Index Vakbarát Hírportál

Megmentette feleségét a 66 éves hős, őt rabosították érte

2015. november 21., szombat 10:26 | aznap frissítve

Továbbra is várja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség azoknak a tanúknak a jelentkezését, akik látták, ahogy Miskolcon, a 9-es busz végállomásánál valaki bántalmazott egy 63 éves nőt, és azt, ahogyan egy 66 éves férfi érkezik a felesége segítségére, és a kerítésnek nyomja a támadót.

Az eset után ugyanis a 66 éves férfit vitték be a rendőrségre garázdaság és könnyű testi sértés miatt - írja a Vasárnapi Blikk szombaton megjelent száma. Egy tanúvallomás miatt az idős házaspárból lett gyanúsított: egy férfi az autójából csak annyit látott, hogy egy nyugdíjas férfi a kerítésnek szorít valakit, ezért hívta a rendőröket.

Az idős házaspár, Józsi bácsi és Erzsi néni a lap szerint azóta megjárta az őrszobát, rabosították őket, sőt, már az egész környék "a rettegett garázdáról" beszél.

Amikor láttam, hogy valaki bántja Erzsikémet, azonnal odasiettem, megragadtam az illetőt, a kerítéshez szorítottam, és azt mondtam neki, velem kekeckedjen, ne egy védtelen nővel. Ezután a férfi elment nagy fenyegetőzések közepette.

- mesélte a 66 éves gyanúsított, aki egyébként elmondása szerint ismerte a támadót: ő volt az egyetlen az utcában, aki valamiért sosem fogadta a köszönését. A házaspár az eset után ügyvédet fogadott.

Rovatok