Nagy baj, hogy nincs pénz, nagy baj, hogy nincs munka, de a legnagyobb baj, hogy igazi kerítések és gettók épülnek a legszegényebb köré. Már nem megy ki hozzájuk a mentő, a védőnő első reakciója a családlátogatáskor, hogy ki kell emelni a gyereket, de egy idő után a szolgáltató sem szól már rájuk, hogy ne lopják az áramot. Pontos számok nincsenek róla, hogy hányan lehetnek a legalul levők, de az biztos, hogy évről évre többen vannak, és egyre inkább törvényen kívülivé válnak – állítják kutatók. Az Abcúg írása.
A természetben gyűjtött csigát és gombát eszik, amikor már nincs más. A villanyt egész éjjel égetik, hogy a csótányok ne másszanak rá az alvó gyerekekre – ez csak néhány döbbenetes állítás azok közül, amiket egy közelmúltban megrendezett konferencián mondtak azokra az emberekre, akik a társadalom legalján élnek. Ők a legszegényebbek, akik a kutatók szerint 2009 óta egyre többen vannak, egyre lejjebb csúsznak, és mára már törvényen kívülivé váltak.
Kiss Anikó képzőművész, a SZOCSOMA közösségi kezdeményezés alapítója, öt-hat éve fordult a szegények felé. Kifejezetten a szegregátumi, mélyszegénységben élő romáknak visznek adományokat, Anikó maga is rengeteget jár szegénytelepekre. Szerinte az egy téveszme, hogy még létezik a bibliai értelemben vett tisztes szegénység. Családi kapcsolatok esnek szét, irigység van, és nagyon erősen kriminalizált ez a csoport. Csip-csup ügyekért bírságolják a szegényeket, például mert nincs csengő a kerékpárjukon, a bírságok magasak, ha nem tudják kifizetni, jön a börtön. A fiatalok jövőképének szerves része a börtönviseltség – meséli Anikó.
„Fel sem merül, hogy ezeken a helyeken valaki a fát előre megvegye, és összevágva, sorba rakva várja a pincében, hogy begyújtsanak vele. Mindenki egyik napról a másikra él. Egész nap azzal foglalkoznak, hogy honnan lesz tiszta ruhájuk, honnan szereznek pénzt a kártyás villanyóra feltöltésére, honnan lesz tüzelőjük, honnan szereznek fájdalomcsillapítót, vagy éppenséggel élelmet”.
Arra nincs pontos definíció, hogy mégis kik ma a legszegényebbek Magyarországon, magát a mélyszegénységet, mint kifejezést is csak az utóbbi négy-öt évben kezdték használni. A szegénység mértékét lehet a jövedelem és a fogyasztás oldaláról is vizsgálni – mondja Messing Vera, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének kutatója. Utóbbira példa az az uniós módszer, ami kilenc mutató segítéségével próbálja felmérni a háztartások anyagi helyzetét. A mutatók között van például, hogy be tudott-e télen fűteni, volt-e nyaralni, vagy előfordult-e, hogy éhesen feküdt le. Ha a kilenc mutatótól négyben elmaradás van, akkor az illető súlyosan depriváltnak tekinthető.
„Nem tudom, hányan vannak a legszegényebbek. Az Eurostat tavalyi adatai szerint a magyar lakosság 24 százaléka súlyosan deprivált, tehát a népesség negyede. Ami viszont nagyon súlyos, hogy a gyerekek között borzasztóan magas ez az arány” – mondja a kutató. Az is beszédes, ha a szomszédos országokkal hasonlítjuk össze a helyzetünket. Míg a visegrádi országokban a súlyosan deprivált réteg a lakosság tíz százaléka, nálunk kétszer ennyien vannak.
A magyar társadalomtudomány egészen tavalyig használt egy nagyon jó mérőszámot, a szegénységi küszöböt, amit a fogyasztói kosár alapján számoltak ki. A méltó élet minimumát nézték, amihez hozzátartozott például, hogy tudott-e venni könyvet az adott évben, vagy ki tudta-e fizetni a bérletét. Aki ez alá a jövedelmi szint alá esett, őt nevezték szegénységi küszöb alatt élőnek. Az utolsó mért évben már az az eredmény jött ki, hogy iszonyatosan sokan élnek a küszöb alatt.
Bass László kutató szerint tévedés azt hinni, hogy pusztán attól válik valaki mélyszegénnyé, hogy kevés a pénze. „Ha kevés a pénzem, attól még lehet, hogy van hol laknom, be tudok fűteni, van egy olyan tudásom, végzettségem, amivel el tudok helyezkedni, ha holnap kirúgnak, és rendben van az egészségem. Egy csomó olyan erőforrásom lehet a pénzen kívül, ahová tudok nyúlni, ha nagy a baj. A legszegényebbek esetében pont ez az ijesztő, hogy nekik ezek közül gyakran egyik sincs” – mondta.
Kutatóként rengeteg szegregátumban járt már, ő is tudna rémtörténeteket mesélni csótányokról és patkányokról, de ennél sokkal riasztóbb, hogy ezekben a házakban egyre több helyen már ki van kötve a víz és a villany. Míg az ilyen háztartások aránya nyolc évvel ezelőtt nagyjából öt százalék körül mozgott, addig mára ez eléri a harminc százalékot is a szegény családok között. „Azért azt a helyzetet képzeljük egy kicsit magunk elé, amikor van öt-hat gyerekünk, és este télen a kútról kell hozni a vizet, hogy le tudjanak fürdeni. Már ha a kútban egyáltalán van víz, ugyanis előfordulhat, hogy az önkormányzat elzárja a közkutakat. Voltam olyan családnál, ahol este csak egy gyertya világított, látni nem lehetett senkit, csak érezni, hogy ott bizony hét-nyolc ember is van. Az alakjukat nem lehetett kivenni, csak a lélegzésük hallatszott. Az a szituáció elég mellbevágó volt” – meséli.
Sok minden közrejátszhat abban, hogy valaki legalulra kerüljön, de a lecsúszás nagyon fontos momentuma a közösségből való kirekesztődés pillanata. Egy kistelepülésen ez sokkal élesebben látszik, mint egy városban. A szegénytelep fizikailag is elkülönül a település többi részétől, egy idő után szinte szóba sem áll velük senki, de ha mégis, az is mélységesen lekezelő. A védőnő, a pedagógus, az önkormányzat, a munkaadó, a helyi vállalkozó, vagy az óvodapedagógus is mind úgy tekinthet erre a csoportra, hogy velük nincs mit kezdeni, mert nem is lehet, mert ők maguk sem akarnak változtatni a helyzetükön.
„A kirekesztődés mellett nagyon fontos terepe a lecsúszási folyamatnak az iskola. Ott vannak a gyerekek, akikből elvileg még bármi lehetne, csak mégsem lesz belőlük semmi. A jelenlegi oktatáspolitika törvényesíti a szegregációt” – mondja Bass, aki nem kétli, hogy a középosztály veszítene egy keveset az integrált oktatással, de nekik annyi más forrásuk van, hogy ezt a minimális veszteséget könnyen kompenzálhatnák.
Ezek az emberek gyakorlatilag törvényen kívülivé válnak: nem kínálnak nekik közmunkát, mert a közvélekedés szerint azt sem tudják, hogyan kell az ásót a földbe dugni, de ez fordítva is működik: már ők sem fordulnak a hivatalos szervekhez, ha bajban vannak. “Nagy baj, hogy nincs pénz, nagy baj, hogy nincs munka, de a legnagyobb baj, hogy kerítések és gettók épülnek köréjük minden területen. Már nem megy ki hozzájuk a mentő, a védőnő első reakciója a családlátogatáskor, hogy ki kell emelni a gyereket a családból, de egy idő után az áramszolgáltató sem szól már rájuk, hogy ne lopják az áramot”.
Az éhezés Bass szerint kutatóként egy nehezen megközelíthető probléma. Nem egyszer látott olyat, hogy beszélgetés közben rájuk esteledett, a gyerekek pedig lefeküdtek vacsora nélkül. „De ha megkérdezzük tőlük, hogy éheznek-e, arra nagyon ritkán kapunk igenlő választ. Azt meg végképp soha nem ismernék be, hogy a gyerekek éheznek. Az egy óriási tabu”. Ha van is éhezés, az sokkal inkább minőségi éhezés. Sok szénhidrátot, zsírt és krumplit esznek, a hús azonban náluk is fontos, csak nem bélszín kerül az asztalra, hanem csirkefarhát.
„Az egyik nagy vád, ami őket éri, hogy bezzeg kólára meg csipszre van pénz. Vehetnének helyette napi egy almát is. Persze, lehetne ezt racionálisabban is csinálni, de valamilyen minimális örömforrásra mindenkinek szüksége van” – magyarázza Bass. A kutató korábban nyomon követte néhány, mélyszegénységben élő család vásárlási szokásait. Azt látta, hogy míg tejet, sajtot, tejterméket szinte soha nem vesznek, addig joghurtból megdöbbentően sokat. „Egy magyarázatunk volt erre, a reklámok. Azt látják, hogy az egy olyan valami, amit boldog emberek esznek, csak ötven forintba kerül, és hát valahol biztos egészséges is”.
Kiss Anikó is többször szembesült már látogatásaikor a legszegényebbek táplálkozási szokásaival. Neki az egyik legdrámaibb megfigyelése az volt, hogy mennyire nem kezelik ezekben a családokban megkülönböztetett figyelemmel a várandós nőket, mert nem áll módjukban. Ugyanúgy éheznek, mint a többiek, ez a gyerek születése után, a szoptatási időszakra is igaz.
„Sivár kamrapolcok üresen állnak, gyakorlatilag nincs bennük semmi, mert huszadika után már nem futja az egy főre jutó, havi 12 ezer forintból. Ami van otthon, azt azért nem tartják a kamrában, mert megrágja a patkány, vagy az egér. Helyette a magasan fekvő zárható szekrénypolcban, vagy a kihúzott dugójú hűtőszekrénybe rakják, amijük van. És huszadika után általában ez ennyi szokott lenni:
Ha a gyerek sír, mert éhes, akkor kap egy kis cukros vizet, és abban van annyi energia, hogy egy kicsit csillapítja az éhségét. Általában vakarót készítenek, mert az a kályhán megsül. Lisztet, vizet és sót összekevernek, ellapogatják jobb helyeken kerül bele egy kis szódabikarbóna is, kályha tetején megsül, vagy ha nagyon jól megy, akkor olajban sütik ki.