Önnek is ismerősek az alábbi mondatok?

A probléma évek óta ismert, de meghaladja a cég munkálatainak keretét.

Vagy esetleg:

Minden megfelelő műszaki állapotban van, a hibajavítás pedig nem a mi feladatunk.

A szegedi Fébert István is éveken át kapott hasonló válaszokat különféle hivataloktól panaszára, írja a Délmagyar. Három évvel ezelőtt utcájukban egy csatornafedél körül már akkora kátyúk alakultak ki, hogy az autók többször is fennakadtak. A Szegedi Vízmű Zrt. innovatív módon körbevette korlátokkal az érintett útszakaszt, azonban ettől a lyukak nem tömődtek be, csak a forgalom terelődött picit arrébb, a földútra. Itt a megnövekedett forgalom hatására az addig az útszélen rejtőzködő bébikátyúk is növekedésnek indultak, egészen 30 centisre mélyültek. Ekkor döntött úgy István, hogy aszfaltot tesz a három éve húzódó ügy végére: maga tömi be a kátyúkat.

Először az elméletet sajátította el, kifaggatta a környékbeli utcában dolgozókat, hogy

• milyen anyagot használnak;
• honnan szerzik be azt;
• hogyan érdemes azt felhasználni.

Ezután következett a szervezési fázis, amiben

• kölcsönkért a munkásoktól egy tömörítőt;
• brigádot alakított fiaiból;
• beszerezte a szükséges anyagokat.

Mikor minden készen állt, István nekilátott a 260 méteres útszakasz felújításának,

• kitisztította a lyukakat;
• belegereblyézte az anyagot;
• lapvibróval tömörítette;
• gázolajjal belocsolta.

A család egy teljes hétig aszfaltozott minden délután, plusz a teljes hétvégét is erre fordították, sőt annyira belejöttek, hogy még az útszéli gazt is lenyírták. A burkolat annyira jól sikerült, hogy munkájuk elismeréseként a vízművek három év után elbontotta a csatornafedél körüli kordonokat. István elmondása szerint a 260 méteres szakaszhoz 20 liter gázolajat és 3-4 köbméter ledarált hulladék aszfaltot használt fel, ezek költsége elhanyagolható ahhoz az összeghez képest, amennyiért az utakat általában fel szokták újítani.