Index Vakbarát Hírportál

Meglett a Görögországban talált magyar jegygyűrű gazdája

2015. augusztus 13., csütörtök 12:09

Óriásit futott az elmúlt napokban az interneten egy Rodoszon talált jegygyűrű. Egy Mick Fraser nevű felhasználó töltött fel a Facebookra egy fotót egy magyar jegygyűrűről, amit Lindosznál talált búvárkodás közben. Most úgy néz ki, meglett a gyűrű tulajdonosa.

A gyűrű tulajdonosának többet jelent, mint az arany maga. Képzeld csak el, hogy éreznéd magad, ha rögtön az esküvőd után elvesztenéd a jegygyűrűdet

− írta a brit férfi Facebookon, a posztját pedig több mint 12 ezren osztották meg. A rengeteg megosztás egyike Zoltán Facebook-falán is megjelent, aki azonnal felismerte a 2008-ban elveszített gyűrűt.

A gyűrűs poszt után sokan írtak nekünk levelet, amiben azt állították, övéké a gyűrű, de egyik levél komolytalanabb volt, mint a másik. Ma azonban kaptunk egy rövid üzenetet, amelynek küldője jelezte, hogy a gyűrű tulajdonosa a barátja, és már fel is vették a kapcsolatot az angol férfival.

A megadott számon el is értük Zoltánt, akitől megtudtuk: 2008 augusztusában volt az esküvőjük, majd szeptemberben Görögországba, Rodoszra mentek nászútra. Egyik nap fürdés közben leesett a gyűrű az ujjáról, mivel egy kicsit nagy volt rá. Keresték egy darabig, de a víz alatt a homokban reménytelen volt megtalálni.

Erre hét évvel később meglátták a Facebook-posztot a gyűrűről, és nem hitték el. Egy ismerősük azonnal írt a megtalálónak, majd egy fotót is küldtek neki, amin a két gyűrű együtt szerepel. Mick Fraser azóta ki is posztolta a falára, hogy három nap után sikeres volt a keresés, és úgy néz ki, a gyűrű visszakerül eredeti gazdájához. Kommentben pedig posztolta Zoltánék fotóját a gyűrűkről. Zoltánék címét már elkérte a férfi, szóval napokon belül megérkezhet a gyűrű.

Zoltán nem szerette volna, ha a neve megjelenik, egyáltalán nem akart nagy feneket keríteni a dolognak, nem jelentkezett az újságoknál sem. Úgy volt vele: ha eljutnak hozzá, akkor eljutnak, ha nem, nem. A Facebookot egyébként szükséges rossznak gondolta korábban, de most látja, hogy mekkora ereje van: néhány nap eredménye, hogy visszakerül hozzá a hét éve elveszített gyűrű.

Zoltán felesége elküldte nekünk a levelet, amit a megtalálónak írt. Mint fogalmaz:

„...még ha ez nem is egy drámai szerelmi történet, csoda történt, hiszen hét évvel később előkerül a gyűrű, és ami még nagyobb csoda, hogy a megtalálója megakart keresni minket, és a leg -leg, hogy meg is talált. Mindez köszönhető annak a sok ezer embernek, aki azon fáradozott, hogy a karikagyűrű a megfelelő helyére kerüljön vissza, hozzánk. 2015. augusztus 23-án ünnepeljük a hét éves házassági évfordulónkat, ami azért is érdekes mert "választó évnek" számít, nem igazán hiszek az ilyesmiben de úgy érzem ez egy valamiféle jel a közös életünket, családunkat tekintve. Házassági évfordulónkra a legszebb ajándék ami történhetett velünk. Nagyon köszönöm, köszönjük, hogy megtalálta az elveszettnek hitt gyűrűt és azon fáradozott hogy eljuttassa hozzánk a hírét!"

Rovatok