Index Vakbarát Hírportál

Előnászútra mehetett Gaskó István a vasutasok pénzén

2015. augusztus 25., kedd 06:27

Május elején váltották le a VDSZSZ Szolidaritás éléről Gaskó Istvánt. Azóta Gaskó és az új vezetés folyamatosan hadakozik. Kizárások, feljelentések és eltűnt pénzek utáni hajsza van a vasutasoknál.

Május elején leváltották a VDSZSZ Szolidaritás szervezetet 25 éve vezető Gaskó Istvánt. A Gaskót ideiglenes váltó Bárány Balázs Péter, majd az új elnök Halasi Zoltán azt állítja, hogy több visszaélést talált a korábbi elnök után. Állítják, budapesti hotelszámlákat, százezres éttermi fogyasztásokat, irreális tankolásokat és nászutas kiadásokat fizethetett a vasutasok pénzéből. Tízmilliós károkat emlegetnek.

Gaskó István 25 évig vezette a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezet Szolidaritást. Májusban egyedüli jelöltként indult a tisztújításon, papírforma szerint minden adott volt, hogy újabb négy évre elnökké válasszák. A küldöttgyűlésen végül 32 százalék támogatta csak, 68 százalék ellene szavazott, ezért május 8-tól a korábbi érdekvédelmi alelnök, Bárány Balázs Péter lett az ideiglenes ügyvivő. Július elején Halasi Zoltánt választották meg elnöknek.

Bárány azt mondja, már a legelején konfliktusa lett Gaskóval, mert nem történt meg a VDSZSZ Szolidaritás átadás-átvétele, amelyet a mai napig nem pótoltak. Ezután kezdték átvizsgálni a szervezet pénzügyeit, amelyben több visszásságot találtak. A csak a korábbi elnök által használt bankkártyán több gyanús kiadást vett észre.

Szállodai lobbitevékenység

Gaskó számlájából kiderült, hogy az elmúlt négy évben összesen 4 millió 484 ezer forintot költött el éttermekben. Ebben néhány kiugró tétel is volt: egyszer 175 ezer forintot hagyott ott a Pampas Argentin Steakhouse-ban, egy másik alkalommal több mint 110 ezer forintot. A fogyasztásokról készült tételekből az látszik, hogy csak két személy fogyasztott az étteremben. Bárány és Halasi állítja, Gaskónak ekkor nem volt hivatalos találkozója, protokollfeladata sem volt, a vacsora csak magántermészetű lehetett.

Ahogy arról korábban a Magyar Hírlap is írt, a költségelszámolások közé ugyanígy több szállodaszámla is bekerült. Budapesti lakosként érdekes, hogy Gaskó miért aludt többször is a fővárosi Kempinski, illetve Hilton Hotelben. Egyszer közel 140 ezer forintot, a másik alkalommal 150 ezer forintot hagyott ott a szobáért, a minibárfogyasztásért és garázsdíjért. Bárányék tudni vélik, hogy mostani feleségével még házasságuk előtt volt a szállodákban. Ezt igazolja az az Indexnek bemutatott parkolási jegyzőkönyv, amelyen – Halasiék állítása szerint – későbbi nejének rendszáma szerepel.

A Magyar Hírlap azt is tudni véli, hogy az eset kapcsán az RTL Klubnak egy interjúban azt mondta: „Fontos lobbitevékenységet folytatott a szállodában.” Később a felvétel közléséhez a Liga elnöke nem járult hozzá.

Megtankolt autóflotta

Gaskó a bankkártya-kimutatások szerint 2010 áprilisa és idén május között 14 millió 632 ezer forintot költött üzemanyagra. A kiadások között szerepel olyan is, amikor 24 óra alatt több mint 130 ezer forintért tankolt, kétszer ugyanannál a kútnál. Olyan alkalom is volt, amikor éppen kétszer annyit fizetett az üzemanyagért, mint amennyiért korábban és amekkora tankja van az általa használt autónak.

A korábbi elnök ugyanis vásárolt a VDSZSZ pénzén egy 30 millió forintos Audi A6-ost is, erről ráadásul titoktartási nyilatkozatot íratott alá három kolléganőjével is. Az autóba általában 30-38 ezer forintért tankolt, ezért meglepő, hogy egy alkalommal közel 70 ezer forintot fizetett üzemanyagra.

Halasiék tudni vélik, hogy ezzel a kocsival utazhatott későbbi feleségével Olaszországba 2012-ben, ahogy az új elnök fogalmaz „előnászútra”. Szerepel ugyanis egy majd' 610 ezer forintos tétel egy olaszországi autószerelésről és -bérlésről a folyószámla-kimutatásban. Az autót állítólag Gaskó leváltása óta senki sem látta, azóta a TÁMOP-projektben bérelt két szolgálati kocsit használja feltehetően magáncélra is.

Bárányék kérdőre vonták Gaskót emailben a kiadások miatt, amelyre érdemben nem válaszolt, csak felemlegette Bárány egy korábbi bírósági ügyét. Ekkor tett feljelentést az ügyvezető alelnök a visszaélések miatt ismeretlen tettes ellen az ügyészségen. A hivatal nyomozást rendelt el, amelyet jelenleg a BRFK folytat.

„Egyáltalán nem feltűnően csinálta” – válaszolta kérdésünkre az érdekvédelmi alelnök, hogy nem szúrtak szemet neki Gaskó kiadásai. Bárány szerint nehéz volt megmondani kívülről milyen költekezéseket folytatott a korábbi elnök, ugyanis a rendelkezésére állt egy reprezentatív keret. Ebből viszont csak a tárgyalásait, szakszervezeti tevékenységét fizethette volna – tette hozzá az alelnök.

Gaskó, aki a VDSZSZ Szövetséget – amelynek a Szolidaritás is tagja – továbbra is vezeti. Augusztus elején a Szövetség közleményt adott ki, hogy hathavi tagdíj elmaradás miatt törölte a tagszervezetek közül a Szolidaritást. Előbbi tagságának 90 százalékát a Szolidaritás adja, ezért érdekes Gaskóék lépése.

„A döntés azért problémás, mert én egy hónapja vagyok elnök, négyet viszont még Gaskó vitt” – mondta Halasi az Indexnek, akit júliusban választottak a Szolidaritás elnökévé. Az új elnök állítja, a befizetések azért maradtak el, mert azokból Gaskó a Liga Szakszervezetek kiadásait fedezte, amelynek elnöke még mindig szintén Gaskó.

Ezt a Liga elnöke elismerte a köztévé Ma este című műsorában adott interjújában, de azt mondja, egy hitelszerződésben került át 65 millió forint – nem 100 millió, mint ahogy azt a Szolidaritás állítja. Nem érti, hogy ez miért lepi meg Halasiékat, hiszen Bárány Balázs ott volt, amikor erről döntöttek. 

A Szolidaritás vezetői úgy tudják, hogy a Ligában elfogyott a pénz, mert a szervezetbe Gaskó sok embert vett fel magas fizetésre, amelyre nincsen fedezet. „Egyfajta jutalmazás volt ez azoknak a szakszervezeti vezetőknek, akik beléptek a Ligába. Százezreket kapnak a semmire. Nem látja őket senki sem dolgozni” – mondta Halasi.

Gaskó ezzel szemben azt állítja, hogy az állami folyósítással vannak problémák, mert nem a tárgyévben kapják a 200 millió forintos költségvetési támogatásukat, hanem csak jövő januárban-februárban.

Családon belüli munkamegosztás

Bárány feljelentést tett Gaskó TÁMOP-pályazáta miatt is. A Liga Szakszervezetek projektjében úgy kötött szerződést a Juvenalis-Orosháza Kft.-vel jogi tanácsadásról, hogy annak vezetője Gaskó jelenlegi felesége, Soós Ilona, ügyvezetője pedig anyósa Soós Ferencné. A szerződés azért is problémás, mert felesége a Liga pályázati felelőse. Az esetről Bárány feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészségnél. A testület költségvetési csalás vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelyet jelenleg a NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytat.

Gaskót a korábban említett tévéinterjújában erről a pályázatról is kérdezték, de ott csak annyit mondott az esettel kapcsolatban, hogy a projekt egyetlen résztvevője sem jelezte neki, hogy probléma volna. Halasi Zoltán sem jelezte neki, aki korábban szintén részt vett a döntésekben, majd kiszállt belőle.

„Én pillérvezető voltam, semmilyen aláírási vagy döntési joggal nem rendelkeztem, ezért erre rá sem láttam” - reagált Halasi a megkeresésünkre az ügyben. Azt is elmondta, hogy amikor Gaskó ellenjelöltje lett a VDSZSZ Szolidaritásnál, összeférhetetlennek tartotta azt a TÁMOP-projekttel, ezért közös megegyezéssel megszűnt a munkaviszonya.

Megkerestük Gaskó Istvánt, hogy reagáljon a VDSZSZ Szolidaritás vádjaira, de csak annyit közölt velünk: „A nyomozás érdeke az, hogy a sajtóban ne menjen adok-kapok.” További kérdéseinkre nem válaszolt, azt mondta, sem ő sem a Liga Szakszervezetek nem kommentálja a helyzetet, megvárja a nyomozások végét. „Ha ezek eredménye megszületik, akkor azokat elsőként az Indexnek fogom elküldeni” – közölte velünk.

Rovatok