Spártainak nevezik magukat és hajnaltól délutánig robotolnak a gyümölcsösben az észak-alföldi napszámosok. Van, aki csak inni áll meg a negyven fokos melegben, a legjobb szedő pedig egy 67 éves dédmama. Amit keresnek, azt sokan félreteszik a téli tüzelőre, vagy a közelgő iskolakezdésre, de akad, aki hétről hétre él a párezer forintos fizetéséből. Kik ők, és miért dolgoznak megállás nélkül? Neuberger Eszter riportja az Abcúgon.
Ne haragudj, édes fiam, szörnyen röstellem, de úgy megszédültem, nem bírja a vérnyomásom ezt a meleget
– sajnálkozik az egyik szilvafa alatt, egy nagy halom teli gyümölcsösláda mellett egy kempingszéken ücsörögő férfi az arra sétáló brigádvezetőnek. Az 58 éves Németh Márton – Marci bácsi – az imént még létrán ágaskodva szedte a szilvát, de aztán megszédült, a létra harmadik fokáról a földre esett és beütötte a fejét. Most várja, hogy elmúljon a szédülés.
„A tetejére törekedett, mert hogy ott érettebbek vannak” – magyarázza mellette álló felnőtt lánya, aki a szomszéd szilvafát szüretelte éppen, amikor a baleset történt. Marci bácsi felesége is itt van, már küldött visszahívós SMS-t másik lányuknak – ha tud, jöjjön el kocsival édesapjáért Egerből, mert ma már biztos nem tudja folytatni a munkát.
Az viszont biztos, hogy 1-2 nap pihenő után újra a létrán lesz Marci bácsi, mert minden fillérre szüksége van, hogy legyen mivel fűteni télen neki és családjának, akik nyaranta egy napszámos-brigád állandó tagjai. Csapatukkal, családostul egy Heves megyei szilvásban dolgoznak épp, az egyik Eger felé vezető főút mentén. Teljesítménybérben szedik a szilvát, 50 forintért ládánként, épp 39-40 fokban.
Egy faládába körülbelül két kiló szilva fér, egy munkanap leforgása alatt viszont nem nagyon lehet 130 ládánál többet teleszedni. Azaz, aki 130 ládányi szilvát szed, az 6500 forintot keres aznap. Erre is csak a leggyorsabb, legkitartóbb szedők képesek – magyarázta a brigád egy másik tagja, Melinda, aki a brigádvezető felesége. A 34 éves családanya feladata általában a minőségellenőrzés: megnézni, hogy a leszedett szilvával teli ládákba nem került-e még éretlen gyümölcs. Most, pénteken viszont fizetésnap is van, az asszony övtáskával az oldalán jár sorról sorra, kifizetni, amit a munkások az elmúlt 6 napban kerestek.
„Tavasz közepe óta szinte folyamatosan van munkánk” – mondja Melinda, ahogy sorról sorra keressük a lombok között többnyire magányosan dolgozó napszámosokat. Hozzáteszi: ma épp egy Magyarországon is jelen levő nemzetközi áruházláncnak szállít be gyümölcsöt a munkáltató cég, az üzleteiben ugyanis most akciósan árulják a szilvát. Észak-Alföldön egyébként ilyenkor dübörög a nyári idénymunka, a kukorica-címerezésnek, vagy a meggyszedésnek a múlt héten lett vége, de tart még a szilva, nemsokára kezdődik a bodza, ősszel meg az alma és a szőlő.
A spártaiak nem ismernek lehetetlent
A brigádnak, amiben Melinda és Marci bácsi is dolgozik neve is van: ők a „spártaiak”, mert nem ismernek lehetetlent – mondja róluk József a brigádvezető és azt meséli, ez a véleménye a csapatról a munkáltató mezőgazdasági cég képviselőjének, közvetlen főnöküknek is.
Látogatásunk napján 30-33 fő dolgozik épp a szilvásban a csapatból. Ekkora méretű brigád a spártaiaknál úgy 1400 láda szilvát képes egy nap leszedni. A munkásokat három környékbeli településről hozzák ide dolgozni: Kálról, Kompoltról és Kápolnáról – magyarázta József. Hogy hányan jönnek, az attól függ, milyen munkafolyamatok zajlanak épp, és mennyi szilvát kell aznap leszedni.
„Most csak kézi szedés van, de máskor gépi rázást is csinálunk” – folytatta a brigádvezető. Ő is szedőként kezdte, a mostani szezon elején bízták meg azzal, hogy szervezze és irányítsa a munkásokat. József azt mondja, csak megbízható emberekkel dolgozik együtt, ismeri mindenki hátterét. A toborzás nagyon könnyen megy: sokan szeretnének ide jönni dolgozni, a már meglévő brigádtagok hozzák az ismerőseiket, családtagjaikat – tette hozzá.
22700 forint – ennyit keresett múlt csütörtöktől most péntekig, egy nap kihagyással a 67 éves Margit. „Ez az asszony az egyik legjobb szedőnk” – dicséri Margitot Melinda, mikor ahhoz a fához érünk, ahol az asszony dolgozik. Margit néni a rangidős a brigádban – mondja, de volt már, hogy leszedett egy nap 130 láda szilvát is.
„A mai nap eddig, a munkaidő felénél 41 ládánál tartok, de kevesellem” – mondja Margit néni, aki már régi motoros a gyümölcsszedésben, és úgy általában a mezőgazdasági idénymunkában. A nyugdíjazása előtt a Ganz gyárban, majd egy füzesabonyi édességgyártó üzemben dolgozott, de négy éve, mióta nincs állandó munkahelye, nyaranta mindig a spártai brigádban dolgozik. „Egyetlen évet sem hagytam ki, pedig minden évben elmondom, hogy jövőre nem jövök többet” – tette hozzá az asszony, aki vizes kendővel a tarkóján próbálja átvészelni a tikkasztó meleget.
Margit néni Kompolton él 72 éves férjével. Két gyermekük már felnőtt, Margit néniéknek unokáik, sőt dédunokáik is vannak. „A férjem is jönne dolgozni, de már nem tud, mert tüdőbeteg és állandóan fullad” – magyarázza az asszony, akinek munka után kezdődik a második műszak: a háztartást vezetni. A nyáron gyümölcsszedéssel megkeresett pénzt Margit a téli tüzelő megvásárlásához teszi félre, ez a legnagyobb tétel őszre: 200-250 ezer forint.
„Ilyenkor összegyűjtöm a tüzelőre, meg a gyereknek az iskolakezdésre valót” – meséli egy másik napszámos nő, mire költi az itt megkeresett bérét. Erzsébet egyedül neveli hat éves kisfiát. „Nincs olyan, hogy fáradt vagyok. Ha ránézek a gyermekemre, tudom, hogy muszáj csinálnom” – teszi hozzá a fiatal nő. Télen és tavasszal, míg nincs idénymunka, Erzsébet Kálon, a lakóhelyén, közmunkásként takarít a település uszodájában.
Szezonban viszont közmunka helyett a gyümölcsszedés van, amivel Erzsébet szerint, ha jól csinálja, jobban lehet keresni. Főleg, mert akár egymás után minden nap lehet jönni dolgozni. „Nekem ez most zsinórban a nyolcadik napom, olyan 10-15 után tartok szünetet” – magyarázta Erzsébet.
Hamar eltelnek ezek a munkanapok, a fiatal anyuka ugyanis fél tízkor már ágyba kell, hogy kerüljön, ha bírni szeretné a következő napot, ami hajnali fél 4-kor kezdődik. 4 és fél 5 között veszi fel a gyümölcsszedőket a településekre küldött céges különbusz, a gyümölcsösbe kijutva pedig 5 óra körül kezdődik a munka, és egészen délután 2 óráig tart. A busz ezután haza is szállítja a munkásokat.
„Ha sokat kell teljesíteni, akkor van, hogy még a reggelijüket is csak később eszik meg” – dicsekszik Melinda, mennyire lelkiismeretes munkások dolgoznak a a brigádban. Az asszony elmondta: a csapatban vannak, akik fix órabérért, és vannak, akik teljesítménybérért dolgoznak. Az előbbiek főleg pakolnak és főleg férfiak, a szedők közül – ahol többen vannak a nők – kivétel nélkül mindenki teljesítménybéres.
A bérezési fajta azt is meghatározza, hogy ki mikor szünetelhet: a teljesítménybéresek amikor csak akarnak, a pakolóknak viszont reggel 9-kor van idejük reggelizni, délben pedig ebédelni – persze a szükség esetén megengedett rövid, maximum tíz perces „cigiszünetek” mellett. Akik persze teljesítménybéresként többet szeretnének hazavinni, sokszor csak annyi időre állnak meg néha, hogy bevizezzék a tarkójukat vagy igyanak egy kicsit.
Pálinkafőzéshez cefrét szerezni indultak Dávidék, a következő alkalommal viszont már dolgozni jöttek vissza a gyümölcsösbe. A 23 éves tiszaigari fiú, ikertestvére, édesanyjuk és még egy falubeli ismerősük. Így négyen egymás mellett dolgoznak, egy sorban, mikor megkérdezzük Dávidot, hogy mennyit szedett, akkor is úgy felel: négyen eddig 280 láda szilvánál tartanak.
Dávid nagyon magas, majdnem a két métert is eléri, így létra is alig kell neki – Melinda azt mondja róla, ha formában van, simán megcsinálja a 100 -130 ládát egy nap. „Van egy állandó munkahelyem: vízszint-süllyesztéssel foglalkozom, de most szabadságot vettem ki” – magyarázza Dávid, aki a napszámban megkeresett pénzt, mivel még szüleivel lakik, félre teheti a „C” típusú jogosítvány megszerzéséhez, ami 500-600 ezer forintba kerül.
„Januárban halt meg a férjem, a temetésére kölcsönt kellett felvennem, most azt is fizetnem kell” – magyarázza egy másik asszony, akivel már a munkanap vége felé találkozunk – ő is épp a nyakát hűti egy fehér vízes kendővel. Az 57 éves asszonyt is Erzsébetnek hívják, kedvesen marasztal minket: egyáltalán nem tartjuk fel – mondja, mára már amúgy is végzett. Igaz, csak 25 láda jött össze neki, ami 1250 forintot jelent. Ennyit keresett hajnal óta.
„Kevesellem, persze, de mit csináljak, ha csak ennyit bírok?” – sóhajtott az asszony. Tudja, hogy a teljesítménybéres napszámos munka már nem igazán neki való, már nem mozog olyan biztosan és gyorsan a létrán, mint a fiatalabb brigádtagok. Erzsébet mégis minden nap – a vasárnapokat is beleértve kint van a gyümölcsösben, mert hétről hétre él, ha valami miatt kiesik a munkából, netán gyógyszerköltségei is felmerülnek, mindjárt édes- és fogadott lányai segítségére szorul. Az öntudatos asszony ezt pedig, ha lehet, szeretné elkerülni. Ezért is vett fel gyorskölcsönt, amit persze hetente kell törlesztenie.
A fennálló tartozásnak is köze van ahhoz, hogy hiába szeretne, Erzsébet most nem tud idénymunkáról állandó munkahelyre váltani. Pedig az asszony elhelyezkedhetne egyik lányán keresztül egy környékbeli, elektronikai cikkeket összeszerelő gyárban is, ahol a mostani (22800 forint munkanélkülieknek járó juttatással kiegészített) keresete többszörösét, havi 100 ezer forint körüli összeget keresne. Erzsébet anyagi helyzete azonban a havi jövedelemre való átállást biztos, hogy nem bírná ki.