Index Vakbarát Hírportál

Lázár János köszönetet mond a bevándorlókat segítő Sólyom Lászlónak

2015. augusztus 13., csütörtök 14:35 | aznap frissítve

Menekültügy, kettős határzár, külföldi plakátkampány, Andy Vajna átvilágítása – Lázár János újra Kormányinfót tartott.

Kettős határzár

250-300 ezer lehet az illegális bevándorlók száma az idén – kezdte a menekültüggyel a csütörtöki Kormányinfót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár felsorolta a kormány bevándorláspolitikájával kapcsolatos eddigi döntéseket, a kerítés építéséig bezárólag.

Lázár megjegyezte, hogy „egy európai népvándorlási válsággal” állunk szemben, és az ENSZ tanulmánya szerint a mostani időszakban 230 millió ember hagyja el az otthonát, és vág neki a nagyvilágnak.

Lázár bejelentette azt is, hogy a kormány jövő héten várhatóan arról dönt, hogy a határzár kétszeres lesz: a gyors telepítésű drótakadályból és a kerítésből áll majd.

Elindul a külföldi plakátkampány

Lázár megerősítette az Index szerdai információját, miszerint külföldi plakátkampányt indít a kormány a tranzitországokban (tehát a korábbi hírekkel szemben nem Szíriában és Afganisztánban). Az EU tagállamai közül hat olyan is van – köztük Németország –, amelyik a tervezett magyarhoz hasonló külföldi plakátkampányt indított a bevándorlás kérdésében. A plakátkampánnyal elsősorban az embercsempészeket célozzák meg, de felhívják a figyelmet arra is, hogy nem érdemes Magyarország felé elindulni, mert megépült a kerítés.

Köszönet Sólyom Lászlónak és Lévai Anikónak

Lázár arról is beszélt, hogy legális belépési pontok lesznek a szerb-magyar határon, ezeket a kerítésnél is táblák jelzik majd. Nem arról van szó tehát, hogy Magyarország teljesen lezárja a határait a menekültek elől. Törvényesen be lehet lépni. 

Lázár köszönetet mondott a migránsokat segítő civileknek, egyházaknak, magánembereknek is, többek között Sólyom László volt államfőnek (akit a CÖF éppen ma ekézett emiatt), illetve Lévai Anikónak. Egy újságírói kérdésre ezt még egyszer megismételte Lázár.

Magyarországot lenyúlták menekültügyben

A miniszter kitért arra, hogy az Európai Bizottság döntött 2,4 milliárd euró felosztásáról a migrációval kapcsolatos kiadások miatt. Lázár jelezte, hogy a kormány szerint „méltánytalan és igazságtalan ez az elosztási rendszer”. Magyarország ugyanis az egyik legveszélyeztetettebb ország ebből a szempontból. A görögök mégis 470 millió eurót, míg az olaszok 580 millió eurót kapnak, míg a magyarok csupán 61,5 milliót. 

Ez a szokásos hátrányos megkülönböztetés, a régi tagállamok lenyúlták a pénzt az új tagállamok elől

– összegezte a dolgot Lázár.

Orbán augusztus végén értékel

Lázár azt is bejelentette, hogy legközelebb augusztus 18-án ülésezik a kormány, és augusztus végén, 25-én megtartják azt a rendkívüli kormányzati konferenciát, amelyet június végére terveztek. Orbán Viktor itt értékeli az elmúlt öt, illetve egy évet, és itt tervezi meg a kormány a következő három év stratégiai lépéseit. A konferencián nemcsak kormánytagok, hanem meghívott állami vezetők is részt vesznek, például Matolcsy György, a jegybank elnöke.

Ezután szeptember 15-ig dönti el a miniszterelnök, hogy milyen személyi cseréket tervez. Vagyis eddig izgulhatnak az államtitkárok, ki maradhat a székében.

Andy Vajnát átvilágították

Vajna András György nemzetbiztonsági átvilágítása befejeződött, azon az átvilágított személy megfelelt – jelentette be Lázár a filmügyi kormánybiztos C típusú átvilágításáról. Mint ismert, ez évek óta elmaradt.

A sírból hozták vissza a fejlesztési pénzeket

A 2007–2013 közötti uniós támogatási összeg 8200 milliárd forint volt, ebből augusztusig több mint 7 ezer milliárd forintot ki is fizettünk – mondta Lázár János. Szerinte a rendszert a sírból kellett visszahozni. A következő ciklusban már 12 ezer milliárd forint áll majd rendelkezésre. 

A kormány a tisztifőorvos segítségét kéri a menekültek fertőzései miatt

A kormány az országos tisztifőorvos bevonásával méri fel, hogy jelentenek-e fertőzőveszélyt a Magyarországra érkező migránsok. Mivel súlyos fertőző betegségek merültek fel (Lázár a hepatitiszt és a HIV-et említette), ezért szakmai segítség kell annak eldöntéséhez, hogy a fertőzöttek aránya sok-e vagy kevés. Ha kell, a kormány jelentősen megnöveli a kormány a szűrővizsgálatok számát, különös tekintettel arra, hogy a migránsokat Nyugat-Európából visszaküldhetik Magyarországra.

Nem foglalkoznak az MNB luxusingatlan-vásárlásaival

Ez ügyben a kormánynak nincs hatásköre, Lázár szerint a jegybank nemrég felállt új felügyelőbizottsága vizsgálhatja a befektetéseket.

Azért népszerűbb a kormány, mert kevesebb dologgal foglalkozott a nyáron

Ezen Lázár az állítólag Felcsútra szánt felújított nyíregyházi vasúti kocsik kapcsán viccelődött. Mint mondta, a felcsúti a hetedik ilyen beruházás, és sokra lenne még szükség. Lázár szerint Orbán Viktor házán kívül sok egyéb nevezetesség van a környéken, az egész Váli-völgy kiemelt természeti érték. Ha Orbán háza és a stadion nem lenne ott, senki nem vonná kétségbe, hogy erre szükség van.

Orbán miatt büntetni az egész völgyet nem lenne igazságos.

A vasúti kocsik projektjével a kormány nem foglalkozott, de a felcsúti pályázat, az elbírálás szabályos volt.

Lázár lefordította, mire gondolt Gulyás

Lázár János szerint Gulyás Gergely azért mondhatta, hogy a kormánynak nincs dolga a kerítés elé érkezőkkel, mert a kerítésen irányjelző táblák lesznek, mutatva, hogy merre van a legközelebbi hivatalos belépési pont.

Az ember az ajtón megy be, nem a kerítést rúgja be

– utalt egy régi magyar szokásra. Ha az érkezők minden törvényt be akarnak tartani, miért nem az ajtón jönnek be? – tette fel a szónoki kérdést Lázár.

Lázár elismerte, hogy L. Simon László hazudott

Ne várják el tőlem, hogy mind a 800 kollégám összes dolgáról tudjak – védekezett Lázár János L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárának nyilatkozatával kapcsolatban. A barackmag-ügyben ugyanis az államtitkár letagadta, hogy a cégnyilvántartás és a saját vagyonbevallása szerint a tulajdonát képező kft.-je az övé lenne. Ugyanakkor kétségtelennek nevezte, hogy L. Simon valótlant állított, és kívánatosnak, hogy munkatársai a hivatal felvétele előtt megváljanak privát gazdasági érdekeltségeiktől.

Kifelé megvédem a kollégáimat, hogy bent mi történik, az az én dolgom

– reagált az ATV kérdésére.

A Hóman-szoborról

Lázár kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Hóman Bálint volt kultuszminiszter történettudományi munkássága vitathatatlan, politikai tevékenysége viszont védhetetlen és vállalhatatlan. Mint mondta, a kormány nem kezdeményezte a rehabilitációt, sem a szoborállítást, és a Magyar Tudományos Akadémiához sem fordult állásfoglalásért.

Trócsányi László igazságügyi miniszter a sajtótájékoztató után az MTI-nek azt mondta, ő sem állítana szobrot Hómannak. Mint mondta, nem hozott volna a szoborállítás pénzügyi támogatásáról pozitív döntést, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által, a megbízatása előtt hozott döntést az Igazságügyi Minisztériumnak, mint jogutód tárcának végre kellett hajtania, ez egy technikai szükségszerűség volt.

Rovatok