Index Vakbarát Hírportál

Orbán fel van villanyozva, és hiszi, hogy igaza van

2015. szeptember 11., péntek 16:03

A fideszeseket nem aggasztják a nyugati politikusok beszólásai, és nem jelentenek problémát a tranzitzónákkal kapcsolatos kormányzati bakugrások sem: szerintük a főnök nagy formában van. Orbán Viktor lelkesedése ragadós. Hiszi, sőt tudja, hogy az irány jó, és az idő hamarosan meghozza fordulatot, az unióban is belátják, hogy a kiátkozott magyar miniszterelnöknek volt igaza.

Soha nem volt még ennyire jó a kötcsei találkozó, ezt állította az Indexnek több olyan politikus és szimpatizáns is, aki részt vett a hétvégi rendezvényen. A minden korábbit felülmúló élményt kizárólag Orbán Viktor fellépésének tulajdonították. A miniszterelnök végig a menekültkérdésről, annak magyar és nemzetközi vonatkozásairól beszélt. És brillírozott.

Az eszkalálódó menekültkrízis idején azonban nem csupán a korlátozott számú kötcsei közönség, hanem az egész kormányoldal Orbán Viktor szavain csüng , tőle várják a megfelelő döntéseket és az iránymutatást.

Ez nem túlzás, hiszen elmúlt hetekben, hónapokban Orbán saját magát helyezte ebbe a pozícióba azzal, hogy nem adta ki a kezéből a válságkezelés politikai és technikai döntéseit sem, és olyan manőverezésbe kezdett, amellyel a nemzetközi porondon is reflektorfénybe került.

Orbán Viktor először januárban, a Charlie Hebdo elleni merényletet követő párizsi tömegdemonstráción utalt rá, hogy a kormány szigorítani fog a menekültekkel kapcsolatos politikáján. Ezt az álláspontját azóta is tartja.

A következetességében szerepet játszhatott az is, hogy több közvélemény-kutatás szerint a keménykedés találkozott a magyarok túlnyomó többségének a véleményével. A kutatások szerint a menekültkérdés senkit sem hagy hidegen, gyakorlatilag nincs, akiknek ne lenne pro vagy kontra véleménye az ügyben. 

Az EuroBarometer már februárban közzétett egy kutatást, amely szerint a harmadik országokból érkező bevándorlókat az EU-s lakosság 57 százaléka nem látja szívesen. Magyarország a maga 67 százalékával már akkor is felfele húzta az átlagot, és az elutasítók aránya azóta csak nőtt. A pártok támogatottságát vizsgáló felmérésekből ez még nem látszik, de a Fideszben bíznak benne, hogy hosszabb távon itt is meglesz a kedvező hatás.

A magyar miniszterelnök lényegében erre alapozta pozíciófoglalását, de közben tisztában volt azzal is, hogy provokálni fogja az unió vezetőit, a nyugat-európai országok politikusait és a nemzetközi sajtót. És ez sikerült is.

A Guardian borzasztó politikusnak titulálta, aki felrúgja a demokrácia és az európai szolidaritás szabályait, most pedig útját állja a többségében Szíriából érkező menekülteknek a Keleti pályaudvaron, és könnygázspray-vel készenlétben álló rendőrökkel vadásztatja le őket a határon.

Korábban írtunk arról, hogy jelenleg mik azok a fő okok, aki miatt Orbán a legtöbbet kapja:

Orbán azonban nem jött zavarba az ostorozásoktól, sőt, még srófolt egyet, és Lázár Jánossal kánonban nekiment az ország legfontosabb gazdasági szövetségeseinek, Németországnak és Ausztriának.

Orbán beszéde után azonban ezek a jelenségek egyáltalán nem aggasztották a kötcsei hallgatóságát és a fideszes politikusokat. A sajtó kizárásával elhangzott beszéd alapján úgy érezték, Orbán minden körülményt számításba vett, tudja, hiszi, hogy neki van igaza, és előbb-utóbb meglesz a többsége is.

Az EU egész nyáron nem tudott a menekültkvótánál jobb megoldási javaslattal előállni, de ezzel valójában egy kivitelezhetetlen ötletet dédelgetnek – állítja Orbán, aki szerint egyetlen idedelegált menekült sem maradna Tiszaújvárosban, ha szabadon mozoghat az unióban, hiába mondják neki, hogy Tiszaújváros jó hely. Másrészt a kerítés nélkül hamarosan annyian érkeznek majd Nyugat-Európába, hogy előbb-utóbb az ottani politikusoknak is figyelembe kell venniük a többség elutasító véleményét, ha újra akarják választatni magukat.

Orbán a kötcsei beszédét éppen azért szakította meg, mert Angela Merkel német kancellárral kellett telefonon egyeztetnie. A Balog Zoltán miniszter tolmácsolásában lezajlott beszélgetésen állítólag már Merkel sem volt annyira kioktató és elutasító, mint a nyilvános megszólalásaiban. Több forrásunk állította, hogy Orbán és a kancellár személyesen amúgy is messze jobb viszonyban van, mint az kívülről látszik. Szerintük Merkel csak a balos német sajtó nyomásának engedve vonja néha össze a szemöldökét a magyar miniszterelnök irányába. A fideszesek szerint ha bejön a kerítésépítés, és érezhetően visszaesik a balkáni útvonalon érkező szírek, afgánok áradata, Orbán visszamenőleg is igazolást nyer, és olyan politikusként térhet vissza Brüsszelbe vagy Berlinbe, aki a neki kiosztott kokik ellenére is kitartott meggyőződése mellett, és lényegében megmentette Európát.

A fideszesek számára azonban ennél is fontosabb, hogy a miniszterelnök-pártelnök a menekültügy felpörgetésével eltüntette a párt belső szakadásait. Az Orbánból áradó harciasság és tettvágy miatt azokat is elfogta az optimizmus, akik a 2014-es belső harcokat látva egyre jobban kiábrándultak.

Rovatok