Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hogy halt meg Overdose

2015. december 19., szombat 09:53

Vérmérgezésben pusztult el a magyar csodalónak is nevezett Overdose, akinek temetését most szervezi a gazdája, Mikóczy Zoltán. Mikóczyt nemrég engedték ki a házi őrizetből (a vád szerint cukorral csalt), és most a Blikknek nyilatkozott Overdose halálának körülményeiről.

Mikóczy azt mondta, Overdose kólikás lett, de nem lehetett műteni, mert nem élte volna túl az altatást. Így orrszondán keresztül szappanos vízzel átmosták a beleit, de a vékonybele valamiért megsérült. A vékonybele ezután kiszakadt, és vérmérgezést kapott. Pár óra alatt elvitte a kór az állatot.

Overdose temetését most intézi Mikóczy, aki a hamvak egy részét különvette, abból kapnak a tulajdonosok. A másik részét Alagon temetik majd el, már meg is van a helye, az istállójával szemben a hatalmas platánfa alatt - mondta a gazda.

Rovatok