Index Vakbarát Hírportál

Orbán a Jobbiknak: Hogy ízlik a zsoldoskoszt?

2015. október 19., hétfő 18:54

A földet azokra kell bízni, akik értenek hozzá, ezért a termőföldet a gazdának kell adni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol több ellenzéki képviselő is az állami földek értékesítéséről kérdezte őt az azonnali kérdések és válaszok órájában.

Orbán beszélt arról, hogy az összes állami föld mintegy 20 százalékát értékesítik, írja az MTI. Megjegyezte, hogy ő egyébként ezt kevesli. Az állami földeket 300 hektáros felső birtokhatárral, 20 éves elidegenítési és terhelési tilalommal, valamint állami visszavásárlási jog bejegyzésével adják el – mondta. Novembertől lehet licitálni az állami földekre, újévre meg már el is kell adni a kijelölt 380 ezer hektár állami földet – az állami földek eladásáról szóló összefoglaló anyagunkat itt olvashatja.

„Megértem, hogy ön továbbra is tsz-ekben és állami gazdaságokban gondolkodik, mi azonban azt gondoljuk, hogy a gazdáknak kell odaadni a földet, az állam ne folytasson államilag irányított mezőgazdasági tevékenységet, bízza azokra, akik ehhez értenek” – mondta.

Tűzbe tenné-e a kezét Andy Vajnáért, Mészáros Lőrincért és Habony Árpádért

Agrártémában kérdezett az LMP-s Sallai R. Benedek is, aki az öt embernél kevesebbet foglalkoztató kisgazdaságok nagy számú megszűnésére hívta fel a figyelmet. Orbán Viktor válaszában azt mondta, a kormány agrárpolitikája szerint a földtulajdon arányának 80-20-nak kell lennie a kis- és középbirtokosok és a nagybirtokosok között.

Vona Gábor Jobbik-elnök „Miért szabotálja a Fidesz a korrupció felszámolását?” című kérdésére Orbán azt mondta,

A korrupciós bűncselekményeket elítéljük, nem fogadjuk el, és üldözni is fogjuk.

Amikor Vona Gábor azt kérdezte Orbántól, hogy tűzbe tenné-e a kezét Andy Vajnáért, Mészáros Lőrincért és Habony Árpádért, a miniszterelnök azt mondta: a Jobbiknak azt kellene tisztáznia, hogy honnan származott az a pénz, amellyel Kovács Béla, a párt EP-képviselője támogatta a Jobbikot. A felcsúti polgármesterről azt mondta, 700 embernek ad munkát, ezért örülnek a sikerének.

Mióta lettek a jobbikosok a nagybirtokosok szószólói?

– kérdezte Orbán, majd azt mondta Magyar Zoltán jobbikos politikusnak: „Önöknek van egy újdonsült nagybirtokos támogatója, úgy látom, meglehetősen befolyásos. Úgyhogy én csak annyit kérdeznék öntől: hogy ízlik a zsoldoskoszt?”

Rovatok