Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó havi 14 milliót fizet a tanácsadóinak

2015. november 26., csütörtök 20:34

Miután a 444 megírta, hogy a kormány tagjai havi 95 millió forintot fizetnek politikai tanácsokért, a lap közérdekű adatigényléssel kérte ki a részleteket a minisztériumoktól. 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium esetében volt is összehasonlítási alap, mert Demeter Márta szocialista képviselő írásbeli kérdésére reagálva, Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly elárulta, hogy 9 embernek fizet a tanácsokért, bruttó 5 millió forintot. 

A külügy mostani válaszában már 18 név szerepel, a bérük pedig havi 13,8 millió forint, tehát tavalyhoz képest

a kétszer annyi tanácsadó közel két és félszer annyit keres.

A listából kiderül, hogy Szijjártó főleg a miniszteri kabinetet bővítette, ahol tavaly öten dolgoztak, idén pedig már tizenketten. További érdekesség, hogy több tanácsadó más beosztásban is a külügy alkalmazásában áll: Czifra Gabriella más helyeken kabinetfőnök-helyettesként van feltüntetve, Tombor Bálint pedig kabinetfőnök is a biztonságpolitikai államtitkárságon.

A külügy válaszából nem derül ki, hogy a dupla pozíciókért dupla fizetés jár-e. 

A többi minisztérium adatigénylésre adott válaszát itt böngészheti

Rovatok