A hazai politikatudomány egyik legfontosabb könyvmegjelenésére asztalon ülésig és különteremnyitásig megtelt az MTA Társadalomtudományi Központjának díszterme a Várban. A magyar politikai rendszer – negyedszázad után c. könyv bemutatóján ugyanis a kötet különböző kiadásait 1997 óta szerzőként, majd szerkesztőként jegyző Körösényi András akadémiai doktor, illetve opponense, Boda Zsolt, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának osztályvezetője a folyamat kifutásáról értekezett. A nagy kérdés:
A könyvbemutatót a magyar szociológia élő klasszikusa, Szelényi Iván vezette fel, akiről kiderült, hogy azon kevesek egyike, akit izgalomba hoz a magyar politika, sőt, állítása szerint negyven év után azért jött haza az Egyesült Államokból, mert annyira érdekesnek tartja az itthoni mozgolódásokat.
Csak nézek, mint Rozi a moziban!
Szelényi szigorú kritériumot szabott meg a politika megismerésére vonatkozóan:
Nem érdekel a politológusok véleménye, de nagyon érdekel a politológusok elemzése.
Az előadásokon azonban kiderült, hogy a politika természetéből fakadóan ez akkor is lehetetlen, ha tucatnyi szakkifejezéssel próbálja magát lehorgonyozni valaki a tudományosságban.
Körösényi András alaptézise szerint Orbán-rendszer helyett helyesebb Orbán-rezsimről beszélni. A „rezsim” a politikai nyelvben egyet jelent a diktatúrával, de a tudományban a „kormányzat”, „rendszer” értelemben használják. Az Orbán-rezsim azért rezsim és nem rendszer, mert
A rezsim elnevezés mellett Körösényi azzal is érvelt, hogy 2010–11 változásai 1989-hez képest – a mindennapi intuíció ellenére – kevesebb újdonságot hoztak. A demokrácia legfontosabb vonásai megmaradtak, így például
A jelenlegi politikai helyzetet 2006 őszének válsága alapozta meg, ekkor ért véget a magyar politika konszolidált korszaka:
Ezen folyamatok juttatták hatalomra 2010-ben az Orbán-rendszert, azaz rezsimet, melynek igazi újdonsága leginkább nem is a formális, hanem a tartalmi változtatásaiban, azaz az újszerű hatalomgyakorlásban mutatkozik meg.
Körösényi több pontban foglalta össze ezeket az újdonságokat, én pedig most a megállapításait foglalom össze:
Az opponensként felszólaló Boda Zsolt úgy vélte, Körösényi András talán túl nagy elméleti óvatossággal közelít az Orbán-rezsimhez, ez az óvatosság szülhetett a könyvben olyan megfogalmazásokat, mint hogy
a kormányzás a hibrid rezsimek paradigmáján belül értelmezendő
Boda több kritikai pontot, illetve kiegészítést is megfogalmazott az Orbán-korszak jellemzésével kapcsolatban.
Egyfelől Orbán módszereit a nemzetközi autoriter rezsimekkel – ezek illiberális melletti sokadik elnevezése a hibrid – összehasonlítva nem látja olyan újszerűnek. Kétséges az is, hogy a rezsimváltás és rendszerváltás különbségét jelentő kitétel – azaz hogy az előbbiben működnek a demokratikus alapintézmények – 2010 óta valóban érvényes-e. Több olyan intézmény van ugyanis, mellyel kapcsolatban felmerült, hogy nem működik kielégítően. Boda ezek között említette:
Boda szerint fontos kérdés az is, hogy meddig radikalizálódhat a rezsim/rendszer. Hiszen a Fidesz a jobbközépről indulva soha nem a közép felé nyitott politikailag, és a menekültválság kezelésében és kommunikálásában újabb radikális lépést tett.
Ráadásul az opponens felhívta a figyelmet arra, hogy a rezsim nem annyira reszponzív, mint amilyennek Körösényi beállította, mivel nem a társadalom által megfogalmazott igények, hanem a kormányzati agenda dobta fel az olyan közpolitikai témákat, mint a rezsicsökkentés.
A népszerűség nem egyenlő a társadalmi igények felismerésével.
Emellett Paks 2 vagy a vasárnapi boltbezárás még csak nem is népszerűek.
Ráadásul a rossz kormányzás nem fog jó közpolitikai eredményeket eredményezni, azaz nem feltétlenül igaz a kötet egyik összefoglaló megállapítása, miszerint
az unortodox közpolitika nem vált fenntarthatatlanná.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működése például azt mutatja, hogy a gazdasági fejlődés szempontjából kulcsfontosságú oktatásban súlyos zavarok vannak. Ráadásul a gazdaság az uniós pénzek nélkül nem növekszik, az ország pedig demográfiailag fenntarthatatlanná válik, amikor ma a fiatalok 40 százaléka külföldön akar letelepedni (azaz nem dolgozni, hanem kivándorolni, ami nagy különbség)
És bár Boda opponensi véleményében nem vonta le a konklúziót, a szekció után több politológus is megerősítette érzésemet: a 2010 óta történt változások tükrében a rezsim-rendszer, autokratikus rendszer-autokratikus hatalomgyakorlás közti finom distinkcióknak nincs sok értelme, ha a formális elemek sorra feloldódnak a totális hatalomgyakorlásban.