Egyszerűen oldaná meg a menekültproblémát a magyar kormány:

Erre ki is találták a megoldást: a szerb–magyar határon, de már magyar oldalon tranzitzónákat kell létrehozni! Ezekben a zónákban a Szerbiából érkező migránsok tartózkodhattak volna addig, amíg villámgyorsan lefolytatják a menedékkérelmi eljárásokat. Borítékolható, hogy a gyors eljárások végén szinte senki nem kapja meg a menekültstátuszt (vagy csak nagyon kevesen). Mivel a tranzitzóna Magyarország felé zárt lett volna, ezért egyetlen választása marad a menekültnek: visszamenni Szerbiába. 

Ez tényleg egyszerűen hangzik, mégsem az. És nyilván erre a kormány is rájött. Öt nappal a tranzitzónák felállítása előtt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: mégsem lesznek ilyen zónák.

Miért halhatott hamvába az ötlet?

Az egyik, ám nem jelentéktelen probléma az volt, hogy a tranzitzónákról csak keveset tudtak az érintettek: a migránsokat segítő civilek, a jogvédők, de még a hatóságok is. Akárcsak annak idején a csodafegyverként beharangozott kerítés építésénél, a tranzitzónákról öt nappal a felállításuk előtt is csak információmorzsák voltak. Nagyon úgy tűnt, hogy ennek oka nem a kormányzati titkolózás, hanem a kapkodás. 

A kormány önmagát hozta nehéz helyzetbe, amikor azt ígérte, hogy jövő hét keddtől új időszámítás kezdődik. Onnantól fogva kulcsszerepük lett volna ezeknek a tranzitzónáknak.

Amit még ma délelőtt tudni lehetett a tervről:

• A zónában zajlottak volna a menekültügyi eljárások, méghozzá körülbelül így: a zónába érkező migránst leültetik. Készítenek vele egy másfél órás interjút, kikérdezik, elkérik a papírjait, stb. A még el sem fogadott új törvénymódosítások szerint az elbírálásnak 8 napon belül kellett volna megtörténnie. A kormányzati szándék világos volt: Szerbia biztonságos ország, így aki onnan jön, az menjen is oda vissza. Így valószínűleg mindenkinek elutasítják majd a kérelmét.
• A bírósági eljárásokat egy konténerben tartották volna. Vagy nem. A terv ez volt: akinek elutasítanák a kérelmét, az a bíróságon fellebbezhetne, ahogy egyébként most is. Ez esetben elképzelhető, hogy a tranzitzónákban vagy azok mellé felállított „konténerbíróságokban” döntenének a menedékkérő sorsáról, de kormányzati források az Indexnek azt is mondták, hogy autóval vagy buszokkal szállítanák a szegedi bíróságokra a kérelmezőt, tehát nem a konténerekben tárgyalnák az ügyüket. A bírósági döntést, ha nem találják a menekültet, a tranzitzóna faliújságjára tűzik ki. 15 nap után kézbesítettnek tekintik az ítéletet. De a fellebbezési eljárás is időt venne el, így akár 3 hétig is elnyúlhat egy eljárás. A hatóságoknak 4 hétben szabták meg a végső határidőt, ha addig nem sikerül lezárni egy ügyet, az idegenrendészetnek engedélyeznie kell a belépést.
• A tranzitzóna zárt lett volna, Magyarország felé senki nem mehet majd ki, legfeljebb csak Szerbiába vissza. És ugyanígy zárt autóban vagy buszokban (esetleg rabomobilban), rendőri őrizet mellett szállították volna a menedékkérőt, ha erre szükség van, ha például el kellett volna vinni őt a bíróságra. 
• Ez a tranzitzóna nem olyan lett volna, amit több EU-tagállam is javasolt, és amit hotspotoknak szoktak nevezni. A hotspotok ugyanisnem csak Szerbia felé lennének nyitottak, hanem Magyarország felé is. (Bár nyilván a tranzitzóna és a hotspot is Magyarországon lenne.)

És amit még ma sem tudtunk:

• Nem tudtuk, mekkorák lesznek ezek a zónák, és mennyi lesz belőlük. Kormányzati forrásokból úgy tudjuk, hogy három zónát hoztak volna létre, a pontos méreteiket nem tudni. Így azt sem, hogy hány ember befogadására lettek volna alkalmasak. 
• Nem tudni, kaptak-e volna ellátást a menedékkérők a zónában. A magyar területen lévő befogadóállomásokon a magyar államtól kapnak szállást, enni-inni, de ugyanez nem mondható el például a Röszke mellett felállított gyűjtőpontról, ahol csak azért nem halt még meg senki, mert önkéntesek és civilek segítenek a menekülteknek. Márpedig ha egy menedékkérőnek napokat vagy akár heteket kell a zónában dekkolnia, akkor valamilyen ellátást kapnia kell, hogy ne haljon éhen-szomjan.

• Nem tudni, hogy a civil segítőket, a jogvédőket és a sajtót beengedték volna-e a zárt zónába. A röszkei gyűjtőpontnál a civil segítőknek és a profi segélyszervezetek aktivistáinak is köszönhető, hogy eddig nem történt tragédia. Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy az állam képtelen hatékonyan koordinálni a helyzetet, teljes a fejetlenség és a káosz. Ezért erősen kérdéses, hogy a zónákban az állam el tudta volna-e látni a szükséges feladatokat. Amikor megkérdeztük a Belügyminisztériumot, hogy a zárt zónákba beengedik-e majd a civileket és a sajtót, egy olyan választ kaptunk, amiből kiderül, hogy még a tárcánál sem tudták, mi lesz. Ugyanis nem a kérdésünkre válaszoltak, íme: „(...) törvény által adta lehetőségek között a kormány majd mérlegeli, hogy mely helyszíneken, mekkora és milyen, hosszú távon is fenntartható módon lehetne átengedési pontokat (tranzitzónákat) létesíteni."
• Nem tudni, mi lett volna mindeközben a szerb oldalon. A magyar oldalon fizikailag körbezárták volna a zónát (például hatalmas, őrzött kerítésekkel), de azt nem tudni, hogy a szerb oldalon mindez hogyan nézett volna ki. Lettek-e volna kapuk, vagy szabadon járkálhatott volna ki-be mindenki. 

És vajon működött volna-e mindez élesben?

Erre nem vennénk mérget. 

Bár a tranzitzónát a kormány igyekezett úgy beállítani, mint a senki földjét, ami nem Magyarország területén van, ez egész egyszerűen nem igaz. Ezek a zónák Magyarországon lettek volna, így ezeken a területeken a magyar jogszabályoknak, a nemzetközi szerződéseknek és az uniós jognak kellett volna érvényesülnie. Akárcsak a repülőtéren kialakított tranzitzónákban. 

De legalább ekkora illúzió volt az is, hogy a menedékkérelmet néhány órán belül el lehet bírálni. Az első szakaszban ugyanis a hatóság még nem mélységében vizsgálja a kérelmet, hanem csak azt nézi: egyáltalán vizsgálható-e? Márpedig a kormányzati szándék az, hogy már itt elkaszálják a kérelmet, mondván, a menekült Szerbiából jött, ami biztonságos ország, tehát menjen is oda vissza. Csakhogy a kérelmezőnek 3 napja van arra, hogy megindokolja, szerinte Szerbia miért nem biztonságos, és mivel ebbe a kezdőnap nem számít bele, ez kapásból négy nap lesz. Ezután fellebbezhet a bíróságon, ami ha gyorsan dönt is, akkor is legalább nyolc napig eltart, mire egy döntés jogerős lesz.

De ez az elmélet: a gyakorlatban a bíróság le lesz terhelve, nem lesz elég tolmács, viszont sok lesz a menedékkérő. És ahogy a Röszke melletti gyűjtőpontnál nap mint nap látjuk, a rendőrök képtelenek kontrollálni a tömeget, még az is emberfeletti munka, hogy a buszokra tereljék őket. 

És van még egy probléma: 

Ha egy menedékkérőt ki is toloncolnak (márpedig a többségüket ki fogják toloncolni), akkor azt csak Szerbia segítségével tudják majd megtenni a magyar hatóságok. Azaz csak akkor, ha Szerbia visszafogadja őket. Márpedig ha Szerbia nem veszi őket vissza (vagy nem akkora számban, amekkorában mi szeretnénk), akkor ezek az emberek az állam nyakán maradnak tranzitzóna és kerítés ide vagy oda.

Ugyanígy a magyar államon maradhatnak azok a migránsok, akik nem a zónákon keresztül akarnak majd bejutni az országba, hanem a kerítésen át. Őket a tiltott határátlépés miatt elítélnék, majd kitoloncolnák, ám Szerbia együttműködése nélkül utóbbi nem lesz egyszerű. Ha pedig börtönbe zárják őket, akkor azzal csak tovább terhelik a már amúgy is túlzsúfolt börtönöket, a migránsok szabadulása után pedig ugyanolyan nehéz lesz visszatoloncolni őket, mint azokat, akik a zónán keresztül, legálisan akartak bejutni. 

A kerítéssel is van egy aprócska probléma. Amíg nem erősítik meg, vagy nem építik meg a többi határzárat, addig gond nélkül át lehet rajta jutni. Bár a kormány azt ígérte, hogy jövő hét keddig egy ajtóval le fogja zárni azt a Röszke melletti szakaszt, ahol most a vasúti síneken szabadon járkálnak be naponta több ezren, ez a zárás sem lesz zökkenőmentes. A vasúti sínt ugyanis a vonatok érkezésekor szabaddá kell tenni, tehát csak valamilyen tolóajtó jöhet számításba. De ha a migránsok tudni fogják (márpedig tudni fogják), hogy az ajtót időnként kinyitják, akkor számítani lehet arra, hogy azt meg is rohamozzák. 

Kik szívtak volna igazán a tranzitzónával?

Nem nehéz kitalálni: a rendőrök, a katonák, a bírósági dolgozók és persze a migránsok. A rendőrök már most elképesztően le vannak terhelve, és tényleg csak a szerencsén múlt eddig, hogy még nem történt tragédia. 

Csakhogy jövő hét keddtől új időszámítás kezdődik, nagyobb szerepet kap az erő: a jogszabályokat úgy módosította a kormány (a Jobbik segítségével), hogy attól fogva nem minősül lőfegyverhasználatnak a gumilövedék, a pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát, az elfogóháló használata sem, azaz nagyobb mozgásterük lesz a rendőröknek. 

Könnyen elképzelhető, hogy a világsajtó a magyar határnál zajló tömegoszlatásoktól lesz hangos. Ez persze nem lenne rossz a kormánynak, hiszen éppen ez az orbáni menekültpolitika lényege: elvenni a kedvét a menekülteknek attól, hogy idejöjjenek. Egyáltalán nem biztos, hogy Orbán rosszul taktikázik. Valóban, benne van a pakliban, hogy az erő fitogtatása, a drótkerítés visszatartó erejű lesz, és a menekülteket is előbb-utóbb belátják, hogy jobb, ha inkább máshol (például Horvátországon keresztül) próbálnak bejutni az EU-ba. Igaz ugyan, hogy ezzel még nem oldódik meg a menekültválság, de a magyar kormány legalább a cselekvőképesség látszatát fel tudja mutatni. 

Viszont bőven benne van a pakliban az is, hogy a cselekvés balul sül el. Ha a menekülteket nem riasztja el a kerítés sem, és továbbra is Magyarország felé jönnek, akkor az erőpolitika akár a visszájára is fordulhat, ami már több kárt, mint amennyi politikai hasznot hoz a kormánynak. Annak a kormánynak, amelyik a sokat bírált kerítésre is csodafegyverként tekintett, de Hende Csaba bukása és a nem csökkenő menekültáradat bizonyítja, hogy nem az, és a kerítés hatékonyságát bírálóknak (vagy ha úgy tetszik, a károgóknak) igazuk volt.