Nem áll messze egy külső-budapesti garzonlakás árától egy düledező lyukóbányai víkendház ára, ahová jó eséllyel még a víz sincs bevezetve. A felszámolás alatt álló miskolci számozott utcákból kilakoltatott romáknak szól ez a fogadtatás, nekik ugyanis – hacsak nem akarnak Kanadába menekülni – egyedül a város legnagyobb szegregátumában van esélyük új lakóhelyet találni, még ha két-háromszoros árat kell is fizetniük érte, mint a kilakoltatási hullám előtt. Neuberger Eszter riportja az Abcúgon.
Volt, aki összehordott fából a rokonai udvarán épített magának egy kis vityillót, mások mindenüket eladták egy néhány százezer forintért vásárolt, düledező hétvégi házért. Már csak néhány család lakik a miskolci számozott utcák szociális bérlakásaiban, amelyek felszámolását több mint egy éve kezdte meg a miskolci önkormányzat – nekik is hónapokon belül lejár a bérleti szerződésük, amit szinte biztos, hogy nem hosszabbít majd meg a Miskolci Ingatlankezelő. Az is erősen kétséges, hogy az a pár bérlő, akiknek még 1-2 évig van érvényes szerződése, kitöltheti-e majd ezt az időt.
A számozott utcákból kiköltözők közül a legtöbben Miskolcon maradtak, ők alig néhány kivétellel mindannyian a város külterületén fekvő óriási szegregátumba, Lyukóbányára költöztek – komfort nélküli, teljesen leromlott állapotban lévő egykori bányászlakásokba, vagy düledező fatákolmányokba. Aki össze tudott szedni a kilakoltatás előtt némi pénzt, az 200-300 ezer forintért tudott Lyukóbányán egy házat venni, de akinek nem volt ennyije, az kénytelen volt kibérelni egyet – úgy háromszor annyiért, mint mondjuk 1-2 évvel ezelőtt tehette volna. A megnövekvő lakásigény miatt ugyanis úgy megemelték a háztulajdonosok az árakat, hogy a 10-15 ezres havi bérleti díjból lett 30-40 ezres, nagyon gyakran egy fűtés és vezetékes víz nélküli házért.
Annabányán, Lyukóbánya egyik magasabban fekvő részében talált magának és 8 fős nagycsaládjának lakást az 57 éves Oláh Győző. Egy, fénykorában nyaralóként használt düledező házikót vásároltak meg egy idős házaspártól 300 ezer forintért. A családot áprilisban lakoltatták ki a Hetedik utcából – lejárt a bérleti szerződésük, s bár nem volt bértartozásuk, a város nem hosszabbította meg a lakhatási jogukat.
“150 ezer forintot sikerült összegyűjteni abból, hogy eladtuk a bútoraink és a vagyontárgyaink nagy részét a költözés előtt, ide úgysem fért volna be minden. Az összeg másik felét a Máltai Szeretetszolgálat pótolta ki” – magyarázta Oláh Győző. A romos állapotban lévő ház azonban nem csak felújításra, hanem bővítésre is szorul – ahhoz, hogy a család minden tagja bejelentkezhessen, nagyobb lakótérre van szükség.
Egyelőre ugyanis a két szülő a ház pincelejárója mellett egy szűk kis szobában alszik, az épület egyetlen lakhatási célra tervezett szobájában pedig 6 ember lakik jelenleg: két felnőtt gyermekük, az ő házastársaik és két unoka. Győző, fia és veje most ezen dolgoznak: egy téglából épített hátsó épületrész már áll, a vakolat, az ablakok, az ajtók és a tetőtéri szigetelés azonban még hiányzik. “December 16-án jönnek az önkormányzattól környezettanulmányt készíteni, addigra ennek nagyjából kész kell lennie” – mutatott az egyelőre még lakhatatlan helységre Győző.
“A számozott utcákban nem voltunk ilyen szűkösen. Idősebb fiamnak és családjának külön bérlakása volt a telepen”- folytatta a férfi. A fiatalok korábban elköltöztek albérletbe, először falura, a közeli Mérára. A főbérlő egy év után azonban ott is felmondta az albérletet, így megint menniük kellett – ekkor kényszerültek összeköltözni a szülőkkel Lyukóbányán.
Legjobban mégsem a rosszabb lakhatási körülmények keserítik el Oláh Győzőt. “Mióta ide költöztünk, senki ránk sem nyitotta az ajtót a várostól, hogy mi van velünk, senki nem tájékoztatott a lehetőségeimről, és egy lakossági fórum sem volt, ahol elmondhattuk volna a véleményünket. Egyszerűen el lettünk felejtve” – fakadt ki Győző, aki a közösségi összetartást is hiányolja Lyukóból. “A számozottakban a miénk, a Hetedik utca volt a legjobb utca, sokszor besegítettünk egymásnak, a szomszéd füvét is néha én nyírtam”- emlékezett vissza.
Több mint fél éve költözött a Lyukóvölgybe az Ötödik utcából a Barta házaspár. A lányuk és családja udvarán laknak, egy kis fabodegában, amit saját kezűleg építettek. “Mi hordtuk hozzá össze az alapanyagot, főként lomtalanításból” – mutat a kapualjban állva otthonukra Barta Lászlóné.
“A lányomék is a számozott utcákban laktak, de ők nem várhatták meg, hogy utcára rakják őket, mert a lányom nemsokára szüli a harmadik babáját” – meséli az asszony. A lánya: Noémi, férje és Bartáék 4 és 7 éves unokái egy évvel a szerződésük lejárta előtt költöztek ki Lyukóbányára, ahol 550 ezer forintért vásároltak egy víkendházat. Ők a szerencsésebbek közé tartoznak: Noémi férjének van munkája egy közhasznú mezőgazdasági vállalatnál, és a terhessége előtt Noémi is dolgozott, most pwdig táppénzen van, így jó előre elkezdhettek új lakást keresni.
“Nem terveztünk mi sem a lányomék udvarába költözni, de hát nem volt más megoldás” – mondta két kezét széttárva Barta Lászlóné. A házaspárt már tavaly októberben kilakoltatták a számozott utcákban lévő lakásukból, de szinte azonnal visszaköltöztek – immár illegális lakásfoglalóként. “48 órát töltöttünk a fogdán emiatt, aztán mikor onnan kiengedtek, vissza már még egyszer nem mehettünk, jöttünk ide” – emlékezett vissza Bartáné.
A tél beálltával Bartáéknak vigyázniuk kell, nehogy megfagyjanak a mindenféle szigetelés nélküli fa tákolmányban, ahol laknak. Bartáné szerint mínusz 2 fokra is le tud hűlni hajnalra a hőmérséklet odabent a házban, ahol csak egy hősugárzót használnak fűtésre. “Lyukóban amúgy is mindig 4-5 fokkal hidegebb van” – teszi hozzá Bartáné. “Egész nap jövünk-megyünk a férjemmel, nem nagyon szoktunk a házban mást csinálni, mint aludni. Most is a számozottakból jövünk, az ott maradottakat látogattuk meg” – folytatta az asszony. Mindenhová gyalog mennek, a 350 forintos buszjegyet nem engedhetik meg maguknak.
Az 5500 fős, több négyzetkilométeres területű bokros-fás Lyukóvölgyben egyébként is könnyű a szomszédokat elkerülni, de a számozott utcákból frissen ideköltözötteket különösen nehéz volt megtalálni. A földutakon sétálva és a szembejövőket kérdezgetve azt tapasztaltuk, hogy az a körülbelül 200 ember, aki a feltételezések szerint a Diósgyőr stadion melletti telepről ide, Lyukóvölgybe települt át, egyszerűen eltűnt szem elől. Senki sem tudott ugyanis megnevezni egy-egy házat, amelyikről biztosra veszi, hogy frissen beköltözött számozott utcaiak lakják.
“Titkolóznak, mert többségük olyan albérletben lakik, ami után biztos, hogy nem adózik a főbérlő, az albérlő pedig legtöbbször nincsen oda bejelentkezve. Itt folyamatosan mezőőrök és rendőrök mászkálnak mostanában, és ellenőriznek” – magyarázta Bozik János, Lyukóvölgyben élő cigány kisebbségi önkormányzati képviselő. A másik eset, hogy engedély nélkül építkezik egy telekre a tulajdonosa: “értelemszerűen, ide sem tudnak a lakók bejelentkezni” – mondta. Szerinte érthető, hogy a számozott utcákból kilakoltatottak 80 százaléka Lyukóban kötött ki, hiszen itt a legolcsóbb lakni.
Havi 50 ezer forintért bérel egy, Lyukóvölgynek a városhoz közelebb eső részén álló házat a húszéves Nikolett, aki férjével és kisgyerekével lakik egy tágas, de leromlott állapotú házban, amihez tartozik egy nagy kert is. A Miskolc másik nemrégiben felszámolt szegregátumából, a Béke-telepről Lyukóvölgybe költöző édesanya is csak 1 hónapja érkezett, mint mondta: épp a legrosszabbkor, mert úgy hiszi, a mostani albérletár-robbanás előtt úgy 30 ezer forintnál biztos nem kellett volna többet fizetnie ezért a helyért.
“Kanadába ment a családjával” – tudtuk meg Nikolettől, miért adja ki és nem használja a főbérlő az egyébként a völgy egyik legszebb részén fekvő házat. Úgy tűnik, Lyukóvölgyben mindenkinek van egy rokona vagy ismerőse, aki megpróbált kijutni Kanadába. “Jönnek-mennek itt az emberek, aki kimegy Kanadába, az vagy eladja, vagy kiadja a házát, hogy ebből is pénzt csináljon, a helyére meg beköltözik valaki, akit épp most raktak ki valamelyik felszámolás alatt álló telepről” – jegyezte meg egy kapujában álló férfi, amikor útbaigazítást kértünk tőle, hol laknak a környéken egykori számozott utcaiak.
Ahogy arról korábban mi is írtunk, a számozott utcákból kiköltözők közül is sokan próbáltak meg menedékjogot kérni Kanadában. “Sok, 80-100 olyan család is van, akik Kanadába emigráltak Miskolcról a közelmúltban, sokan közülük számozott utcaiak – mondta Kecskeméti Evelin, a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének munkatársa. Ugyanakkor ezt sem verik nagy dobra, mert félő, hogyha egy nagyobb hullám indulna el, a fogadóország szigorítana a menekültpolitikáján a magyarországi romákkal kapcsolatban.
A Roma Polgárjogi Mozgalomnál úgy látják, most nagyobb eséllyel kapnak menekültstátuszt a miskolci romák. Az önkormányzat telepfelszámolási intézkedéseit – például a kompenzáció Miskolcról való elköltözéshez kötését – ugyanis az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a Kúria is jogellenesnek minősítette, és még egy európai szintű szerv, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is elítélte. Kecskeméti Evelin szerint pedig nagyobb eséllyel részesül pozitív elbírálásban a Kanadába emigráló romák menedékkérelme, ha hivatalos állásfoglalásokkal és bírósági ítéletekkel tudják igazolni, hogy itthon nincsenek biztonságban.
Az önkormányzat teljes mértékben a lakáspiacra küldte a számozott utcákból kilakoltatottakat. Cserelakást szinte sosem ajánlottak fel a bérlőknek, akkor sem, ha nem voltak tartozásaik, anyagi kompenzációt pedig csak azoknak a kilakoltatottaknak ígért, akiknek nem voltak lakbér- és rezsitartozásaik, és vállalták, hogy 5 éven belül nem telepednek le Miskolc területén belül. Az azóta jogellenesnek nyilvánított 1-2 millió forintos lelépési díjat a Roma Polgárjogi Mozgalom információi szerint azonban mindössze egy bérlő vette igénybe – sokan ugyanis nem tudtak, vagy nem is akartak elköltözni Miskolcról. A nagycsaládoknál, ahol az ingázás havi költsége komoly kiadásnak számítana, ugyanis nem mindegy, hogy helyben van-e a munka és az iskola.
A város közben a szociális bérlakások árának megemelésével és a lakhatási támogatásra való jogosultsági kör szűkítésével tovább nehezítette a számozott utcaiak helyzetét, akiknek a kiköltözésük után esélyük sem maradt arra, hogy a korábbinál jobb körülmények között élhessenek. “Két olyan családról tudunk csak, akiknek a számozott utcákból másik önkormányzati lakásba sikerült költöznie az Avas lakótelepen” – mondta Kecskeméti Evelin.
Lyukóbánya még Miskolchoz tartozik, a Lyukóvölgy és a város belterülete között azonban azért van akkora távolság, hogy a telep lakóinak nehézséget jelentsen például naponta a gyerekeket a fél órányi sétára lévő óvodába, iskolába, vagy éppen orvoshoz vinni. “Egyáltalán nincs itt megoldva a gyerekek szállítása, nincs kisbusz, télen kézben kell az unokáinkat levinni óvodába” – mondta Oláh Győző. “Az orvos sem tud sokszor feljönni ide, a szomszédéknak is nemrég a postaládához kellett lemenniük a beteg gyerekkel” – tette hozzá. “Mindig is ebben a városban éltünk, itt is szerettünk volna maradni, de itt most már egyáltalán nem érzem úgy, hogy Miskolcon vagyunk.”