Index Vakbarát Hírportál

Drága lakásokat szeretnek bérelni a képviselők

2015. december 14., hétfő 08:22 | aznap frissítve

Több képviselő is akad, akik nem érik be havi 230 ezer forintos lakbér alatti lakással, írja a Bors. A lap által kikért adatok szerint a nem fővárosban lakó képviselők főként az V. és a XIII. kerületet választják, ahol amúgy is drága a bérlés. A lakások bérlésére az országgyűlés idén összesen bruttó 139 millió forintot költött. Ezt  66 képviselő lakhatására fordították.

Egy képviselő lakhatásának támogatására havonta 186 969 forintot, irodájának biztosítására (a felszereléssel és rezsivel együtt) 373 939 forintot költhet az országgyűlés.    

A politikusok többsége havi 180 ezer forintos bérleti díjú lakásban lakik. A listavezető a Fidesz-KDNP-s Lezsák Sándor parlamenti alelnök, aki az V. kerületi, 76 négyzetméteres, Garibaldi utcai lakás után 2,7 millió forintos támogatást kapott. Ez havonta 231 ezer forintba kerül, pedig a kerületben 95–120 ezer forint között is találhatók lakások.

A fideszes Jakab István bérli a legnagyobb lakást évi 2,7 millióért: a XII. kerületi, Mátyás király úti lakás 169 négyzetméter. Ennek a bérleti díja ugyanannyi, mint amit Lezsák fizet a feleakkora lakásért.

Egy 61 négyzetméteres lakásért havi 229 ezer forintot (évi 2,7 milliót) fizet a fideszes Mátrai Márta a XIII. kerületben.

A lakások bérlésénél az elsődleges szempont, hogy közel legyenek a Parlamenthez. Az éjjeli ülésvezetések között nincs lehetőség egy-két órás alvásra se. Ha pedig a képviselő családja Budapesten tartózkodik, az is fontos, hogy ne egy szobában kelljen összezsúfolódva élni, mondta a Borsnak Sneider Tamás a Jobbik parlamenti alelnöke, akinek a Falk Miksa utcában egy 77 négyzetméteres lakást bérelnek havi 230 ezer forintért.  

Rovatok