Index Vakbarát Hírportál

Tavasszal négy alkotmánybírót is választhat az Országgyűlés

2015. december 3., csütörtök 07:27 | aznap frissítve

Jövő tavasszal akár négy alkotmánybírót is választhat az Országgyűlés egyszerre, és szavaznia kell az elnök személyéről is, mondta Lenkovics Barnabás az Alkotmánybíróság (AB) elnöke a Magyar Időknek adott interjújában.

"A személyemet illetően még nem hoztam döntést. Ha maradnék, képviselhetném a folyamatosságot a negyedszázad alatt kimunkált és maradandónak bizonyult értékek, valamint az új alaptörvény követelményei között" - mondta a lap csütörtöki számában az elnök.

A testületnek nagy szüksége lenne jogtörténészre, és mivel sok munkajogi panasz érkezik az Alkotmánybírósághoz, előnyös lehetne egy munkajogász megválasztása is a testületbe. A jövő generációk érdekeinek érvényesítéséhez környezetvédelmi jogi szakemberre is szükség volna.

Az elnök úgy vélte, helyes, hogy megszűnt az úgynevezett populáris akció, vagyis az a lehetőség, hogy bárki bármelyik jogszabály elemzését kérje az Alkotmánybíróságtól. Az új szabályok szerint jelenleg normakontrollt kérhet a kormány, az országgyűlési képviselők legalább egynegyede, a köztársasági elnök, a legfőbb ügyész, a Kúria elnöke és az ombudsman.

Az állampolgárok szintén kérhetik a testülettől annak a rendelkezésnek a vizsgálatát, amely közvetlenül kötelezi őket valamire, vagy amit ügyükben a bíróság vagy a hatóság alkalmazott. Ehhez járul a három éve bevezetett intézmény, vagyis az olyan alkotmányjogi panasz, amelyet a bíróság ítélete miatt nyújthatnak be az érintettek.

Rovatok