Index Vakbarát Hírportál

Lottó megütötte a főnyereményt

2015. augusztus 13., csütörtök 15:31

Egy kilogramm amfetaminmasszát találtak a 46 éves, kisbér-hántai S. Béla autójában a rendőrök, majd házi marihuánaültetvényt számoltak fel egyik vevőjénél, az ászári P. Balázsnál - számolt be a Zsaru Magazin. 

Az úgy kezdődött, hogy a nyomozók megtudták, S. Béla július 29-én délelőtt továbbértékesítés céljából kábítószert visz Kisbérre a kocsijával.

A férfi autóját egy kisbéri kocsma előtt találták meg, S. Bélát pedig odabent. Elfogták a férfit, majd jelenlétében átvizsgálták a gépkocsiját. Lottó, a kábítószer-kereső kutya a jobb első ülés alatt jelzett drogot, egy zacskóban egy kilogramm rózsaszín masszát talált, az elsődleges szakértői vélemény szerint amfetamint. S. Bélát előállították a főkapitányságra, kihallgatásán nem tett vallomást. Vizeletében amfetamint találtak. Kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt indítottak ellene eljárást, a bíróság július 31-én elrendelte előzetes letartóztatását.

P. Balázs épp szüretelt

A nyomozók még aznap kiderítették S. Béla két vevőjének nevét is, majd délután házkutatást tartottak náluk. A kisbéri A. Évánál (46) nem találtak drogot, vizeletmintája viszont amfetaminra pozitív lett. Kábítószer birtoklásának vétségével gyanúsítják, szabadlábon védekezik. Ászáron P. Balázs portáján, a melléképületben egy kis cannabisültetvényt találtak a nyomozók. Épp szüret után volt, kilenc tövet már leszedett, 200 gramm marihuána már zacskóban volt. Emellett egy gáz-riasztó pisztolyt is találtak nála, amit fegyverszakértői vizsgálatra küldtek.

P. Balázs vizeletmintájában THC-t mutattak ki. Kihallgatásán azt állította, a kábítószert saját felhasználásra termesztette. Amikor S. Béláról kérdezték, annyit mondott, tudja, hogy nála lehet drogot venni. Szabadlábon hagyása mellett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.

Rovatok