Index Vakbarát Hírportál

Bottal ütötte a gyerekét

2015. szeptember 3., csütörtök 18:06

A rendőrök elfogták azt 45 éves férfit, aki bottal megütött egy 4 éves gyermeket Debrecenben - közölte a rendőrség. Garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak nyomozást L. Attila debreceni lakossal szemben.

Szeptember 2-án délután L. Attila a Külsővásár téren található buszmegállóban állt, majd amikor a sértett és édesanyja elhaladt mellette, minden előzmény nélkül kiabálni és a kezében lévő bottal hadonászni kezdett. A bottal a 4 éves kislány arcát meg is ütötte.

A rendőrök a helyszínen elfogták a 45 éves férfit, és gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

Rovatok