Index Vakbarát Hírportál

Négy országban csaptak össze a menekültek a rendőrökkel

2015. szeptember 16., szerda 18:47

Magyarország nem az első európai ország, ahol a menekültek konfliktusba kerültek a rendfenntartó szervekkel. Hasonló jelenetek zajlottak le az utóbbi hónapokban Görögországban, Macedóniában, Franciaországban, sőt, Dániában is.

A kiváltó okok minden helyen hasonlóak voltak: a menekültek egyre rosszabb helyzetbe kényszerültek, egyes helyeken két ország közé szorultak, a feszültséget pedig a rendőrök megjelenése csak fokozta. Hasonlóság még, hogy az összecsapások nem hűtötték le a konfliktust. Vagy hagyták, hogy a menekültek kikerüljenek szorult helyzetükből, vagy állandósult a feszültség.

Görögország, Leszbosz: A közelmúlt legismertebb konfliktusa azon a görög szigeten zajlott, ahova rövid idő alatt több mint 20 ezer menekült érkezett Törökországból. A sziget nem volt felkészülve ennyi ember fogadására, a görög hatóságok pedig nem bővítették a menekülteket ellátó rendszert, azaz nem lett több ágy, rendszeresebb étkezés, elég víz. És nem gyorsult az adminisztrációs munka sem: ezrek vártak 8-10 napot áldatlan körülmények közt arra a papírra, amely birtokában jegyet vehetnek maguknak a kompokra, hogy tovább utazzanak.

Szeptember elején ezer ember próbált feljutni papírok nélkül az egyik kompra, a rendőrök visszaverték őket, és ez kulminálódott összecsapásokba.

Dánia: Az országban azután robbant ki kisebb összecsapás a rendőrség és a menekültek közt, hogy a dán kormány nem járult hozzá ahhoz, hogy a migránsok az országon keresztül folytassák útjukat Svédország felé. Leszállították a vonatokról a menekülteket, akik az autópályán, gyalog indultak tovább.

A rendőrök megpróbálták feltartóztatni a 300 fős tömeget, amely azonban áttörte a sorfalat. Ekkor alakult ki csetepaté. Végül kétszázan elhagyhatták az országot, százan viszont végül beleegyeztek, hogy Dániában regisztrálják őket.

Macedónia: A magyar helyzethez a macedón konfliktus áll a legközelebb. Macedónia a balkáni útvonal egyik legfontosabb országa, rajta keresztül áramlottak a menekültek Görögországból Nyugat-Európa felé. Augusztus végén a kormány váratlanul lezárta az addig átjárható határt, amelynek következtében ezrek rekedtek a két ország közötti senki földjén.

Az éhező, kétségbeesett tömeg néhány nappal később megrohamozta a határ menti kerítést, kemény reakciót váltva ki a macedón rendőrségtől. Gumibotokkal és könnygázzal verték vissza a menekülteket, sok gyerek és nő is megsérült. A megrázó képek bejárták a világsajtót, és a macedón kormány hamarosan feloldotta a blokádot.

Franciaország. Calais: Szórványos összecsapások voltak az Angliát Franciaországgal összekötő alagút francia oldalán, a hírhedt calais-i tábornál. A nyomorúságos körülményeiről ismert tábor lakói egyre nagyobb intenzitással próbáltak bejutni az alagútba, hogy az 50 kilométeres, veszélyes gyaloglás után átjussanak a szigetországba.

Napi 3000 migráns is megpróbálkozott az átjutással, amire Franciaország erősödő rendőri jelenléttel válaszolt. Gumibotokkal, és könnygázzal igyekeztek visszaverni a migránsokat, az összecsapás képei napokig szerepeltek a világsajtóban. Az erőszak alábbhagyott, Franciaország és Anglia azóta viszont döntött, hogy további 10 millió eurót fordít az alagút biztonságának megerősítésére.

Rovatok