Index Vakbarát Hírportál

Öt évet kapott a kislányát késsel hátba szúró nő

2015. október 27., kedd 13:31

Jogerősen öt év börtönbüntetést kapott kedden az a mezőtúri nő, aki 2013 telén egy késsel hátba szúrta saját kislányát, életveszélyes sérüléseket okozva a gyereknek, írja az MTI. A börtönbüntetés mellett a bíróság megszüntette a 32 éves nő szülői felügyeleti jogát mind az öt gyermeke esetében.

A nő Mezőtúron lakott élettársával és gyermekeivel egy vályogház tizenkét négyzetméteres szobájában. A zsúfoltság miatt gyakoriak voltak a veszekedések. 2013. december 19-én karácsonyi ünnepség volt az iskolában, amin részt vett a nő két lánya is, ezért apjukkal csak későn értek haza.

Az akkor nyolcéves kislány egy papírból készült szélforgót vitt haza, amivel testvérei is játszani szerettek volna, de ő nem adta oda nekik. A gyerekek tovább veszekedtek a játékon, ezért az édesanyjuk kikapta azt a kislány kezéből és odaadta a többieknek. Emiatt a kislány megsértődött, "rángatta a vállát és morgott magában", erre az asszony egy késsel - amivel, elmondása szerint, a vacsoraként előkészített kalácsot akarta fölvágni - hátba szúrta gyermekét.

A kislány sírására belépett a férfi, akinek élettársa azt mondta, a gyerek egy ollóba feküdt bele. Az apa kórházba vitte a gyereket, aki közvetlen életveszéllyel járó sérüléseket szenvedett. Az esetet követően a gyámhivatal a vádlott minden gyermekét nevelőszülőknél helyezte el. A bíróság a most meghozott jogerős döntésével csökkentette az elsőfokú ítéletet, ami tíz év börtönről szólt, mivel szerintük nem volt egyértelműen bizonyított, hogy a szúrás emberölés szándékával történt.

Rovatok