Index Vakbarát Hírportál

Volt olyan, hogy egy utasnak 10 milliót fizetett ki a BKV

2015. október 15., csütörtök 08:43

Az már évek óta köztudott, hogy a BKV járművein baleset-biztosítás nélkül lehet utazni. A cég ugyanis még 2011-ben felmondta a Generali-Providencia biztosítótársasággal kötött, évi 50 millió forintba kerülő szerződését, és azóta inkább egyéni perek útján rendezi a felmerülő kárigényeket.

A Magyar Idők csütörtöki számából kiderült az is, milyen határokon belül mozogtak a bíróság által 2013 óta megítélt kártérítések:

a legalacsonyabb 355 ezer, a legmagasabb kártérítés 10 millió 50 ezer forint volt.

A biztosítási konstrukcióban a legmagasabb kártérítési összeg 2 millió forint volt, de a Magyar Idők szerint a BKV-nak jobban megéri, ha elveszít néhány pert, mint ha automatikusan fizetne minden kárigénnyel jelentkezőnek.

A Volánbusznál ezzel szemben még mindig él a balesetbiztosítás, ennek legmagasabb összege 2 millió forint lehet (halál vagy tartós rokkantság esetén); a MÁV-jegyekben is benne van a biztosítás, maximálisan 1,7 millió forintos kártérítési összeggel.

Rovatok