Az lehet, hogy Isten teremtette az eget és a földet, de minden egyebet Ujj Imre csinált – legalábbis Böhönyén. Ő csatornáztatott, ő aszfaltoztatta le az utcákat, hatalmasabb volt talán még a Festetics grófnál is, pedig az sem volt kis ember. Csakhogy ez az Ujj nagyobb volt nála, mert grófnak elég születni, a párttitkárt viszont a dolgozó nép emeli a magasba. Jól tudta ezt Ujj elvtárs, ez látszott a járásán, de még a homlokát is valahogy öntudatosabban ráncolta, mint a többiek. Lófing az egész, mondogatta, ha nem tetszett neki valami, és végigsimított a haján, azaz ami abból még a fején maradt – merthogy erősen kopaszodott.

Sokan mondják, nem volt azóta sem olyan vezető a faluban. Mert mi van most? Széthúzás. Az egyik ezt akarja, a másik azt, elég, ha csak a polgármester-választást nézzük. Van ugyanis polgármester, meg nincs is, illetve dehogy nincs, egyszerre kettő is akad, a régi meg az új. Bár a régi majdnem új lett, az új meg, ha úgy vesszük, már régi, hiszen hivatalban van egy ideje. De ha ő a régi, akkor a régi csak még régebbi lehet. Szóval bele kell ebbe őrülni Böhönyén.

+ + +

Idén október 11-én, vasárnap cudar idő volt az országban. Esett az eső, fújt a szél, lehűlt hirtelen a levegő, a kutyáját sem engedi ki szívesen senki ilyenkor az udvarba, nemhogy szavazni menjen. Pedig épp ezen a napon tartottak időközi választást a faluban, mert a képviselő-testület még a nyáron feloszlatta magát. Máskor, másutt ez nem megy szenzációszámba, aki szokott újságot olvasni, tudja mire számíthat ilyenkor: alacsony részvételi arány, közömbösség, az eredményt talán bemondják az esti híradóban, de még az is lehet, hogy ott sem. Ehhez képest meglepődött mindenki a böhönyeieken, hisz a szavazásra jogosultak majdnem hatvanhárom százaléka járult az urnákhoz.

A meglepődés csak fokozódott, amikor kiderült az eredmény. A település polgármestere, Zsoldos Márta Piroska, és kihívója, Szíjártó Henrik egyaránt 577-577 szavazatot kapott. Az országos médiumok ingerküszöbét ugyan nem érte el az esemény, de a helyiekét igen. Kijött egy stáb a Somogy TV-től, egy másik a Kapos TV-től, tébláboltak egy kicsit, meghallgatták a két győztest – vagy a két vesztest inkább? ­– aztán elmentek. Kár, hogy nem kérdeztek meg mást is, nem járták még egy kicsit azokat a szabályos, sakktáblaszerű utcákat, mert akkor csodálkozhattak volna csak igazán. A helyzet tudniillik az, hogy háború van Böhönyén. Nem olyan igazi, véres, inkább csak afféle kicsi. De hát a kis háború is háború.

+ + +

Szíjártó Henrik 1989. január elsején érkezett Böhönyére egy Trabanttal, hogy körzeti orvosként dolgozzon a településen. Tulajdonképpen egész életét fel lehetne fűzni az általa vásárolt autókra. Egy időben volt Wartburgja, Barkasa, Skodája, később egy Opel Signumot vett, amelyet nemrég egy Ford Kugára cserélt le. Szép, nagy autó ez a Ford, nem igazi terepjáró, de úgy néz ki. Szóltak is páran a faluból neki, hogy ezt talán mégsem kellett volna. Mert minek fitogtatja itt a gazdagságát.

Ekkor már amúgy is csak milliomos földesúrként emlegették az egykori körzeti orvost. Szíjártó ugyanis lassanként felvásárolta az eladó birtokokat a környéken, lett szántója, szőlője, még a Festeticsek egykori pincéjét is megszerezte a népnyelv által csak Jajdombként emlegetett magaslaton. Összesen 117 hektárnyi területet vett az évek alatt, és ez már sokakat zavart a faluban. Az orvos csak legyintett. Leszakadók, munkanélküliek, örök elégedetlenkedők, mondta egyszer róluk. Mindig másban keresik a saját boldogtalanságuk okát.

Szíjártónak ezernyolcszáz beteg tartozott a praxisába, ám egyre romló hallása miatt az ezredforduló után pár évvel fel kellett hagynia a gyógyítással. Talán, hogy új értelmet adjon az életének, 2006-ban elindult az önkormányzati választáson, és rögtön polgármester lett belőle. A politika soha nem volt idegen tőle. Kevéssel a rendszerváltás után belépett az MDF-be, volt országos választmányi tag, megyei alelnök, és persze a böhönyei szervezetet is vezette. Polgármesterként két ciklust töltött ki, majd a tavaly őszi választásokon szoros versenyben, mindössze egyetlen szavazattal, 438-437 arányban maradt alul az egykori böhönyei iskolaigazgatóval, Zsoldos Márta Piroskával szemben. Az eredmény kihirdetése után állítólag Zsoldoshoz lépett. Azért ne gyakorolja nagyon az aláírását, hölgyem, mondta neki az egyik verzió szerint. Próbáljon meg erkölcsileg felnőni a feladathoz, mondta volna a másik szerint, ám akár így, akár úgy történt, Szíjártó elment a falu éléről.

+ + +

Zsoldos Márta Piroska felmenői egyszerű földművesek voltak, de ő ennél többre vágyott mindig: tanulni szeretett volna. Már gyerekként is állandóan olvasott, a könyv valami menekülésféle lehetett neki, egyfajta távolságtartás a világtól, amelynek nehézségeivel oly gyakran szembesült. Komoly, talán túlságosan is komoly ember lett belőle, aki ritkán mutatta ki az érzelmeit. Ne faggassuk egymást mélységében, szokta például mondani, amikor személyesebb témára terelődött a szó.

Pedagógusként végzett, és már huszonnyolc évesen a böhönyei általános iskola igazgatóhelyettese, később igazgatója lett. Állása éppen Szíjártó polgármestersége alatt szűnt meg, munkahelyének elvesztése pedig nem csupán keserűséggel, de értetlenséggel is eltöltötte. Miért ő? Mi a baj vele?, tette fel a kérdést számtalanszor magának, boncolgatva a vele történteket. Átélte a munkanélküliséget, és amikor öt évvel ezelőtt a szomszédos Nagybajom művelődési központjának élére hívták, tulajdonképpen valami elégtételt érzett, mintha a sors kiegyenlített volna egy régóta esedékes számlát.

A 2014-es választások előtt néhányan felkeresték, hogy rábeszéljék, induljon a polgármesteri székért. Változást akarunk, mondták neki, és ő, aki korábban nem volt még képviselő sem, hirtelen az események kellős közepében találta magát. Hiúságból vállalta volna? Nehéz ezt megmondani. Késztetést éreztem magamban a település jövőt célzó vezetésére, melynek során szeretett szülőfalumért, az itt élők boldogulásáért szeretnék munkálkodni, fogalmazta meg a maga megszokott, kissé körülményes módján. Igazából olyan volt, mint kedvenc könyvének hőse, aki az El Camino zarándokúton csak megy, megy, és ha megkérdeznék, miért csinálja, nem tudna pontosan válaszolni: csak azt tudja, mennie kell, hogy maga az út a cél.

+ + +

Apró, kétezer-négyszáz lakosú falu Böhönye, amelynek története talán az elszalasztott lehetőségekről szól. Járási székhely lehetett volna, aztán mégsem az lett belőle, terveztek ide vasúti csomópontot, de azt meg Somogyszobon alakították ki végül. Pedig hajdan kaszinója is volt, takarékpénztára az elsők között alakult, a környék nagybirtokosának, a Festetics grófnak nagy tervei voltak vele, de valahogy minden elsikkadt. Az emberek lassan beletörődtek ebbe. Csendesen, különösebb indulatok nélkül éltek generációkon át, és éltek volna ugyanígy tovább, de ez a polgármester választás valamit megmozdított most bennük. Pártok alakultak, táborok, hirtelen mindenki többes számban kezdett fogalmazni, „mi” és „ők” feszültek egymásnak minden mondatban.

Az egésznek a lökést tulajdonképpen egy júliusi nyilvános képviselő-testületi ülés adta meg, amelyen Tóth Gábor alpolgármester indítványára feloszlatta magát a testület. A Zsoldos-pártiak később persze azt mondták, az előző polgármester keze van a dologban, az lázította, izgatta az embereket, mert nem tud veszíteni. Szíjártó támogatói viszont a felálló képviselők érveit szajkózták: Zsoldos Márta Piroskával képtelenség együtt dolgozni, az általa elvárt lojalitás szinte már elviselhetetlen a hivatalban. Maga az ülés nem volt mentes az indulatoktól. Bekiabálások zavarták meg a rendet, esküszegők, kiabáltak Zsoldos támogatói, takarodjatok, mondjatok le, mire az egyik képviselő, Kalocsai Bálint, a helyi Szabadság Zrt. vezetője csőcseléknek nevezte a zajongókat. Erre aztán elszabadult a pokol. Mindenki üvöltött, hadonászott, egyedül Tóth Mihály képviselő nem csinált semmit, csak lógatta a fejét az asztalnál. Még a szemünkbe sem mert nézni, mesélték róla később az ellenpártiak.

+ + +

A határozat azonban megszületett, a képviselő-testület feloszlott, az új választást pedig október 11-re írták ki. A faluban felpezsdült erre az élet. Alkalmi szövetségek születtek, hirtelen mindenkinek véleménye lett, beszélt, magyarázott. Közben különböző pletykák kaptak lábra. Hogy Szíjártónak egy osztrák klinikában részvényei vannak, ha pedig sokáig nincs Böhönyén, akkor Indiában, Kínában, Thaiföldön jár, annyi a pénze. Hogy Zsoldos egy klikes ismerősénél elintézte, hogy a feloszlást bejelentő Tóth alpolgármesternek, aki egyébként a böhönyei iskolában pedagógus, vegyék le az óraszámát. Ostobaság, mondták erre a polgármester-pártiak. Dehogy az, replikáztak Szíjártó támogatói, hiszen az a szegény ember emiatt kénytelen a héten egy napot Böhönyétől távol tanítani.

Így múlt el a nyár, és az ősz eleje. Az októberi választások előtt pár héttel aztán új fázisba lépett a falu politikai élete: megjelentek a szórólapok. Az elsőt a Gazdabolt vezetője, Hernesz Imre terjesztette, aki képviselőjelöltként indult. A későbbiek ismeretében ő még csak finoman fogalmazott, inkább sejtette, mint kimondta, hogy elégedetlen az akkori polgármesterrel. Nem sokkal később egy másik szórólap jelent meg a postaládákban, Molnár Zsolt lemondott képviselőé, aki már határozottabban bírált: Zsoldos Márta Piroska üldöztetési mániájáról beszélt, felemlegette az asszony kritikán aluli előterjesztéseit, költségvetési hibáit, a rendre eredménytelen pályázatokat. Folytatása következik, ígérte első írása végén, és valóban, még két részbe foglalta össze észrevételeit.

Ebben az időben szinte mindennap találtak valamit a böhönyeiek a postaládájukban. Írtak a képviselőjelöltek, a volt és a jelenlegi polgármester, és persze ott voltak a névtelen levelek. A település egyik háziorvosa is tollat ragadott. Hányingerem lett, írta Huszár Zoltán a négy felálló képviselő kapcsán, de a másik oldalon jól tudták, hová tegyék ezt a hányingert: ő és Szíjártó rágalmazás és hitelrontás címén többször is megjárták a bíróságot. A közelgő választás mindenesetre valósággal hiszterizálta a falut. Szégyellem magam, hogy itt élek, mondta egyre többször Savanyóné, a könyvtár igazgatója, a rokkantnyugdíjas Kalocsainé pedig, akinek néhai férje unokatestvére volt a csőcselékező Kalocsainak, megfogadta, ha még egyszer meglát egy szórólapot, hát leszerelteti a postaládáját. De erre már tényleg mosolyogni kellett: hisz az egyik éppen tőle származott.

+ + +

Az utolsó napokban tetőfokára hágott a bizalmatlanság. Ekkor már mindenki azt figyelte, ki kivel áll szóba, melyik házba fordul be. Mert ha befordul, akkor az csak azt jelentheti, hogy agitál, egyik a Zsoldosnak, másik a Szíjártónak. De nem is: Zsoldos támogatói járták a házakat, a Szíjártó-pártiak az utcán kapták el az embereket egy szóra. Vagy fordítva? Jöttek a hírek a kocsmákból is. A Randevú közönsége arról beszélt, hogy Zsoldos Márta Piroska talán éppen a szavazatokért oszt most fát a cigányoknak és a rászorulóknak, a Torkosban hosszan tárgyalták, hogy egyik vasárnap, mise után két asszony a Szíjártó-táborból  a plébánosra támadt, mert az állítólag a polgármestert támogatta a prédikációban.

A választáson végül a Szíjártó által támogatott jelöltek kerültek be a testületbe, mivel azonban a polgármester-választás döntetlenre sikerült, a következő időközi választásig ügyvezető polgármesterként Zsoldos Márta Piroska irányítja a települést. Persze, ez a döntetlen is milyen volt! Szíjártó egyik támogatója, Nikolausz Ferenc a szavazatgyűjtő bizottságban ült, és délután egy mozgó urnával kiment azokhoz, akik nem jöhettek szavazni. Az utolsó házból kilépve aztán nem találta a slusszkulcsot. Kereste, kereste a földön, az autó alatt, kereste mindenhol, mire kiderült, hogy a házban hagyta, az asztalon. De akkor már vakarhatta a fejét! Hiába hajtott vissza, mint az őrült a művelődési házba, a saját szavazatát már nem tudta leadni a Szíjártóra: hét óra három percet mutatott az óra. Szavazott volna korábban, mondták csak erre a böhönyeiek, mármint az a fele falunak, amelyik Zsoldos Mária Piroskát támogatta. A bíró sem adja meg a gólt a lefújás után.

+ + +

Hát ez történt Böhönyén. Hetek teltek el a választás óta, de a kedélyek alig csillapodtak. Kalocsainé például haragszik, mert a múltkor nem köszönt neki vissza a védőnő, sőt, mintha direkt elfordította volna a fejét, amikor találkoztak. Szíjártó Henrik azt fontolgatja, hogy ismét feljelenti Huszárt, a körzeti orvost. Molnár Zsoltot, aki újból képviselő lett, egyre többen hívják Kanálfülűnek. Feltűnt ráadásul egy idegen is nemrég a faluban. Először a választás éjszakáján látták, a Szíjártó visszakerül a trónjára, ezt kiabálta az utcán. Másodszor az aradi vértanúk emlékünnepén jelent meg. Valaki azt mondta róla, hogy visontai. De akkor mit keres erre? Az ünnepségen ráadásul fényképezőgépet tartott a kezében, és képeket készített.

De kiről? – kérdezik a böhönyeiek.

Miért?

És főleg: kinek?