Index Vakbarát Hírportál

Kósa: Aczél elvtárs köztünk sétál, a Magyar Telekom idézte meg

2015. december 20., vasárnap 12:11 | aznap frissítve


A Fidesz frakcióvezetőjének vasárnapi, debreceni sajtótájékoztatóján is szóba került az Ákos-botrány. Kósa Lajos egy újságírói kérdésre az MTI tudósítása szerint kijelentette: "Aczél elvtárs köztünk sétál", és a Magyar Telekom idézte meg.

Ákos nőkről szóló kijelentései után a Magyar Telekom felbontotta a szerződést a zenésszel, majd a kormány is beszállt a vitába, és jelezte, felbontja az előfizetési szerződéseit a Telekommal.

Kósa most megismételte a kormány álláspontját: az énekesnek joga van saját véleménye kifejtéséhez. Szerinte ha valaki azzal nem ért egyet, nem bosszút kell állni, hanem vitatkoznia kell.

A Telekom lépése visszaidézte azt az aczéli kultúrpolitikát, amely nem a kulturális teljesítmény, hanem a politikai állásfoglalás alapján értékelte a művészeket

- mondta.

Felhozta, hogy bezzeg ők meghívták tárlatvezetésre egy debreceni önkormányzati intézménybe Alföldi Róbertet, amikor ő éppen Vidnyánszky Attilával, a debreceni Csokonai Színház akkori igazgatójával versengett a Nemzeti Színház főigazgatói székéért. Ha megkérdeznek, mi Vidnyánszkyt támogattuk, de eszünkbe sem jutott mérlegelni Alföldi szereplését, tette hozzá.

Teljes mértékben egyetért Kövérrel

Hozott másik példát is: Kende Péter Orbán Viktorról írt politikai pamfletje az Orbán-kormány idején kapott támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól. (A támogatás tényét Kende cikkünk megjelenése után, levélben tagadta) "A benne leírt tartalmi kérdésekkel nem értettünk egyet, sok hazugság volt benne, de nem vitatkoztunk vele, hanem támogattuk" - mondta Kósa, és még egyszer nyomatékosította: "A kulturális teljesítményt tilos összekeverni a közéleti, politikai véleménynyilvánítással, a kommunista kultúrpolitikát ne idézze vissza senki, a Magyar Telekom se".

Kósa aztán a Kövér László házelnök elhíresült, szintén nőkkel kapcsolatos szavaira is kitért. Kövér a múlt hétvégi Fidesz-kongresszuson mondta azt: "Szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogy unokákat szülhetnének nekünk". Kósa most a sajtótájékoztatón erre úgy reagált: teljes mértékben egyetért Kövér László házelnökkel abban, hogy "a család nem akadálya a nők önmegvalósításának".

Rovatok