A hazai politikatudomány egyik legfontosabb könyvmegjelenésére asztalon ülésig és különteremnyitásig megtelt az MTA Társadalomtudományi Központjának díszterme a Várban. A magyar politikai rendszer – negyedszázad után c. könyv bemutatóján ugyanis a kötet különböző kiadásait 1997 óta szerzőként, majd szerkesztőként jegyző Körösényi András akadémiai doktor, illetve opponense, Boda Zsolt, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának osztályvezetője a folyamat kifutásáról értekezett. A nagy kérdés:

A könyvbemutatót a magyar szociológia élő klasszikusa, Szelényi Iván vezette fel, akiről kiderült, hogy azon kevesek egyike, akit izgalomba hoz a magyar politika, sőt, állítása szerint negyven év után azért jött haza az Egyesült Államokból, mert annyira érdekesnek tartja az itthoni mozgolódásokat.

Csak nézek, mint Rozi a moziban!

 Szelényi szigorú kritériumot szabott meg a politika megismerésére vonatkozóan:

Nem érdekel a politológusok véleménye, de nagyon érdekel a politológusok elemzése.

Az előadásokon azonban kiderült, hogy a politika természetéből fakadóan ez akkor is lehetetlen, ha tucatnyi szakkifejezéssel próbálja magát lehorgonyozni valaki a tudományosságban.

Még a jobboldalon sem hiszik, hogy Orbánt túlélheti a rezsimje

Körösényi András alaptézise szerint Orbán-rendszer helyett helyesebb Orbán-rezsimről beszélni. A „rezsim” a politikai nyelvben egyet jelent a diktatúrával, de a tudományban a „kormányzat”, „rendszer” értelemben használják. Az Orbán-rezsim azért rezsim és nem rendszer, mert

1. minden változás Orbánhoz kötődő;
2. a rendszer egy stabil, tartós jelenség, a rezsim viszont nagyon ideiglenes. Kétséges, hogy képes-e a konszolidációra, és még a jobboldalon sem hiszik, hogy túléli Orbánt.

A rezsim elnevezés mellett Körösényi azzal is érvelt, hogy 2010–11 változásai 1989-hez képest – a mindennapi intuíció ellenére – kevesebb újdonságot hoztak. A demokrácia legfontosabb vonásai megmaradtak, így például

• a média szabadsága,
• a szabad választások,
• és a független bíróság.

A jelenlegi politikai helyzetet 2006 őszének válsága alapozta meg, ekkor ért véget a magyar politika konszolidált korszaka:

• az intézmények támogatottsága a mélypontra zuhant;
• addig stabil szavazói viselkedési minták megváltoztak, a politikai preferenciák jobbra tolódtak.

Ezen folyamatok juttatták hatalomra 2010-ben az Orbán-rendszert, azaz rezsimet, melynek igazi újdonsága leginkább nem is a formális, hanem a tartalmi változtatásaiban, azaz az újszerű hatalomgyakorlásban mutatkozik meg.

Orbán, Orbán, minek nevezzelek?

Körösényi több pontban foglalta össze ezeket az újdonságokat, én pedig most a megállapításait foglalom össze:

• Az újrakezdés, az alapítás szimbolikus jelentősége az Orbán-rezsimben.
• A kormányzás állandóan valamilyen válságot akar megoldani: volt már pénzügyi válság, hazánk elleni brüsszeli támadás és most legújabban a menekültválság.
• Rendszerré vált a rendkívüliség: az állandó válságra hivatkozva állandóan rendkívüli állapotot van, ami igazolja az autoriter kormányzást (a rendszer-rezsim után egy újabb apró, de fontos különbség: Körösényi szerint az autoriter kormányzás nem egyenlő az autoriter rendszerrel).
• Karizmatikus legitimáció: a Fidesz létrehozta azt a mítoszt, hogy a rendkívüli állapotban egy „rendkívüli képességű” vezetőre van szükség, aki kielégíti az Emberek vágyait, tehát demokratikus is.
• A politika mindent legyűr: az Alkotmánybíróság kontrolljának letörésével a politikai többség elve a jog uralma és a meritokrácia (azaz a szaktudás érvényesítése) fölé emelkedett.
• A viták meghaladása: Orbán Kötcsén az értékviták leszűkítését hirdette meg, és azt, hogy a világnézeti különbségeket az eliten belül kell lejátszani, ezek nem terebélyesedhetnek valódi politikai vitává. Az ideológiai viták a közvéleményben népszerű "meghaladására" jó példa a kulturális intézményrendszer ideológiai központosítása (Körösényi nem nevezte meg, de az MMA-ra gondolt).
• Ideológiai populizmus: a kormányzati elit paradox módon az elitből épített ellenséget. A populizmus módszerré vált, a rezsim azt sugallja, hogy az intézményeket és eliteket kikerülve közvetlen kapcsolatot ápol az Emberekkel. Erre a populizmusra Körösényi a nemzeti konzultációt hozta fel példaként, de szerintem inkább nézze meg ezt a videót!

• Betüremkedik a mindennapjainkba: a rezsim paternalista és antipluralista módon újrarendezte állam és társadalom viszonyát. Minden téren centralizáció folyik, az állam határai kiterjednek; az emlékezetpolitikától a vasárnapi boltbezárásig mindenhol egyre jobban befolyásolja a mindennapjainkat. Ennek egy része a célzatos elitépítés is.
• Barkácspolitika: Az Orbán-rezsim retorikailag jobboldali, de sok tekintetben meghaladja a bal-jobboldal felosztást. Maga a fő ideológiai elv, az antikommunizmus is állandóan változik, mindig mást lehet behelyettesíteni az ellenség helyére. A közpolitikában is ideologikusság és pragmatizmus keveredik, amit Körösényi – szintén értékmentesnek szánt jelzővel – a barkácspolitika fogalommal jellemzett.

De miért kerülgetjük a forró kását?

Az opponensként felszólaló Boda Zsolt úgy vélte, Körösényi András talán túl nagy elméleti óvatossággal közelít az Orbán-rezsimhez, ez az óvatosság szülhetett a könyvben olyan megfogalmazásokat, mint hogy

a kormányzás a hibrid rezsimek paradigmáján belül értelmezendő

Boda több kritikai pontot, illetve kiegészítést is megfogalmazott az Orbán-korszak jellemzésével kapcsolatban.

Egyfelől Orbán módszereit a nemzetközi autoriter rezsimekkel – ezek illiberális melletti sokadik elnevezése a hibrid – összehasonlítva nem látja olyan újszerűnek. Kétséges az is, hogy a rezsimváltás és rendszerváltás különbségét jelentő kitétel – azaz hogy az előbbiben működnek a demokratikus alapintézmények – 2010 óta valóban érvényes-e. Több olyan intézmény van ugyanis, mellyel kapcsolatban felmerült, hogy nem működik kielégítően. Boda ezek között említette:

• a kormány által bedarált Alkotmánybíróságot
• a kormány törvénytelen ügyeit elképesztő érvekkel elsimító ügyészséget
• az EBESZ szerint szabad, de nem méltányos választási rendszert

Boda szerint fontos kérdés az is, hogy meddig radikalizálódhat a rezsim/rendszer. Hiszen a Fidesz a jobbközépről indulva soha nem a közép felé nyitott politikailag, és a menekültválság kezelésében és kommunikálásában újabb radikális lépést tett.

Ráadásul az opponens felhívta a figyelmet arra, hogy a rezsim nem annyira reszponzív, mint amilyennek Körösényi beállította, mivel nem a társadalom által megfogalmazott igények, hanem a kormányzati agenda dobta fel az olyan közpolitikai témákat, mint a rezsicsökkentés.

A népszerűség nem egyenlő a társadalmi igények felismerésével.

Emellett Paks 2 vagy a vasárnapi boltbezárás még csak nem is népszerűek.

Ráadásul a rossz kormányzás nem fog jó közpolitikai eredményeket eredményezni, azaz nem feltétlenül igaz a kötet egyik összefoglaló megállapítása, miszerint

az unortodox közpolitika nem vált fenntarthatatlanná.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működése például azt mutatja, hogy a gazdasági fejlődés szempontjából kulcsfontosságú oktatásban súlyos zavarok vannak. Ráadásul a gazdaság az uniós pénzek nélkül nem növekszik, az ország pedig demográfiailag fenntarthatatlanná válik, amikor ma a fiatalok 40 százaléka külföldön akar letelepedni (azaz nem dolgozni, hanem kivándorolni, ami nagy különbség)

És bár Boda opponensi véleményében nem vonta le a konklúziót, a szekció után több politológus is megerősítette érzésemet: a 2010 óta történt változások tükrében a rezsim-rendszer, autokratikus rendszer-autokratikus hatalomgyakorlás közti finom distinkcióknak nincs sok értelme, ha a formális elemek sorra feloldódnak a totális hatalomgyakorlásban.