Ezekben az években soha nem látott mennyiségű pénz áramlik Brüsszelből a cigányság felemelésére, annyi, hogy abból már akár csinálni is lehetne valamit. Ehhez képest a nagyszabású programokért felelős Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ) költségvetési csalás gyanújával nyomoznak, a források nagyja több jel szerint nem a rászorulókhoz megy. De vajon miért hagyja ezt a kormány? Uniós ombudsmani vizsgálat folyt a roma integrációs pénzek pocsék felhasználásáról.
Történelmi esély, összkormányzati akarat a cigányság felemelésére
– az elmúlt évek állami romapolitikájának ezek a jelszavai, és a Lungo Drom–Fidesz szövetségnek ehhez még pénz is állt a rendelkezésére, köszönhetően elsősorban az EU-s támogatásoknak. Az uniós források bűncselekmények gyanúját is felvető felhasználásáról azonban egyre több az információ. De miközben a romapénzek elsíbolását sokan kapásból a cigány politikusok számlájára írnák, komoly strukturális problémákat és állami felelősséget lehet sejteni a háttérben.
A roma integrációra adott EU-s források pocsék felhasználása a legtöbb érintett országban annyira feltűnő, hogy annak okairól már az európai ombudsman számára is készült egy külön jelentés (angolul itt olvasható ). Eszerint tehát nem csak nálunk van gond, több országban is a rászoruló csoportok az elszenvedői, hogy az állam nem teljesen felel meg a feladatának.
Magyarországon azonban a jelentés szerint speciálisak a gondok.
A megállapítások lényege, hogy a pénz nem sokat ér megfelelő kormányzati politika nélkül. Ha az uniós pénzeket állami alapok osztják el, az nagy valószínűséggel átláthatatlanul fog történni, a problémákért pedig senki nem lesz elszámoltatható. A civil szervezeteknek eközben nincs elég forrásuk, ha pedig az önkormányzatok vannak döntéshelyzetben, ők nem nagyon tesznek semmit a szegregáció megszüntetéséért, időnként a fejlesztéseik még kifejezetten növelik is azt.
A Magyarországra jutó, részben vagy egészben a roma integráció elősegítését megcélzó EU-s pénzek döntő többségének, több, mint 90 százalékának a felhasználásáról ma már a magyar állam rendelkezik. A tanulmány szerint a fő probléma, hogy ezt nem elszámoltatható módon teszi.
A megvalósító intézmények, nálunk
Ezeknek, és egyéb állami támogatásoknak köszönhetően rövid idő alatt sokkal több pénzhez jutottak, mint amivel korábban rendelkeztek, ezt viszont nem követte a kapacitásaik fejlesztése. Az állami és államközeli intézmények megerősítése ráadásul sokszor a náluk hatékonyabban működő civil szervezetek rovására, az ő kiszorításukkal együtt történt meg, mint azt a Norvég Alap elleni, az ügyészség szerint is jogalap nélküli támadások tökéletesen illusztrálják.
Ez a struktúra a pénz elherdálásának és a korrupciónak a melegágya. A szakmai és a pénzügyi kontroll, ha van is, gyenge. Az államközeli nemzetiségi szervezetek vezetői többnyire nyakik benne vannak a politikában. Itt a tanulmány nem meglepő módon az ORÖ-t hozza fel példaként, amelynek korábbi meghatározó vezetője, Farkas Flórián Fidesz-képviselő, és most is ő a roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.
A tanulmány készítői arra is felfigyeltek, hogy Magyarországon az Országos Roma Önkormányzat rendszeresen az állami Türr István Képző és Kutató Intézettel (TKKI) közös partnerségben együttműködve rendelkezik a romapénzek elosztása, illetve felhasználása felett. Nem a teljesség igényével:
A roma integrációra adott uniós források rossz felhasználása annak is köszönhető, hogy kevés a jól mérhető cél, így a megvalósulás nem nagyon monitorozható. Ha van is számszerűsített vállalás, az olyan semmitmondó dolgokról szokott szólni, mint például a képzésben résztvevő emberek száma, amely könnyedén „lepapírozható”, és utólag nem nagyon lehet megállapítani, hogy volt-e érdem oktatás a valóságban is.
A projektek nagy részét amúgy is olyan puha tevékenységek teszik ki, mint a szervezetfejlesztés vagy éppen a képzés. Bár ezek természetesen elvileg szükségesek lehetnek, ezek kevésbé látványosak, mint mondjuk az infrastruktúrafejlesztés, így
A projektek ráadásul tele vannak olyan elemekkel, mint az „előkészítő tanulmányok későbbi projektek számára”, vagy „módszertani támogatás más szereplőknek”, csupa olyasmivel, ami résztevékenységként nem kézzelfogható. A tanulmány ennyire élesen ugyan nem fogalmaz, de pályázatírók között is köztudomású, hogy az ezekhez hasonló elemeknél a legkönnyebb jelentős fiktív tételeket beemelni a költségvetésbe.
A jelentés szerint nincsenek bevett mechanizmusok a független monitorozásra és értékelésre, civil ellenőrzésre sem. A legbizarrabb, amikor az intézmény eredményességének vizsgálatával magát az adott intézmény vezetőjét bízzák meg. Itt megint Farkas Flórián nevét lehet említeni, akinek roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottként éppen az a feladata, hogy vizsgálja a kormány és az ORÖ (a rengeteg botrány sújtotta szervezetnek 2014-ig ő volt az elnöke) közötti megállapodásban foglaltak teljesülését.
Ezek a feltételek így együtt nagyon könnyen vezetnek a források elpazarlásához. Ennek néhány eredménye már nyilvánosságra került, a legújabb annak a rejtélyes hátterű, a munkaügyi hivatalokkal együttműködő szociális szövetkezetnek a botránya, amelyet az előző évi 50 ezer forintos bevétele után tavaly decemberben 3 milliárd forinttal dobtak meg, hogy névlegesen egész Kelet-Magyarország legnagyobb foglalkoztatóját csinálják belőle.
Ők elvileg ugyanúgy a legszegényebb, tartósan munkanélküli embereknek adnának munkát, mint az az ORÖ-vezette 5 milliárdos EU-s program, melynek ügyében az EMMI, valamint a NAV nyomozói is vizsgálódnak — az ügy a közeljövőben az Országos Roma Önkormányzatot is csődbe viheti.
Ezek az ügyek csak továbbnövelik a cigányellenességet, nagyjából függetlenül attól, hogy romák vagy nem romák menedzselik ezeket a projekteket. A probléma ugyanakkor a jelentés szerzői szerint nem az, hogy nemzetiségi szervezetek irányítják a projekteket, hanem hogy a lehetőség mellé nem kapják meg a szükséges támogatást.
Fontos látni, hogy mindezek a konkrét ügyek a fent jelzett kockázatokkal függenek össze, és hogy a problémák nem egyetlen projekttel, hanem az egész struktúrával kapcsolatosak
– állapítja meg az EU-s pénzfelhasználásokról szóló tanulmány.