Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc megdöntötte a leggyorsabban emlékezés rekordját

2015. október 23., péntek 12:18

A legkevesebb DK-st felvonultató DK-s rendezvény, a legrövidebb beszéd, és a darázzsal való nemtörődés rekordját is megdöntötte Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke azt üzente, a DK beteljesíti az 56-osok álmát, és a szabadság mellett a jólétet is eléri.

A DK 1956-os megemlékezése több rekordot is megdöntött. Az 56-osok terén az emlékműnél tartott rendezvényen például alig voltak DK-sok, csak a párt elnöksége, újságírók, illetve a babakocsit tologató Dobrev Klára volt jelen.

Aztán az is rekord például, hogy Gyurcsány Ferenc soha nem tartott ilyen rövid beszédet. Mire az egyik későn érkező tévés stáb felállította a statívot, Gyurcsány Ferenc már a beszéden és a koszorúzáson is túl volt.

Ugyanis mindez öt percig se tartott.

Gyurcsány arról beszélt, hogy Magyarország független és szabad, "1956 eszményei életre keltek", de akik akkor utcára mentek, szerinte jobb életet is akartak. A demokraták, így ő maga is, sokáig nem értették meg, hogy

a szabadság ugyan önérték, de akkor válik valósággá, ha együtt jár a felemelkedéssel.

Vagyis a szabadság mellett a jobb élet megteremtése is ugyanolyan fontos.

Szerinte ha a történelem nagyszerűsége nem találkozik a hétköznapok nagyszerűségével, akkor előbb-utóbb drámai konfliktusok alakulnak ki. "Ilyen konfliktusok küszöbén állunk most már évek óta, ebből húz hasznot jó néhány, azt gondolom, hogy tisztességtelen és a végén a hazát romboló politikai irányzat és politikus."

Éppen ezért hirdette meg Gyurcsány az új programját, szerinte a "sokak Magyarországát" kell felépíteni, az "elfeledett kétharmaddal" kell foglalkozni. A DK azoknak ígér új politikát, akik elhagyatottnak érzik magukat.

A beszédnek e pontján rászállt egy darázs Gyurcsány fejére, aki ezzel nem törődött folytatta. Íme egy rekord, mert valószínűleg kevesen tudnak darázzsal a fejükön megemlékezni.

Gyurcsány azzal zárta, hogy meghajtja a fejét 56 hősei előtt, Nagy Imre és társai előtt, és megemlékezett Göncz Árpád volt köztársasági elnökről. Ezután a DK vezetése koszorút helyezett el az emlékművén, és az egész esemény kevesebb, mint öt perc alatt véget is ért.

Rovatok