Index Vakbarát Hírportál

Holnap nagy eséllyel kihirdetik a válsághelyzetet

2015. szeptember 14., hétfő 15:01

Az Orbán Viktor által sokat emlegetett új időszámítás holnap indul, életbe lépnek az új menekültügyi szabályok.

Ezekből az egyik legfontosabb, hogy a kormány kihirdetheti a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.

Kormányzati nyilatkozatok alapján ezt nagy eséllyel meg is fogja tenni a keddi kormányülés után. 

Lázár János már múlt csütörtökön elárulta, hogy a válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak. Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1-nek múlt héten úgy fogalmazott a válsághelyzet kihirdetéséről: mivel a törvényi keretek rendelkezésre állnak, és a magyar határokra nehezedő nyomás nem csökken, sőt, nő, "nagy esélye van annak, hogy ez meg fog történni". Itt olvashatja el, mit is jelent ez a válsághelyzet.

Akkor hirdethet a kormány válsághelyzetet, ha a menedékkérők száma meghaladja

A válsághelyzetben a gyakorlati feladatok végrehajtását a ma megalakult úgynevezett központi operatív törzs irányítja majd. Az operatív törzsről a következőket lehet tudni:

A válsághelyzetben a rendőrség mellett a honvédség is bevethető, ennek szabályairól azonban majd csak jvő héten szavaz a parlament, előreláthatólag jövő kedden. A rendőrségi és a honvédelmi törvényt is módosítani kell, mindkettő kétharmados törvény, így ellenzéki szavazatok is kellenek a módosítások elfogadásához. A Jobbik a kormány menekültügyi csomagját eddig megszavazta, várhatóan most is együtt szavaznak a kormánypártokkal.

Rovatok