Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztett börtönt kapott Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter

2015. november 19., csütörtök 21:26

Felfüggesztett börtönre ítélte Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a tárca egykori közigazgatási államtitkárát egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésében.

Juhász Ferencet két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztéssel és másfél millió forint pénzbüntetéssel sújtotta a másodfokú bíróság, a bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt elmarasztalt Fapál Lászlót pedig egy év, két év tíz hónapra felfüggesztett szabadságvesztéssel, továbbá a vádlott ingatlanának 65 százalékos tulajdoni hányadára vagyonelkobzást rendelt el.

Juhász Ferenc az ítélet kihirdetése közben, a rendelkező rész hallatán elhagyta a tárgyalótermet - mondta a bíróság szóvivője az MTI-nek.

A vád szerint Juhász Ferenc a Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztereként 2006 júniusában megszegte a vagyonkezelési szabályokat, amikor engedélyezte, hogy Fapál László 66 millió forint helyett 27 millió forintért megvegye a neki 2005 májusában határozatlan idejű bérleti szerződéssel juttatott lakást. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014 februárjában kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete bűncselekmény hiányában mentette fel mindkét vádlottat.

A másodfokú bíróság szerint Juhász Ferenc honvédelmi miniszterként az államháztartásai törvény szerint felelős a kezelésébe tartozó vagyon rendeltetésszerű felhasználásáért. Súlyosító körülményként értékelték többi között azt, hogy a két vádlott kormánytagként, illetve állami vezetőként követte el cselekményét, ugyanakkor enyhítő körülményként a jelentős, csaknem egy évtizedes időmúlást.

A törvényszék csütörtöki döntése nem jogerős, ugyanis a védelem felmentésért fellebbezett, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd harmadfokon.

A büntetőeljárás a 2010-es kormányváltás után Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentésére indult. A vádlottak végig tagadták bűnösségüket, Juhász Ferenc többször is úgy nyilatkozott: álláspontja szerint a Fidesz és az ügyészség által "összerakott" koncepciós eljárás folyik ellenük.

Rovatok