Index Vakbarát Hírportál

Lázár a sorok között beszólt Habonynak

2015. augusztus 25., kedd 07:59

Elképesztően nagy méretű Lázár János-interjúval jelentkezett a Magyar Hírlap kedden. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a címlapon háromnegyed oldalt foglalt el, maga a keddi, nem nyilvános kormánykonferencia apropóján készült beszélgetés további két oldalon olvasható.

Lázár eredmények között sorolta fel, hogy

Nem nyilvános konferencia

Ha a baloldali pártok nem is erősek, „sokan baloldali érzelműek ebben az országban”, ezért Lázár szerint fontos hogy „minden választópolgár győzelmét jelentse” a kormány munkája. A gazdasági konszolidáció után a polgári berendezkedés megerősítése a feladat, és el kell nyerni Szeged és Esztergom bizalmát is.

Lázár szerint a a harag és részrehajlás nélküli önvizsgálatot jelentő konferenciára először kerül sor, ám évenkénti rendezvény lesz belőle. Azért nem lesz nyilvános, mert „ez nem a kormányzati kommunikáció, hanem a kormányzati munka része” – választotta el a gyakorlatot és az arról való beszámolás feladatát a miniszter, aki talán Habony Árpádnak is odaszólt:

„Nem akarok megbántani senkit, sőt elismerem, hogy a kormányzati munka nem elegendő a választási sikerhez, de tartom, hogy a teljesítménynek nagyobb szerepe van.”

Lázár szerint az új feladatok között van:

Ez utóbbi elsősorban L. Simon Lászlónak szólt, aki nyilvánosan letagadta cégét, majd kénytelen volt visszakozni. Ugyanakkor az államtitkárnak Lázár szerint nem kell aggódnia, feltéve, ha továbbra is a közt akarja szolgálni, és szétválasztja a köz- és magánérdeket.

Rovatok