Index Vakbarát Hírportál

15 éve megölte a férjét, most bukott le

2015. október 21., szerda 11:20

A Délmagyar úgy tudja, hogy a rendőrség letartóztatott egy 45 éves szegvári nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2000-ben megölte a férjét. Az ügyben az ORFK megoldatlan aktákkal foglalkozó osztálya ért el eredményt, újra kihallgatták a nőt, az ismerősöket és a szomszédokat, majd őrizetbe vették a nőt, és a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

A család Szentesről költözött Szegvárra, és gazdálkodással foglalkoztak. A szomszédok szerint miután a férj eltűnt, a nő bejelentést tett a rendőrségen, egy darabig keresték a férfit, majd lezárták az ügyet. Az asszony maga vitte tovább a gazdaságot, éjt nappallá téve dolgozott.

Erős, dolgos, segítőkész, szépen felnevelte a gyerekeit, felújíttatta a házát. Egymaga látott el néha húsz bikát, szántott, kombájnozott, akár egy férfi

- mondták róla a falubeliek.

A lap úgy tudja, hogy a nő elárulta a rendőröknek, hogy hová rejtette a holttestet, a nyomozók hamarosan megkezdik a felkutatását.

Rovatok