Index Vakbarát Hírportál

Elváltoztatott hangon suttogta, hogy meghalsz

2015. december 8., kedd 15:59

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a jászapáti férfit, aki 2013-ban féltékenységből benzinnel lelocsolta, és megpróbálta felgyújtani unokatestvérét - írja az MTI.

A táblabíróság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a 31 éves vádlottat.

A vádlott 2012 őszétől dolgozott konyhai kisegítőként Ausztriában, ahonnan általában havonta hazatért pár napra Jászapátiba. Távolléte alatt az élettársa és a férfi unokatestvére között érzelmi és szexuális kapcsolat alakult ki. A vádlottat ezt nagyon felzaklatta, kérdőre vonta élettársát, és unokatestvére feleségének is azt mondta, hogy meg fogja ölni a férfit.

Alaposan eltervelte

A vádlottban egyre jobban elhatalmasodott a féltékenység, egyszer személyesen is megfenyegette unokatestvérét, majd elhatározta, megöli őt. Tudta, hogy a férfi hajnalban egyedül tartózkodik munkahelyén, ahol korábban ő is dolgozott, így a telephelyet őrző kutya megismeri. Alaposan eltervezte a gyilkosság minden részletét, úgy döntött, benzinnel leönti, majd meggyújtja a sértettet.

2013. október 16-án, amikor ausztriai munkahelyén szabadnapja volt, a férfi hazatért. Szolnokon vásárolt egy használt biciklit, egy liter benzint, egy mobiltelefont és hozzá egy SIM kártyát is, amit unokatestvére nevére aktivált, maszkot készített, és váltóruháról is gondoskodott.

Majdnem összejött

Hajnalban odament a telephelyre, és amikor a sértett kilépett az épületből, a benzinnel lelocsolta, elővett egy öngyújtót, és a védekezni próbáló férfinak azt suttogta elváltoztatott hangon: "Meghalsz." A sértett megijedt, kiszaladt a kapun, és azzal a kerékpárral el tudott hajtani, amit a vádlott letámasztott a bejáratnál.

A vádlott taxival és vonattal visszatért Ausztriába, ahol mondták neki, már nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, így másnap hazaindult, és a rendőrök Hegyeshalomnál elfogták.

Csak meg akarta ijeszteni?

A vádlott védője több mint egyórás perbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a férfi csupán megijeszteni akarta a sértettet, az eljárás során nem került elő olyan bizonyíték, ami az egyenes ölési szándékot alátámasztaná.

A bíróság azonban azt állapította meg, csak a szerencsés véletlennek, a sértett lélekjelenlétének és sikeres menekülésének köszönhető, hogy a vádlott nem tudta befejezni a gyilkosságot.

Rovatok