Index Vakbarát Hírportál

A Playboynak is vetkőzött Simicskó utódja

2015. szeptember 11., péntek 08:39

„Egyáltalán nem érzem kellemetlennek, kínosnak, hogy megjelent rólam több erotikusnak mondható felvétel” – nyilatkozta még 2003-ban Szabó Tünde egykori olimpiai sportoló, miután a Playboyban az év márciusában megjelentek a fotói. 

A héten lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter helyére két nappal ezelőtt Simicskó István sportért felelős államtitkárt nevezték ki, utóbbi posztját kapja meg Szabó Tünde.

Szabó Tünde amúgy jogász, a Magyar Úszó Szövetség alelnöke. 2004-ben az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának tanácsadója lett, később a Főpolgármesteri Hivatal sportügyosztályának munkatársa. 

Az 1992-es barcelonai olimpián 100 méteres hátúszásban ezüstérmet szerzett – 2012-ben bekerült a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai közé.

Rovatok