Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek Rogán volt jegyzője ellen

2015. december 16., szerda 09:22

Vádat emelt az V. kerületi önkormányzat volt jegyzője, Rónaszéki László és két társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség, értesült a Magyar Idők. Rogán Antal volt jegyzőjét hivatali visszaéléssel, egy vállalkozót felbujtóként elkövetett hivatali visszaéléssel, vesztegetéssel elkövetett hivatali befolyással üzérkedéssel és befolyással üzérkedéssel, egy cég ügyvezetőjét pedig befolyás vásárlásával vádolt meg a főügyészség.

A vádhatóság a saját adatai és a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján kezdett nyomozni. A lap úgy tudja, hogy egy étterem tulajdonosa kenőpénzzel szerette volna elérni, hogy a belvárosi vendéglátóhely reggel hatig tarthasson nyitva - ehhez azonban jegyzői engedély szükséges. A tulajdonos megkereste egy vállalkozó ismerősét, aki azt mondta, hogy másfél millió forintért elintézi az engedélyt. A jegyző néhány nappal később már tudott a dologról, és engedélyt adott az éjszakai nyitvatartáshoz.

A lap szerint úgy buktak le, hogy a telefonbeszélgetésüket egy másik, már tartó nyomozás miatt lehallgatták. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmények elkövetését, panasszal éltek a gyanúsítással szemben, de a panaszokat a Legfőbb Ügyészség elutasította.

Rónaszéki Lászlót Rogán Antal korábbi belvárosi polgármester 2013 elején váltotta le. A belvárosi önkormányzat 2011-ben kedvezményesen értekesített egy ingatlant Portik Tamás élettársának. Rogán Antal a cikkre reagálva közölte, az ügy miatt még 2012-ben vizsgálatot rendelt el, majd bizalomvesztésre hivatkozva menesztette a jegyzőt. Rónaszéki már Rogán polgármestersége előtt is jegyző volt a kerületben.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a vesztegetési ügy mikor történt, és ki az ügyben érintett két vállalkozó.

Rovatok