Index Vakbarát Hírportál

Szerb mintára lesz horvát határzár

2015. szeptember 23., szerda 19:01

„Napokon belül elkészül a kerítés a magyar-horvát határszakaszon, ott, ahol a földrajzi viszonyok ezt szükségessé teszik” – közölte Kovács Zoltán. A kormányszóvivő szerint a határzárat a lehető leghamarabb meg kell valósítani, ott,  ahol ez indokolt. A menekültek kezelésében „Horvátország nem tart be semmilyen uniós jogszabályt” – mondta az Indexnek.

A gyékényesi vasúti határátkelő lezárására is készülnek már. A gyoda már elkészült – 41 kilométeres szakaszon egy nap alatt húzták ki néhány a hétvégén – kedden délután pedig már egy szögesdróttal körülvett vasúti kocsi is készen állt arra, hogy a határra tolják – írta az MTI. A fényképek alapján a lezárás módja a röszkeivel lesz azonos, ám ellentétben azzal a szakasszal, ebben az esetben nemzetközi vonalról van szó. Kelebiánál a Belgrád felé vezető vasútvonalat ezért csak kapuval tették zárhatóvá, hogy a vonatközlekedést ne akadályozza a műszaki határzár.

Péntek óta több mint 15 ezer menekült érkezett Zákányba. Nagy részük horvát oldalról érkezett a Zágráb által rendelkezésükre biztosított vonattal, kisebb részüket más magyar településekről – Barcsról, Letenyéről – vitték oda a rendőrök. Innen 14-16 kocsiból álló szerelvényekkel vitte tovább a magyar fél a regisztrációs pontokra.

Készül a határzár Zákánynál

Az 1100 lakosú Zákány polgármestere, a fideszes Jankó Szabolcs szerda délután az MTI tudósítójának megerősítette a határ lezárásának előkészületeit, ugyanakkor azt mondta, arról nincs információja, hogy mikor zárják le a határt, de közölte, hogy a migránsok szerdán is folyamatosan érkeztek és érkeznek a határra, miután a horvát fél folyamatosan szállítja ide a Szerbia felől érkezőket.

A magyar oldalon először 41 kilométeren húzták ki a NATO-drótot, ám a Duna és a Dráva közötti szakaszokon túl is épül kerítés, ahogyan erről korábban Bakondi György, a kormányfő biztonságpolitikai főtanácsadója beszámolt.

A kormányszóvivő szerint a horvátországi határt a Szerbiával közös határszakaszon megvalósított határzár forgatókönyve fogják lezárni. Ott erre csak azután került sor, hogy elkészült a műszaki határzár a teljes szakaszon.

Több határátkelő helyet is bezártak, így nem csak a zöldhatár vált nehezen átjárhatóvá és szigorúbban ellenőrzötté, de megállt az élet több határátkelőhelyen is. Hogy a horvát részen is ez történhet, arra nem csak a Zákánynál felállított szögesdróttal megerősített vagon utal, de az is, hogy Beremenden a határátkelőnél is készült az utat lezárni képes kapu.

Rovatok