Ha filmen láttam volna, azt mondtam volna, gyerekek, húzzuk ki már azt a részt, amikor a szegény ellenzéki a rendezvény megnyitóján kiereszti a hangját, de egyik mikrofon sem működik. De hát nem film volt, hanem egy valódi október 23-i tüntetés a Múzeum körúton, egybekötve egy megemlékezéssel Göncz Árpádra.
Igaz, 220 ember inkább forgatáson elég a tömegjelenethez, valódi tüntetéshez kevésbé, de az Új Magyar Köztársaság által szervezett rendezvénynek nem kell szégyenkeznie: ennél többet más baloldali ellenzéki sem nagyon szed össze mostanában.
Úgyhogy Vajda Zoltán ügyvivő sem lepődött meg azon, hogy 25 rendőrre, 20 újságíróra ennyi tüntető jutott. Különben is, akik nem jöttek el, azokat egy lendülettel el is küldte a francba a parlamenti ellenzékkel együtt.
A magukat ellenzékieknek gondoló választók tevékenysége
A parlamenti ellenzék pedig
Oké, lusta az ellenzék, de miért nem érnek össze a társadalmi érdeksérelmek, nyugdíjpénzek lenyúlásától, Klikkel megbénított tanárokon, szerzett jogaiktól megfosztott tűzoltókon, földmutyin át a nyugatra kitántorgó fiatalokig - kérdezte Vajda.
Hát, a Stockholm-szindróma miatt - adta meg a választ az ügyvivő. Amikor is a túszul ejtettek megpróbálnak azonosulni a túszejtővel. Érthető túlélési stratégia, könyvtárnyi szakirodalommal.
A 18 éves lány 8 év után mégis elszánta magát, hogy megszökjön rettegett - de fura módon kicsit talán szeretett - fogvatartójától.
"El kéne szánnunk magunkat a szabadulásra. De ki kell mondani, hogy ebből, ezekkel ez lehetetlen" - csapott oda megint az ellenzéknek Vajda, a tömegből általában tapsot kiváltva, leszámítva egy embert, aki azt kiáltotta, hogy "nem ezért jöttünk".
Vajda után Lattmann Zoltántól talán ez az elégedetlenkedő is megkapta, amiért jött. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense - akit Vajda szerint ezért sokan a TEK ügynökének hisznek, ami szerinte vicc, mások szerint viszont az orosz forradalom is hemzsegett az ügynököktől, szóval ki tudja - már a Fideszre fűzte fel a beszédét.
Mint mindig, a rendezvényen most is alig volt fiatal, leszámítva két szórólaposztogatót és pár családost. És a 19 éves Gerlóczy Zsigmond zongorista zeneszerzőt, aki Göncz Árpád emlékére szerzett darabját adta elő. Szerintem több helyen határozottan benne volt a műben egy tovaguruló gyűrű hangja, és Középfölde tájai, de sokkal fontosabb a darabot lezáró kalapácsütés erejével odacsapott mély hang. (Göncz volt A Gyűrűk Ura fordítója.) Ez valóban az volt, amit gondolt a bennem bujkáló Fáy Mikós, hogy itt valaminek vége van, túl Gönczön annak is, amit hirdetett.
"Valóban, a végén van egy zuhanás, jelezve, mennyire elszakadt az ország morálisan attól, amit Göncz képviselt" - bólintott rá udvariasan a fiatal zenész, aki szerint ez persze nem magyar sajátosság, hanem európai folyamat is, a humanitárius értékek eltűnőben vannak. Ezért sem lepte meg, hogy kevesen jöttek el a rendezvényre, bár a maga részéről ő is csak Göncz miatt jött el és azért, mert köztársasági meggyőződésűnek vallja magát, konkrét politikai kötődés nélkül.
Más is ilyennek tűnt a hallgatóságban is. Miközben a Színes Magyarország Párt vezetője, Horváth Tibor négymillió szegény képviseletében egy rövid beszédben valószínűleg egy frontba forrasztotta a teljes politikai elitet, elszámoltatást követelve, egy 16 éves diákkal arról beszéltünk, miért jön ki valaki egy ellenzéki tüntetésre 2015-ben.
A kíváncsiság miatt, hogy hátha kisül ebből valami. Bálint még nem tudja, hogy 2018-ban, élete első szavazásán kire fog voksolni. Ha új erő nem jelenik meg, akkor az Együttre meg a PM-re, feltéve, ha létezni fognak. Őt ugyan nem érthette Vajda vádja, hiszen elment a Nemzeti Múzeum előtti, Szabad a Gazda címen meghirdetett, félpályás útlezárásra elég tüntetésre, de ő is majdnem otthon maradt, mert egyedül nem akart jönni, csak a haverja későn szólt, hogy mégsem jön. Talán otthon maradt, túszként lájkvadásszon a zsörtölődő ellenzékiek között.
És ha ezzel felkeltettük az érdeklődését, itt egy rövid összefoglaló videó az eseményről: