Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály: Magyarország megvédi magát

2015. október 23., péntek 13:30

Körülbelül három-négyszáz, többségében nyugdíjas korú ember gyűlt össze fél tizenkettőre a Magyar Rádió előtti '56-os emléktáblánál a Bródy Sándor utcában. A Fidesz budapesti szervezetének a rendezvényét tartották itt, idén központi ünnepséget nem szervezett a párt, Orbán Viktor nem mond beszédet. Máskor is telt már el október 23. miniszterelnöki beszéd nélkül, de Orbán Viktor 2011 óta először most nincs is az országban az ünnepen, külföldi elfoglaltságai miatt maradt távol, Brüsszelben és Madridban tárgyal.

A miniszterelnök helyett a párt alelnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mondott ünnepi beszédet. Megjelent mellette Kocsis Máté, a kerületi polgármester is, de ő nem beszélt. A megemlékezésen fellépett a Kodály Zoltán férfikar kamarakórusa, az ő előadásukban a Bánk bán operából a Hazám, hazám nyitotta meg az ünnepséget, amely az éneklésekkel és az emléktábla megkoszorúzásával együtt körülbelül 20-25 percig tartott.

Varga Mihály beszédének első fele az '56-os események méltatásáról, a második fele az ország mostani helyzetéről, azon belül is a migrációs válságról szólt. A két szakaszt a miniszter azzal kötötte össze, hogy '56 megtanította: "hősök nélkül nincsen nemzet", és a mindennapok harcában is vannak hősök, "egy kormány sem lehet sikeres a mindennapok hősei nélkül". Varga szerint a mai Magyarországon is fontos, hogy helyén kezeljük az értékeinket, merjünk kiállni értük. A kormánynak nem volt könnyű a magyar utat követnie, mert szembe kellett néznie itthon és külföldön is a meg nem értéssel.

Magára maradt Magyarország most is, amikor a nehéz kérdésekről döntenünk kellett

- mondta. Szerinte a migrációs válságban bírálatot kaptunk csak, segítséget nem, pedig olyan ismeretlen veszély fenyeget, amilyenre eddig nem volt példa: milliók menetelnek Európa felé, soraikban nem csak üldözöttek, hanem megélhetési bevándorlók, terroristák is, Európa pedig a gyenge arcát mutatja. Varga megjegyezte: "őszinte részvétet érzünk a menekülők iránt", de azzal folytatta: ez nem jelentheti azt hogy magunknak is áldozattá kell lenni.

Magyarország megvédi magát, a határait és a szabadságát

- jelentette ki. Varga azzal biztatta hallgatóságát, hogy az európai emberek is a magyar politikát támogatják, nem azt, amit az európai vezetők az ő felhatalmazásuk nélkül tesznek. Megígérte, hogy a kormány továbbra is a magyarok érdekeit képviseli, a saját döntéseiben bízik: "ezt a felelősségteljes utat" követi. "Isten óvja Magyarországot, Isten óvja a magyarokat" - zárta a beszédét, és nagy tapsot kapott. Az ünnepség a Himnusszal és a Székely himnusszal fejeződött be. Amikor az éneklésnek végett lett, a tömegből még felhangzott pár helyről a megszokott búcsúzás is, a "hajrá, magyarok!".

Rovatok