Október legutolsó hetében lezárult a belső vizsgálat a Kürt Gimnáziumban azoknak a diákoknak az ügyében, akik beleköptek, folyadékot öntöttek, pénzérméket tettek abba a pogácsatésztába, amit az iskola jótékony célból menekült embereknek sütött. Az iskola pedagógiai vezetője most azt mondta, hogy csak néhány diák volt érintett az ügyben. Közülük van olyan diák, aki az eset miatt nem folytatja tanulmányait az intézményben, mások pedig maradhattak az iskolában. A történtek apropóján megvizsgáltuk részletesebben, általában mikor és miért rúgnak ki valakit egy iskolából, és hogy a kirúgásnak van-e értelme egyáltalán. Nevelő célzat vezérli az intézményt? Saját hírnevének védelme? Példastatuálás a többi diák felé? Az iskola továbbtanulási statisztikáinak javítása? Vagy a gyerek tényleg menthetetlen? Tanárok, diákok, pszichológus és az oktatási biztos beszél a kirúgásról.
A 444.hu szeptemberi híre szerint készítés közben beleköptek és gyanús folyadékot is öntöttek a tanulók a menekülteknek szánt pogácsatésztába, és az esetről videofelvétel is készült, ami egy időre felkerült a Snapchatre. Onnan viszont leszedték, így az érintetteken kívül senki nem tudja, hogy pontosan mi és miért történt a szeptemberi karitatív eseményen, annyi viszont biztos, hogy 4500 pogácsa rendben eljutott az Oltalom Egyesülethez, akik szétosztották az adományt.
Molnár Lajos, az iskola pedagógiai vezetője (igazgatója) az Indexnek a diákok védelmében nem akart részleteket elárulni a konkrét esettel kapcsolatban, de azt elmondta, hogy az érintettek között volt olyan diák, aki végül nem folytatja tanulmányait az intézményben. A Kürt egy saját alternatív tantervvel rendelkező alapítványi gimnázium, ahol gyakori, hogy befogadják az olyan diákokat, akik máshonnan lemorzsolódnának, vagy problémákkal küzdenek. Az elmúlt három évben, mióta Molnár az iskolánál van,
„Mi mindenkivel tudunk együttműködni, megoldást találni, aki maga is akar. Ebben az esetben a hosszú, árnyalt pedagógiai folyamat során ez nem sikerült” – mondta.
Az iskolákban a köznevelési törvény szabályozza a kirúgást, ami szerint ma Magyarországon a tanköteles, tehát 16 év alatti gyerekekkel csak nagyon súlyos esetben történhet meg az, hogy az iskolájuk kizárja őket.
Egy ilyen eset volt 2008 tavaszán is, amikor a budapesti gimnazista fizikaórán odament a tanárhoz, belerúgott, lökdöste, majd egy fém csapteleppel fenyegette.
De még ilyen esetben sem kerülhet a tanköteles diák az utcára, hanem áthelyezik egy másik osztályba vagy iskolába. Aáry-Tamás Lajos oktatási biztos szerint ez is csak akkor jogszerű, ha az iskolaigazgató a tanuló átvételéről egy másik intézmény vezetőjével már megállapodik.
A köznevelési törvény 53 paragrafusának értelmében egy tanköteles gyereknek kizárólag akkor szűnhet meg a tanulói jogviszonya,
Utóbbi eset a tanköteles diákok esetében elég ritka Magyarországon, az Oktatási Hivatal adatai szerint a több mint egymillió gyerek között 2013-ban 55, 2014-ben 90, 2015-ben pedig eddig 66 ilyen eset történt mindössze.
Eszter harmincöt, Attila huszonöt éve pedagógusok, két különböző budapesti középiskola tanárai. Szerintük van olyan eset, amikor az iskola joggal mondja ki azt, hogy nem ők a megfelelő intézmény egy gyereknek. „A kérdés csak az, hogy megoldandó helyzetként látjuk az esetet vagy azt gondoljuk, hogy el kell távolítani a gyereket és majd az lesz a megoldás. Mert az nem jó” – mondja Attila.
A két tanárral egyetért abban, hogy amikor valakit végül kizárnak egy iskolából, akkor az elsősorban nem a diák felelősségét, hanem azt jelzi, hogy az iskola nem végezte el rendesen a feladatait. Attila szerint amikor súlyosnak tűnő gond van, akkor az három szereplő közös problémája: a szülőé, a gyereké és az iskoláé, a helyes pedig az, ha mindhárman próbálnak rá megoldást találni.
Mostanában az általunk megkérdezett tanárok tapasztalatai szerint rendszerint a drog jelenti azt a súlyos fegyelmi vétséget, ami miatt valakit végül el kell küldeniük, akár tanköteles korban az iskolából. „Mi az iskola dílerét rúgtuk ki” – mondja Attila, és Eszteréknél is a drogot árusító vagy nagyon súlyos drogproblémákkal küzdő gyereket emelték ki végül a közösségből, mert úgy ítélték meg, hogy rendkívül rossz hatással volt a tanulói közegre. „Ha valaki függő, akkor egyrészt azon vagyok, hogy megfelelő segítséghez, szakemberhez juttassam, de egyben azon is, hogy az osztályból eltávolítsam” – teszi hozzá Eszter.
A 16 év feletti, tehát már nem tanköteles diákok kirúgása ennél egyszerűbb, és egyben jóval nagyobb mértékű, őket ugyanis nemcsak a kizárással járó fegyelmi döntés után küldheti el az iskolája, hanem akkor is, ha túl sok igazolatlan hiányzása van, vagy ha kétszer megbukik ugyanabból a tárgyból. Az Oktatási Hivatal adatai szerint a nem tanköteles fegyelmezetlen diákoktól könnyebb szívvel válnak meg az iskolák, 2013-ban 880, 2014-ben 1042, idén eddig 544 már 16 év feletti gyereket rúgtak ki fegyelmi vétséget követően, tehát évente körülbelül kilencszer-tízszer annyit, mint a még tanköteles korúak esetében.
Laura kilencedikben új osztályfőnököt kapott, iskolája igazgatójának a feleségét, és ez okozta a vesztét. „Legkevésbé sem volt kedves, és ha jól emlékszem, hozott egy pár igazságtalan és túlzóan korlátozó intézkedést, ami ellen én többször is felszólaltam, majd többen is lázadozni kezdtünk. Ezért összehívott egy szülői értekezletet, ami után anyukám úgy jött haza, hogy hát ez az X. néni egy felfuvalkodott tyúkanyó, és én valamiért ezt fontosnak éreztem másnap X. nénivel személyesen is közölni az egész osztály előtt. Ezzel párhuzamosan a kémiatanárral is voltak problémáim, mert egyszer kommunistának nevezett, és kiküldött a teremből, mert egy piros szalag volt a csuklómra kötve, és én ezt rendkívül viccesnek találtam, és aztán folyton felkötöttem valahova a szalagot az órán. A biológiatanárnak meg, aki beszólt a fogszabályzómra, hogy minek az, az ősembernek sem volt ilyenje, megmondtam, hogy az ősembernek biológiatanárja sem volt. Azt hiszem ezek után történt, hogy behívták a szüleimet, és megbeszélték, hogy nem rúgnak ki, mert hetedik-nyolcadikban kitűnő tanuló voltam, de legyek szíves félévkor iskolát váltani, és így is lett.”
A jelenlegi rendszer szerint a harminc óra (középiskolások esetében tehát körülbelül egyheti) igazolatlan hiányzás esetén a már nem tanköteles diákok esetében az iskola nem is mérlegelhet, törvényi kötelessége megválni a diáktól. A pedagógusokra meglehetősen sok adminisztratív terhet ró egyébként, hogy az igazolatlan hiányzások esetén minden diáknál gyakorlatilag azonnal értesíteniük kell a szülőt, a gyermekjóléti szolgálatot, a gyermekvédelmi szakszolgálatot és a gyámhivatalt is, ha az igazolatlan mulasztás a 10 órát, a 30 órát eléri, derül ki az Emmi tanévkezdést támogató szakmai anyagából.
Peer Krisztina klinikai gyermek szakpszichológus szerint a kirúgás mint intézményrendszer alapvetően tévedés. „Egy problémahelyzetre fenyegetéssel reagál. Az a legnagyobb baj vele, hogy egy olyan mintát nyújt, amit elméletben a pedagógusok szeretnének elkerülni. A fegyelmi tárgyalást követő kirúgásból azt tanulja meg a gyerek, hogy alapvetően fenyegetés és büntetés van, valamint a konfliktus elkerülése. Másrészt azért tartom problematikusnak ezt a megoldást, mert vagy a problémás fiatalokat érinti leggyakrabban, vagy az egyébként is életkori sajátosságok miatt krízisben lévő kamaszokat, ami pedig szakmailag azt jelenti, hogy ezeknek a fiataloknak éppen most lenne a legnagyobb szükségük a leginkább a megértésre, elfogadásra, támogatásra. A kirúgás pedig az elutasításról szól, arról, hogy nekünk nem kellesz, nem vagy fontos, nem hiszünk abban, ami vagy. Nem érsz semmit.”
Dórát húsz éve rúgták ki a két tannyelvű gimnáziumból, ahová járt, és azt mondja, a mai napig hatással van az életére, ami történt.
„A szüleim váltak, egyre zűrösebb volt otthon minden, én pedig elkezdtem lógni. Elindultam reggel otthonról, aztán egy könyvvel kiültem olvasni valahova, délután pedig hazamentem. A hiányzásaim igazolatlanok maradtak, 88 igazolatlan órám gyűlt össze. Egy akkori rendelet értelmében emiatt ki lehetett rúgni, így kirúgtak. Iszonyú törés volt az életemben, nagyon komoly következményekkel. Mindig jó tanuló voltam, énekkaros, tanulmányi versenyeken vettem részt jó eredménnyel, aztán egyszerre csak ott maradtam suli nélkül. A szüleim válása után apám eltűnt, nem láttuk többet, se a lakcímét, se a telefonszámát nem tudtuk, munkahelyet is váltott, nem lehetett elérni. Anyám addig is beteg volt, a válás után végleg elvesztette a fonalat. Egyik öngyilkossági kísérlet a másik után, pszichiátriáról pszichiátriára járt, nem tudott gondoskodni sem magáról, sem rólunk. Nem jött el velem iskolát keresni, így egyedül mentem. Elég gyorsan kicsúszott a talaj a lábam alól. Gondoskodó szüleim nem voltak, csak egy nagyszülőm élt, aki megszakította velünk a válás után a kapcsolatot. Iszonyú volt azzal szembesülni 16 évesen, hogy a társadalom egész egyszerűen hátat fordított nekem. A tanáraim elfordították az arcukat, a rokonok, szomszédok, ismerősök úgyszintén. Mindenki felnőttként kezelt, azt várták, hogy onnantól oldjam meg az életem, csináljak, amit akarok, csak nekik ne legyen ezzel gondjuk. Nem sokkal később elköltöztem otthonról, éjjel dolgoztam, hogy el tudjam tartani magam. Végül a mára megszűnt Belvárosi Esti Gimnáziumba vettek fel, ahol másfél év alatt leérettségiztem, aztán egyetemre mentem.”
A kizárás viszont azért is csak a nagyon súlyos esetekben jellemző, mert az akár fegyelmi, akár tanulási szempontból problémás diákok esetében az iskolák inkább az eltanácsolás gyakorlatával élnek, vagyis szólnak a szülőnek, vigye el a gyerekét máshová. Ez a gyakorlat teljesen látens a rendszerben, az Oktatási Hivatalnak sincs rá adata, hogy mekkora mértékű, mert hivatalosan – a valósággal ellentétben – ilyenkor nem az iskola, hanem a diák és a szülő dönt arról, hogy a gyerek máshová járjon. Pedig praktikusan arról van szó, hogy a rossz magaviseletű és/vagy rossz tanulmányi eredményű diák szüleit behívják és nyomást gyakorolnak rá, hogy vigye el a gyerekét.
A szülő ilyenkor nincs igazán alkupozícióban, mert nagyon kevés olyan anya és apa van, aki a gyerekét olyan helyen akarja tartani tartósan, ahol nem látják szívesen, és azt éreztetik is vele. Az egyik elitgimnázium tanulója volt Dávid, akit 2003-ban így küldtek el.
„Általánosban rosszul tanultam, de írtam egy nagyon jó központi felvételit, ezért felvettek hatosztályosba. Nem sikerült jól az eleje, mert a gólyatáborban leütöttem egy gyereket, mert nem hagyott pingpongozni. A tanulás sem ment fényesen, 3,3 volt az átlagom, és állandóan nyomták nekem és a szüleimnek is, hogy egy elitgimnáziumban ez megengedhetetlen. Aztán egyszer csak beírták az ellenőrzőmbe, hogy jó volna másik sulit találni nekem, tehát ennyire nyíltan ment. Nem segítettek semmit, de végül a szüleim megtalálták nekem a Szent László Gimnáziumot, és az volt a legjobb dolog, ami történhetett. Imádtam oda járni.”
Habár Dávidnál jól jött ki a dolog, az eltanácsolás esetei dr. Aáry-Tamás Lajos oktatási biztos szerint jogsértőek és károsak. „Jogsértően jár el az iskola abban az esetben, ha a tanulót magatartási vagy egyéb problémái miatt az intézményből eltanácsolja, azaz a szülőt a tanulói jogviszony megszüntetésére kényszeríti” – fogalmaz a biztos. Az ilyen jellegű igazgatói döntések hátterében gyakran az áll, teszi hozzá, hogy az iskola nem tartja elegendőnek a rendelkezésére álló pedagógiai eszközöket egy-egy nehezen kezelhető, problémás magatartású tanulóval szemben. Az iskola részéről érkező felszólítás nyomán a szülő látszólag a szabad iskolaválasztás jogával él, amikor elviszi gyermekét más intézménybe, valójában azonban nyomásnak enged, mert úgy érzi, nincs más lehetősége.
Ugyanakkor a pedagógusoknak sem könnyű, például amikor azt kell eldönteniük, hogy egy fegyelmi vétség (például a pogácsatésztába köpködés és dolgok beleöntése) belefér-e a kamaszos idiótaságba, vagy tényleg olyasmi, ami már tűrhetetlen. Egy adott viselkedés megítéléséhez Peer Krisztina gyermekpszichológus szerint elengedhetetlen a diák és családjának ismerete, a szituáció alapos feltárása. „Ehhez pedig kommunikálni kell az érintettekkel: a diákkal, az őt tanító pedagógusokkal, a többi diákkal és a szülőkkel is. Másrészt fontos ismernünk a fejlődés-lélektani sajátosságokat: ez esetben, hogy mi jellemző a kamaszokra. Az ő esetükben teljesen rendben van, ha határokat feszegetnek és kapukat döngetnek, ugyanis ez a dolguk. Előfordul, hogy az jelzi a problémát, ha egy kamasz semmiféle idétlenségben nem vesz részt, túlságosan viselkedik, és a kortársakkal nincsen kapcsolata.”
A Kürt Gimnázium egyébként a kevés olyan intézmények egyike, ahol a fegyelmi problémákat komplexen kezelik. Együttműködés Fórumának hívják azt az intézményt, amiben a súlyos fegyelmi eseteket hosszadalmasan vizsgálják. A fórumon az adott esettől független diákok, szülők és tanárok hoznak végül döntést, de az iskolából bárki részt vehet rajta, magyarázta a vezető Molnár Lajos. A többlépcsős folyamatban az érintettekkel folyamatosan beszélgetve először a tényeket elemzik, aztán meghallgatják a véleményeket, és a döntések ellen fellebbezni is lehet. A folyamat hosszadalmas, akár egy hónapig is eltarthat, mint most a pogácsás esetben, és az igazgató szerint a mostanit kivéve eddig mindig sikerült a diákkal együttműködve megoldást találni. Hogy most miért nem, arról nem mondott részleteket.