Index Vakbarát Hírportál

László Petra bocsánatot kért

2015. szeptember 12., szombat 12:22

Az N1TV Röszkénél menekülteket rugdosó ex-operatőre másodszor is megszólalt, ezúttal bocsánatot kért minden érintettől. Az előző nyilatkozatában László kifejtette, hogy őszintén megbánta tettét, és elmondta, hogy az eset óta halálos fenyegetéseket is kapott. 

A megszólalás után többen kifogásolták, hogy László Petra nem kért kifejezetten bocsánatot. Ezek után a nyilatkozat kiegészítését az operatőr férje küldte el a Magyar Nemzetnek:

„Nehéz pontosan fogalmazni egy olyan helyzetben, amikor egy ember egész eddigi élete dől romba. Úgy gondoltam, hogy a »sajnálom és megbántam« világos megfogalmazása annak, amit most érzek egy öntudatlan, félelem szülte pánikreakció miatt. De talán ez még pontosabban kifejezi azt, amit most érzek: ŐSZINTÉN BOCSÁNATOT KÉREK A TÖRTÉNTEK MIATT AZ ÉRINTETTEKTŐL! 

László Petra”

Rovatok