Index Vakbarát Hírportál

Lesz öt új polgármester az országban

2015. október 18., vasárnap 07:44

Öt településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Ambrózfalván, Makláron, Gyöngyösfaluban és Szalaszenden polgármestert, míg Újkenézen településvezetőt és önkormányzati képviselőket is választanak, írja az MTI.

A Csongrád megyei Ambrózfalván azért kell időközi választást tartani, mert a község tavaly októberben megválasztott független vezetője, Perleczki Béláné júliusban meghalt. A makói járásban található községben négy jelölt indul, a voksolásra 407 választópolgárt várnak.

Szintén haláleset miatt lesz időközi polgármester-választás a Heves megyei Makláron: Havasi László (Együtt Maklárért Egyesület) július 22-én hunyt el. A választási bizottság három jelöltet vett nyilvántartásba, a 2018 választópolgár három szavazókörben adhatja le voksát.

A Vas megyei Gyöngyösfaluban a korábbi polgármester, Nádor István Dezső (független) lemondása miatt írtak ki időközi választást. A tisztségért három független jelölt indul, közülük választhatja ki a névjegyzékben szereplő 918 választópolgár, ki legyen a település első embere.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalaszenden szintén a tavaly októberben megválasztott polgármester lemondása miatt kell időközi választást tartani, Tóth István (független) július elsejei hatállyal távozott posztjáról. A helyi választási bizottság öt jelöltet vett nyilvántartásba, a voksoláson mintegy 800 választópolgár vehet részt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenézen polgármestert és hattagú képviselő-testületet kell választani, mivel a tavaly októberben megválasztott grémium feloszlatta magát. A polgármester-választáson négyen indulnak, a hat képviselői helyért pedig 29 jelölt indul. A Kisvárdához közeli településen 818-an jogosultak szavazásra.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet, a polgármester-választáson az a jelölt nyer, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, függetlenül a megjelentek számától.

Rovatok