Index Vakbarát Hírportál

Több nap után vették csak észre, hogy meghalt az anyjuk

2015. szeptember 8., kedd 13:20

Jogerősen 15 és 12 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a szolnoki testvérpárt, amelyik hosszú időn át elmulasztotta beteg édesanyja gondozását. Az asszony embertelen körülmények között, 2013 tavaszán hunyt el, közölte az MTI.

A táblabíróság különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. A jelenleg 35 esztendős férfi, valamint négy, illetve tizenkét esztendővel fiatalabb húgai egy háztartásban éltek pszichiátriai kezelésre szoruló édesanyjukkal. A beteg asszonyt cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezték, a gyámságot 2000-től a legidősebb testvérnek kellett volna ellátnia, és a sértett nyugdíját is ő kapta.

Édesanyjuk gondozását azonban a vádlottak elhanyagolták, 2004-től nem vitték el orvoshoz, gyógyszereit sem váltották ki. 2007-től, amikor a férfi munkanélküli lett, a sértett nyugdíjából, valamint a családi pótlékból éltek. A három testvér mindig a másiktól várta édesanyjuk ellátásának, gondozásának, tisztán tartásának mindennapos elvégzését.

A lakásban 2010-től rendkívül nagy mennyiségű hulladék halmozódott fel, lepusztult, piszkos, elhanyagolt állapotok uralkodtak. Az asszonynak rendszertelenül adtak enni, a korábban túlsúlyos nő 2013 tavaszára csontsoványra fogyott. A teljesen kiszolgáltatottá és magatehetetlenné vált sértett testén felfekvések alakultak ki.

A sértett halála előtt legalább másfél-két napig sem enni, sem inni nem adtak az anyjuknak. Az asszony valamikor április végén halt meg, de gyermekei ezt csak május 3-án vették észre. A férfi megmosdatta, átöltöztette és kivitte a holttestet a bejárat melletti első szobába, egy tiszta ágyba tette, így próbálva leplezni a történteket.

Rovatok