Index Vakbarát Hírportál

Az LMP nyomkövetőt rakna a bevándorlókra

2015. szeptember 13., vasárnap 14:40

Az LMP vasárnap 24 pontból álló javaslatcsomagot mutatott be a menekülthelyzet javításáért, amelyek egyebek mellett lehetővé tennék, hogy válsághelyzet esetén nyomkövetővel figyeljék meg azokat a menedékkérőket, akiknek egy hónap alatt nem sikerült lefolytatni a menekültügyi eljárását – írja az MTI. 

Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke és frakcióvezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, javaslataik közül 15 vonatkozik a probléma belföldi kezelésére, egy részük a rendőrség, valamint a menekültügyi intézményrendszer kapacitásainak növelését célozza, míg a továbbiak a jelenleginél szélesebb tájékoztatási kötelezettséget írnak elő az államnak, valamint lehetővé teszik a menedékkérők hatékonyabb nyomon követését.

Az LMP javaslatai közül a legfontosabbak:

Schiffer András kérdésre válaszolva erről azt mondta: lehet, hogy egyelőre csak átlagosan egy hetet töltenek el Magyarországon a leginkább átvándorlóként jellemezhető menedékkérők, ugyanakkor nem lehet tudni, a jövőben "miként változik a széljárás".

Szálljon be az USA is

A párt szerint ezért elvárható, hogy a NATO biztosítson védelmet a törökországi, jordániai és libanoni, több millió embert befogadó táboroknak.

Szeretnék továbbá elérni, hogy a menekültek kvóták szerinti elosztásába az Egyesült Államok és Kanada is kapcsolódjon be, az unió pedig egységesítse a menekültkérelmek kezelésének gyakorlatát, valamint a biztonságosnak tekinthető országok listáját.

Az EU-nak és az Egyesült Államoknak emellett célzott fejlesztési stratégiát kellene kialakítania a menekülteket kibocsátó országok megsegítésére - fejti ki a párt tájékoztatásában, amelyben arra is kitérnek, cseh mintára a jelenlegi 23 millió forintról 10 milliárd forintra kellene növelni a nemzetközi fejlesztésre szánt magyar forrásokat. Javaslataikat hétfőn a parlament elé terjesztik.

Rovatok