Index Vakbarát Hírportál

Nem PÖCS kell, hanem rendes töriatlasz

2015. október 4., vasárnap 19:35

Megtartotta 25. országos konferenciáját a Történelemtanárok Egyesülete. A konferencián állást foglaltak a menekültkérdésben, szóba kerültek az új tankönyvek és történelmi atlaszok, a PÖCS, illetve a pedagógusok etikai kódexe is.

A konferencia résztvevői visszautasították, hogy a menekültkérdést pártpolitikai szempontok szerint kezeljék, és széleskörű összefogást sürgettek. Az utóbbitól ők sem zárkóztak el, sőt, elismerték, hogy ebben az iskola is komoly szerepet vállalhat.

Egyértelművé kell tenni: a menekültek is emberek, nem dehumanizálhatók!

– írták a hivatalos honlapon.

A résztvevők szerint a történelemórákon hiteles, tényszerű ismereteket kell átadni a diákoknak a menekülteket érintő kérdésekben is. Fontosnak tartják, hogy a tanulók különbséget tudjanak tenni a tények és híresztelések között. Ezenfelül, mint írják, meg kell ismertetni a diákokat

Az ismeretterjesztés mellett fontosnak tartják, hogy fenntartsák a tanulók nyitottságát, kíváncsiságát a másfajta kultúrák és képviselőik iránt, valamint hangsúlyozzák „a kultúrák egyenrangúságának fel- és elismerését”. De, mint írták, nem csak a történelemtanároknak kell a menekülttémával foglalkoznia, erre minden pedagógusnak nyitottnak kell lennie, illetve civil szervezetek és szakemberek bevonását sürgették.

Ami a pedagógusokra vonatkozó etikai kódexet illeti, az egyesület egyetért a Történelemtanárok Egyletének Bizottmánya által kiadott hivatalos dokumentummal, és aláíróként csatlakoztak hozzá. Ahogy ebben írják,

nincs szükség egy olyan kötelező etikai kódexre, amely minden állami és önkormányzati intézményben dolgozó tanárra érvényes.

Ugyancsak elutasították a Pedagógiai Önértékelő Csoportok (PÖCS) létrehozását, és nemcsak a kínos betűszó miatt, hanem a megtévesztő megnevezés miatt is. A konferencia résztvevői szerint irreális elvárás, hogy az ellenőrzéseket és minősítéseket a magyar közoktatás mai helyzetében, a pedagógusok és iskolák túlterheltsége miatt el lehessen végezni, illetve etikailag is elfogadhatatlannak tartják az ötletet. Szó szerinti idézet:

az értékelés adott rendszere tarthatatlan helyzetbe hozhatja a szakmai munkájukban önálló, autonóm pedagógusokat.

Nincsenek jobb véleménnyel a tankönyvhelyzetről sem. Mint kifejtették, értéknek tartják a szabad tankönyvválasztást, a tankönyvpiac megszüntetését viszont szakmailag elfogadhatatlannak nevezték. Azzal sem értettek egyet, hogy az iskolák az új tanévre a megrendelt történelmi atlasz helyett az OFI által készített, szakmailag kifogásolható új állami atlaszt kapták.

Rovatok