Index Vakbarát Hírportál

Répássy: Szemenszedett hazugság a titkosszavazás-vád

2015. október 8., csütörtök 10:27 | aznap frissítve

A menesztett igazságügyi államtitkár megelégelte, hogy névtelen fideszes forrásokra hivatkozva több újság is azt írta, hogy egy titkos szavazás miatt menesztette Orbán Viktor.

Csütörtökön a Figyelő is olyan cikket jelentett meg, amelyben a lap forrásai azt állították, hogy Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint öt másik fideszes képviselő szavazott nemmel Handó Tündére, Szájer József feleségére, amikor az Országos Bírói Hivatal vezetőjének megválasztásáról kellett dönteni.

Szemenszedett hazugság, hogy 2011-ben nem szavaztam meg a köztársasági elnök jelöltjét

– mondta az Indexnek Répássy.

A menesztett államtitkár szerint egyértelmű, hogy 

valakik a pártból próbálják bemocskolni az én és másik öt képviselő becsületét. A titkos szavazás ugyanis becsületbeli ügy a képviselők számára.

Répássy leszögezte, nem vitatja a miniszterelnök döntését, amellyel leváltotta az Igazságügyi Minisztériumban betöltött posztjáról, ebben a kérdésben továbbra sem kíván nyilatkozni. Ugyanakkor a sorozatos félrevezető vádak miatt kénytelen megszólalni az ügyben.

Répássyt – nagy megrökönyödést kiváltva – szeptember végén váltotta le Orbán, helyére azóta Völner Pált, az NFM közlekedési államtitkárát nevezték ki.

Rovatok