Úristen, mi folyik itt? Orbánnak már a világbéke sem szent? Mi az, hogy Magyarország beszállna az iráni nukleáris programba? Mielőtt az ENSZ-hez rohannánk feljelenteni a magyar kormányfőt, nem árt tudni, hogy az utóbbi időben elég sok minden történt Iránban, ami miatt most Magyarország minden gond nélkül szerepet vállalhat abban, amitől éveken át rettegett a világ egy része. Megmagyarázzuk, miről is beszélhetett Orbán Viktor Teheránban.
Az iráni nukleáris programban is szeretnénk részt venni
– mondta hétfőn Teheránban Orbán Viktor. A kormányfő a magyar–iráni üzleti fórumon arról beszélt, hogy Magyarország a szakemberképzés területén szívesen működne együtt az iráni atomtudósokkal.
Bár első hallásra talán ijesztően hangzik, hogy Magyarország szeretne részt venni az iráni nukleáris programban, de ez csak amiatt lehet, mert a legtöbben az iráni nukleáris program és az atombomba kifejlesztése közé egyenlőségjelent tesznek. Ez amiatt van, mert Iránt az elmúlt bő egy évtizedben azzal vádolták, hogy a nukleáris programja nem csak békés célokat szolgál.
Teherán ezt tagadta, de nem könnyítette meg a tisztánlátást, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (NAÜ) is konfliktusa volt, megesett, hogy ellenőröket tiltott ki az országból. Csakhogy néhány hónappal ezelőtt áttörés volt az iráni atomvitában: a világ vezető hatalmai megállapodtak Iránnal és abban bíznak, hogy most Teherán is kegyes lesz és segít a szíriai rendezésben. A megállapodás persze nem mindenki szerint a béke záloga. Kanada például továbbra is szkeptikus, Szaúd-Arábia és Izrael pedig továbbra is nyugtalan. Az európai vezetők közül Angela Merkel német kancellár sikerként beszélt róla, akárcsak az amerikai és az orosz elnök.
De ha vannak is szkeptikusok, a lényegen ez nem változtat: a helyzet most az, hogy a világ vezető hatalmai elhiszik Teheránnak, hogy a nukleáris programja nem szolgál majd katonai célokat.
Irán helyzete és megítélése tehát megváltozott. És itt jön a képbe Magyarország.
Azzal ugyanis, hogy a világ vezető hatalmai és Irán megállapodott, megnyílt a politikai lehetőség arra, hogy az atomenergia békés célú felhasználását támogassák azok az országok, amelyek ebben Teheránt támogatni tudják. És Magyarország ilyen, míg például Franciaország nem.
Hogyhogy? – kérdezhetnénk. A választ az oroszoknál kell keresni.
Iránban épült fel ugyanis a Közel-Kelet első polgári célokat szolgáló atomerőműve, és akárcsak a paksi erőmű, ez is orosz technológiával épült.
A Buser városától nem messze található létesítményt még 1975-ben kezdték el építeni nyugatnémet vállalatok, de az iráni forradalom közbeszólt, az építkezés abbamaradt, az épülő erőművet pedig az iraki–iráni háború alatt bombázták. Végül 1995-ben jöttek az oroszok és ők kezdték el újból az építést. Ez a beruházás sem ment gördülékenyen, de azért 2011-re csak felépült az erőmű, és ma már üzembe is helyezték. És mivel a paksi erőműhöz hasonlóan a buseri is orosz technológiára épült, ezért az üzemeltetéséhez olyan szakemberek kellenek, akik értenek az orosz technológiához. A magyarok pedig ilyenek.
Bár Iránban is képeznek atomenergiai szakembereket, Magyarország jobban áll ezen a téren: infrastruktúrában, szakembergárdában, tapasztalatban. A Budapesti Műszaki Egyetemen, Csillebércen és a paksi erőműben is van képzés, ahol a szakembereket az orosz technológiára épülő erőművek üzemeltetésére készítik fel. Magyarországon ráadásul van oktatóreaktor is, amelynek segítségével a képzésben részt vevő szakemberek úgy sajátíthatják el az üzemeltetéshez szükséges ismereteket, hogy közben nem okoznak katasztrófát. Márpedig Iránban ilyen oktatóreaktor egyelőre nincs, bár az igaz, hogy sokféle létesítmény (így például kutatási célokat szolgáló reaktor) van.
A magyarországi oktatóreaktor 1971 óta üzemel, és nem példa nélküli, hogy orosz technológiára épülő erőművek üzemeltetésére képeztünk ki külföldi szakembereket. A Budapesti Műszaki Egyetem például már több száz vietnami szakembert képeztek ki. Ráadásul most nemcsak Iránnal kötnénk ilyen együttműködést, de például az Egyesült Arab Emírségekkel is.
Amíg nem állapodott meg Irán a nagyhatalmakkal, addig iráni szakembereket Magyarországon nem képeztek. Hivatalosan ugyan lehetett volna képezni őket, hiszen Teherán is aláírta annak idején az atomsorompó-egyezményt, de ha próbálkoztak is idejönni iráni szakemberek, azokat elhajtották. (Persze az idegenkedés teljesen érthető volt, annak a tükrében, hogy 2009-ben például azzal is fenyegetőzött Irán, hogy kilép az egyezményből.)
Most viszont elhárult a politikai akadálya annak, hogy iráni atomenergiai szakembereket képezzünk. Az, hogy a békés célú felhasználásban ezzel támogatjuk őket, azért sem ördögtől való, mert a NAÜ-nek is ez az egyik feladata: támogatni a békés célú felhasználást úgy, hogy a tagállamok megkapják azokat az ismereteket, amelyek birtokában biztonságosan tudják üzemeltetni az erőműveiket.
Na jó, de mi van akkor, ha Irán sunyi, és valójában azért küldi ide a szakembereket, hogy azok majd még felkészültebben tudjanak suttyomban atombombát előállítani? – kérdezhetnénk. Egyfelől az Irán és a nagyhatalmak között létrejött megállapodás előfeltételezi, hogy Teherán atomprogramja békés célú lesz, így ez a felelősség nem Budapestet terheli. Másrészt az atombomba receptje ma már nyilvánosan hozzáférhető (akár az interneten is), így megfelelő alaptudással bárki előállíthatja, ha vannak hozzá alapanyagai. Ez pedig azt is jelenti, hogy ha a későbbiekben Teherán mégis a katonai célú felhasználásra adja a fejét, akkor az nem amiatt lesz, mert Budapesten erre képzést kaptak az irániak. Emiatt tehát nem kell, hogy fájjon a magyar kormány feje.