Index Vakbarát Hírportál

Simicskó: Pofonra nem lehet rakétával válaszolni

2015. szeptember 8., kedd 12:15

A honvédelmi bizottság Hende Csaba honvédelmi miniszter lemondása után kedden kormánypárti többséggel támogatta Simicskó István utódként való kinevezését.

A meghallgatáson az eddigi sportügyi államtitkár azt mondta, támogatja a kormány eddigi döntéseit menekültügyben, szerinte jó megoldást egyelőre egész Európában senki sem tud. „Lehet kvótákról beszélni, de előbb meg kell állítani ezt az új típusú népvándorlást, mert akár milliók, tízmilliók lephetik el Európát" – mondta.

Simicskó szerint az EU sem volt ezekre a kihívásokra felkészülve, ezért van szükség országonkénti egyedi megoldásokra is. A határzár például azért szükséges, hogy „biztosítani lehessen a magyar emberek biztonságát."

Simicskó a honvédelmi törvény módosításából azt szűrte le, hogy az intézkedési feladatok továbbra is a rendőrség feladatkörébe tartoznak majd, a honvédség csak az intézkedések biztosítását végzi majd.

A miniszterjelölt egyetértett azokkal az ellenzéki felvetésekkel, hogy a honvédség állapota nem a legjobb. Szerinte Hende Csaba eredménye az volt, hogy egyáltalán működőképes szinten tartotta a szervezetet.

Harangozó Tamás, a bizottság szocialista alelnöke szerint az új törvény olyan súlyos helyzetet idéz majd elő a határzónában, hogy ott előbb-utóbb vér fog folyni. Ezért felhívta Simicskó figyelmét, hogy ha ez bekövetkezik, az az ő személyes felelőssége is lesz.

Simicskó erre azt mondta: „Pofonra valóban nem lehet rakétával visszalőni." Szerinte is meg kell tartani a honvédségi beavatkozásban a veszéllyel való arányosság mértékét.

Rovatok