Index Vakbarát Hírportál

Radikalizálódó cigányokat vizionál Trócsányi igazságügyi miniszter

2015. október 19., hétfő 21:11 | aznap frissítve

Az európai romák Szíriában köthetnek ki, a radikális iszlamisták oldalán harcolva, tett meglepő kijelentést Trócsányi László egy brüsszeli konferencián az Euobserver beszámolója szerint. A cikkben az áll: a magyar  igazságügyi miniszter szerint a 12 milliós európai roma közösség a radikálisok célpontja lehet. 

Újságírói kérdésre, hogy a tradicionálisan katolikus romák miért csatlakoznának hirtelen az iszlám radikálisokhoz, egy magyar szóvivő azt válaszolta a lapnak: „Mert nélkülözésben élnek, és mint ilyenek, sokkal inkább ki vannak téve a radikális eszméknek."

A szóvivő megjegyezte, hogy mindez persze csak hipotézis, az ügyben nem folytak vizsgálatok, de a felvetésüket hiba lenne lesöpörni az asztalról.

Trócsányi László egyébként az Igazságügy válasza a radikalizálódásra című konferencián lepte meg okfejtésével az EU 17 miniszterét.

A minisztérium az Indexnek azt mondta, hogy a konferencián félreértették Trócsányi szavait. Ő maga Szíriában harcoló romákról nem is beszélt. 

Az Index egy részletet tudott megszerezni a beszédből. Ezen a következők hallhatók: 

A radikalizmus más csoportokat is érinthet. Európában egy 10-12 milliós roma lakosság él. ... Le vannak szakadva. Az ő társadalmi fölzárkóztatásuk rendkívül fontos, hisz ők is áldozatai lehetnek a radikalizációnak.

Rovatok