Index Vakbarát Hírportál

Mégiscsak büntetnek a plakátrongálásért

2015. augusztus 10., hétfő 10:10

Hat nap elzárással vagy 30 ezer forintos pénzbírsággal büntetnék Heindl Péter civil aktivistát, aki megrongálta a kormány egyik pécsi menekültellenes plakátját - írta a Bama.hu.

A férfi a hétvégén vette át a Pécsi Rendőr-főkapitányság erről szóló határozatát. Nemrég egy kisebb civil csoport megrongált egy menekültellenes plakátot, amelyet a 6-os út pécsi szakaszán, a rendőrség telephelyének kerítésére helyeztek el. 

Akkor többeket kihallgattak a rendőrök, de kiderült, a plakátrongálás a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik ez esetben, így nem büntethető. Később azonban mégiscsak indult egy új eljárás a szervező, Heindl Péter ellen, mégpedig gyülekezési joggal való visszaélés miatt.

Heindl a mostani, elsőfokú, nem jogerős határozattal kapcsolatban azt mondta, hogy fellebbezni fog a rendőrségen, de ha kell, tovább, bíróság elé is viszi az ügyet. Azt gondolja ugyanis, hogy semmi törvénytelent nem követett el, ezt koncepciós eljárásnak tartja.

Ha végül jogerősen elítélik, leüli a büntetést, ugyanis bírságot nem akar fizetni "egy ilyen államnak".

Rovatok