Index Vakbarát Hírportál

Jön a vonat, fut a vonat: Zúgó robogás

2015. augusztus 19., szerda 07:20 | aznap frissítve

Vajon hova fut a vonat?
Völgyön, hegyen át!

Augusztus 20-án a Budapest Nyugati pályaudvar és Esztergom közötti teljes vonalon újraindul a vasúti közlekedés. A teljes 53 kilométeres vonal felújítása bő három évig tartott, és 44 milliárd forintba került, igaz, ez már az 1700 P+R és 500 B+R parkoló kiépítését is tartalmazza. A felújítás akkor lesz teljes, amikor a vonalat majd villamosítják is, erre a tervek szerint további két évet kell várni.

A MÁV augusztus végéig érvényes menetrendjéből az már mindenesetre látszik, hogy a korábban 91 perces út augusztus 20-tól 86 percre rövidül.

Ez kerek öt perc megtakarítást jelent.
 

A vonat korábban 35 km/órás átlagsebességgel robogott, ez 39 km/órára nő. Mivel ennyi közpénz ráfordításához és a környéken lakók idegrendszerének évekig tartó módszeres pusztításához viszonyítva ez elég csekély előrelépésnek tűnik, megkérdeztük az illetékes Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-t, hogy ez komoly-e, és mire kell ősztől számítani.

Válaszukból és egy tavalyi közleményükből kiderült, hogy a 86 perc a mindenhol megálló személyvonatok menetideje lesz. Hiába gyorsult ugyanis a pálya, lett négy új megálló is.

Viszont a szeptembertől csúcsidőben közlekedő, kevesebb helyen megálló „gyorsított” vonatokon már

73 perc alatt,

43 km/órás átlagsebességgel száguldhatunk majd végig az 53 kilométeres útvonalon.

Augusztus 31-től, az iskolakezdéstől óránként két vonatpár közlekedik majd, a legkedvezőbb gyorsított járatok esetében a korábbi 90 perc helyett 73 perc alatt lehet elérni a Nyugati pályaudvart, tehát a fejlesztés által 17 perccel csökkent a menetidő

– áll a NIF lapunkhoz eljuttatott válaszában. Hogy ez 44 milliárdért sok-e vagy kevés, azt döntse el mindenki maga, viszont van vele egy apró kis hiba:

nem teljesen igaz.

A NIF ugyanis mellékelte a most közzétett, szeptembertől érvényes új menetrendet isamiből kiderül, hogy a  73 percet a vonatok csak Esztergom felé tudják (naponta 34 vonat indul majd arra, és ebből 13 lesz gyorsított). A Nyugati felé 79 perc lesz a minimális menetidő, és az is csak délután, amikor az ingázók nem a fővárosba, hanem inkább hazafelé tartanak. Reggel és délelőtt, amikor minden perc számít, legalább 82 perc kell majd, hogy az ember Esztergomból a Nyugatiba beérjen.

 A NIF szerint a Pilis hegyei és a sűrűn lakott települések miatt kanyargós nyomvonal nem tesz lehetővé ennél gyorsabb haladást. További, kábé tízperces gyorsulásra csak a vonal 2017-re ígért villamosítása után, a Flirt motorvonatok üzembe állításakor lehet számítani. Ha némi hurráoptimizmussal egyszer mondjuk egy órára csökken a menetidő,

a vonatok átlagsebessége el fogja érni a szédületes 53 km/órát.

A tavalyi lakossági fórumokon osztogatott tájékoztatók a teljes vonalra a mindenhol megálló személyvonatok menetidejét 76, a „zónázókét” 65 percesre ígérik.

Rovatok