Index Vakbarát Hírportál

Magyar Nemzet: Központi minimumátlag kellhet az állami helyekhez

2015. szeptember 25., péntek 08:27

Központilag előírt tanulmányi átlagot kell hoznia annak, aki nem akarja, hogy átsorolják önköltséges felsőoktatási képzésre – írja az MTI a pénteki Magyar Nemzet alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által közzétett kormányrendelet-tervezetekről.

A lap azt írja, hogy az állami ösztöndíj igénybevételéhez a meghatározott kredit teljesítésén túl (ami két szemeszter átlagában 18 kredit/félév) bölcsészet, művészet, művészetközvetítés, pedagógia, sporttudomány, illetve társadalomtudományi ágazatba tartozó szakokon minimum 3,5-ös súlyozott tanulmányi átlagot kell elérni. Az ingyenes hely megtartásához 3-as átlag kell orvosi, műszaki, közigazgatási, jogi, informatikai, gazdasági, természettudományos és agrár szakokon, vagyis a Magyar Nemzet megfogalmazása szerint a "nehezebb" képzéseken. 

Ezek a számok a lap szerint csak a minimumkövetelményt jelentik, az egyes intézmények ennél magasabb értéket is meghatározhatnának. Súlyozott átlagokról van szó, vagyis az egyes kurzusok érdemjegyei mellett az értük járó kreditszámot is figyelembe veszik a számításnál.

Az intézkedéscsomag az állami képzésben résztvevő hallgatók tanulmányi szerződésével kapcsolatban is tartalmaz javaslatokat. Rögzíti, hogy minden állami pénzen igénybe vett szemeszter 150 nap hazai munkaviszony fenntartására kötelezi a hallgatót. Emellett a szerződést kötött volt hallgatóknak évente tájékoztatnia kell az Oktatási Hivatalt, hogy állnak a kötelezettségeik teljesítésével.

Az Emmi kikötné azt is, hogy az egyetemeken, főiskolákon hamarosan megalakuló, a szenátus döntéseit jóváhagyó konzisztóriumoknak nem lehet tagja kormányzati, államigazgatási tisztviselő és politikus. Ezzel az új testületeket ért kritikákra válaszolnának, így biztosítanák a függetlenségüket.

Bár a közösségi felsőoktatási képzési központok kurzusait nem az állam finanszírozza, legalább ötévente ezek működési engedélyét is felülvizsgálná a tervezet szerint.

A rendelettervezetet a kormány még nem tárgyalta.

Borítókép: Résztvevők várják a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését a budapesti Koltay Jenő sportközpontban megrendezett „Pont Ott Partin”.  MTI / Kallos Bea

Rovatok