Halálos baleset történt egy zalaegerszegi szabadidőközpontban egy futballdélutánon. A Zala megyei főügyészség közleménye szerint az intézmény fenntartójának mulasztása miatt történt a tragédia: egy eldőlő sportkapu miatt meghalt egy fiatal.
A közlemény szerint az intézet igazgatójának beosztásából eredő feladata volt a szabadidős centrum működtetése, ami egy nem zárt, nem őrzött, és csak részben bekerített terület. A központ területén az igazgató jóváhagyásával bárki használhatta az acélcsőből hegesztett, a talajhoz fémkapmókkal rögzíthető sportkapukat.
Így a főigazgató azzal is tisztában volt, hogy a kapukat a pályát használók elmozdíthatják, és rögzítés nélkül hagyhatják. Ennek ellenére „nem intézkedett a sportkapuk elzárásáról, vagy azok állandó, megbonthatatlan talajhoz rögzítéséről".
2014. júliusában a sportpályáján futballozott egy család kiskorú gyermekükkel a kapuban, ami kibillent egyensúlyából és rádőlt a gyermekre, aki a súlyos sérülések következtében meghalt.
Az igazgató ellen halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat.